Megszavazták: Budapesten 14 év alatt ingyenes a tömegközlekedés

Szeptember 2-ától nem kell jegy vagy bérlet a tömegközlekedéshez Budapesten

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Jelentősen egyszerűsödik a 14 év alatti gyerekekkel rendelkező családok élete Budapesten a fővárosi döntésnek köszönhetően.

Miként arról beszámoltunk, Karácsony Gergely előterjesztette a 14 éven aluliak ingyenes budapesti tömegközlekedését, amelyet a Fővárosi Közgyűlés egyhangúan megszavazott. Így aztán mától a 14 éven aluliak számára sem jegy, sem bérlet nem szükséges a budapesti tömegközlekedéshez. Az előterjesztés szerint a koronavírus-járvány miatt idén a fővárosban már csak az utazók 28 százaléka választotta a közösségi közlekedést, az utasforgalom 2019-hez képest 30-40 százalékkal csökkent, 2020-ban a menetdíjbevételek 40 százaléka kiesett, ami 30 milliárd forint bevételkiesést jelentett.
Hirdetés

A 14 év alattiak közösségi közlekedésének ingyenessé tételével vissza szeretnék csábítani őket a közösségi közlekedésre, és mivel leginkább a szülők kísérik iskolába gyermekeiket, arra számítanak, hogy a döntéssel a szülők is szívesebben választják a közösségi közlekedést. Úgy számolnak, az intézkedés nullszaldós lesz, ha az érintett 121 ezer diákból minden tizedik esetében el tudják érni, hogy egy felnőtt közösségi közlekedésre váltson.
Hirdetés

A BKK a döntés után a szülők számára fontos és megnyugtató információt tett közzé: visszatérítik azok számára a bérletek árát, akik mostantól ingyen utazhatnak. Fontos információ, hogy a 14 éven aluliak azokon a vonalakon utazhatnak ingyen, amelyeken a Budapest-bérletek érvényesek. Tehát Budapest közigazgatási határán belül a BKK járatain, a környéki buszok budapesti szakaszain és a HÉV-ek budapesti szakaszain. Ugyanakkor kiemelték: az ingyenesség nem vonatkozik a MÁV-Start, valamint a Volánbusz járataira. Így, ha valaki az agglomerációból utazik Budapestre vonattal, akkor a teljes vonalra meg kell vásárolnia a vasúti jegyet, ugyanis Budapest közigazgatási határán belül nem utazhat ingyen, hiába 14 éven aluli.
Hirdetés

Az ingyenes utazásra jogosultság igazolását a 14 éven aluli diákok érvényes, magyar diákigazolvány (amelyen szerepel a születési dátum), vagy a kormányrendeletben meghatározott, diákigazolványt helyettesítő igazolás (amelyen szerepel a születési dátum) felmutatásával lehet igazolni. Ezeket az iratokat a jegyellenőrök, illetve - az elsőajtós rend szerint közlekedő járműveken - a járművezetők ellenőrizhetik. Ha az ellenőrzött diák nem tudja felmutatni a szükséges igazolást, akkor a BKK jegyellenőrei pótdíjazhatják.
Forrás: MTI
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?