Mateklecke lett a Bugatti Veyron
Bugatti Veyron Grand Sport Venet: rozsdabarna művészet
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Francia művészt bízott meg a Bugatti egy Veyron Grand Sport átalakításával, a végeredmény rozsdás színekben pompázik, és alfanumerikus karakterekkel tartalmazza a szupersportkocsi születésének körülményeit.
Bernar Venet 1941-ben született, alkotásai világszerte láthatók
A héten Miami Beachen megrendezésre kerülő Art Basel kiállításon fogják bemutatni azt a különleges Veyron Grand Sportot, melynek megtervezésével és kivitelezésével a jelenleg New Yorkban élő francia művészt, Bernar Venet-et bízta meg a Bugatti. A konceptualista művész fémszerű, fekete-rozsdabarna alapszínt álmodott az autóhoz, orr-részét pedig olyan tudományos képletekkel dekorálta, melyeket a Bugatti mérnökei a szupersportautó megtervezésekor alkalmaztak. [BANNER type="1"]
Vissza a gyökerekhez: önmaga keletkezésének körülményeiről ad számot a Venet által dekorált Veyron
Ugyanebben a hangulatban pompázik az autó belseje, a bőrburkolatok és a műszerfal paneljei is rozsdás színvilágot tükröznek, az ajtókon pedig narancssárgával tüntették fel a matematikai és fizikai képleteket. Annak idején többek között ezeket a képleteket is felhasználták a mérnökök annak bizonyítására, hogy megépíthető a tervezők által megálmodott, 1001 lóerős, 405 km/h végsebességű Bugatti Veyron, bár a gyakorlati megvalósítás során biztosan felmerült pár, tudományos számításokkal előre nem látható nehézség is.
Targateteje nélkül csak 360 km/h a Veyron Grand Sport végsebessége, a gyors zápor elleni vászontető felhúzásával ez 130 km/h-ra csökken