Megúszhatja Budapest a dugódíjat?

Még mindig titok övezi a fővárosi dugódíjat

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nyáron még 2014-et emlegették a dugódíj bevezetésének éveként, majd ősszel jövőre ígérték. Mi lesz végül, bevezetik egyáltalán?


Nyáron rémisztő hírek jelentek meg a fővárosi dugódíj kapcsán: 65 millió forintos támogatást kapva a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) munkatársai gőzerőre kapcsoltak a bevezetéshez szükséges előkészületek megtételében. Akkor sem voltak még ismertek a rendszer részletei, és be kell valljuk, ma sem azok. A nyáron még 2014-et emlegették a bevezetés éveként, ám Tarlós István, Budapest főpolgármestere október közepén kijelentette: dugódíj nélkül a BKV finanszírozhatatlan. Akkoriban mindez komoly aggodalmakat kelthetett - pláne így, tisztázatlan részletekkel. Mi a nyáron, illetve idén decemberben is feltettük kérdéseinket a BKK-nak. A dugódíj bevezetésének dátuma mellett jó lenne tudni annak mértékét, hogy kell-e majd azt fizetniük a dugódíjjal érintett területen lakóknak. Egyáltalán készült-e kalkuláció arra, hogy termelhet-e olyan bevételt az egész rendszer, mint amilyen költséget annak kiépítése és fenntartása jelent. Vajon napidíjat alkalmaznak majd, vagy a területre behajtáskor naponta akár többször is beszedik a behajtás árát? Miként kell majd fizetni, lesz-e az valami alapján differenciálva? A dugódíj bevezetésével egy időben hol, milyen nagyságú P+R parkolót adnak majd át az autósoknak?

Egyelőre mindezeket nem tudjuk, a BKK nem adott választ számunkra, és úgy tűnik, senki más számára sem, ugyanis egyelőre mindenki a sötétben tapogatózik. Pontosabban részinformációkból építkezik. Ilyen például, hogy még 2009 januárjában a Fővárosi Közgyűlés határozatot hozott a dugódíj bevezetéséről. Ekkor került elfogadásra a Budapesti Közlekedési Rendszer Fejlesztési terve, amelynek része a behajtási díj bevezetése a 2010-2014-es önkormányzati ciklusban. A Fővárosi Közgyűlés napirendjén akkor 2009 novembere szerepelt a behajtási díj bevezetésének lehetőségeként.
Hirdetés
Szerencsére nem jött össze, így egy 2010-es közlemény szerint már 2012 utánra tették a dugódíj bevezetését. Akkor 39 milliárd forintra becsülték a tervezett kamerás ellenőrzőrendszer kiépítési költségét, melynek megtérülését 2 éven belülinek jósolták. Nem tudjuk azonban, hogy milyen zónahatárokkal, ugyanis abból többféle tervezet készült: egyik csak a legbelsőbb, Nagykörúton belüli városrészt, a leginkább propagált közbülső változat gyakorlatilag a pesti oldal zömét, a Hungária körúton belüli területét, míg a legszigorúbb az M0-s körgyűrű által határolt területet zárná el a forgalomtól (a zónák ráadásul a pesti és a budai oldal között jelentősen eltérő mértékűek - részletek korábbi cikkünkben).
Nincs azonban információ arról, hogy vajon az egyre gyorsabb ütemben dráguló üzemanyagárak miatt visszaesett autózás mellett miként alakulna a rendszer megtérülése, egyáltalán indokolja-e a város jelenlegi zsúfoltsága a díj bevezetését. Utóbbi tisztázására sajnos nincs szükség - ahogyan azt a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója, Vitézy Dávid a december 14-én tartott közmeghallgatáson elmondta, a főváros már döntött, sőt, a 4-es Metró támogatási szerződésében kötelezettséget is vállalt arra, hogy 2014-ig bevezeti a dugódíjat. A „Megúszhatja Budapest a dugódíjat?” kérdésre tehát a válasz: NEM.
Jó hír azonban, hogy a dolgok jelenlegi állása alapján a 2012-es bevezetésre csekély, a januárira pedig semmi esély. A rendszerre azonban lelkileg már most érdemes felkészülni, a jelenlegi tervek szerint kamerás rendszer alapján, utólag kell majd fizetni a zónánkénti díjakat - egyelőre nem tisztázott, hogy vajon a területeken lakók hazamehetnek-e majd autójukkal, vagy nekik is át kell majd nyergelniük az új bevételekből fejlesztendő tömegközlekedésre, amennyiben nem kívánnak vagy nem tudnak az autózásért újabb sarcot is fizetni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 06:42
    Permalink

    A dugódíj nem teljesen frankó megoldás!
    Legalább is csak a haszonjárművek részére tennémkötelezővé munkanapokon 8 és 20 óra között!
    A személygépkocsik számára a legjobban kivitelezhető megoldás a “mindenhol” parkolási díj!
    Azoknak is akik az adott kerületben laknak!
    A kerületi ingyenes parkolást megkéne szüntetni!
    Az ott lakok is (mármint hogy családonként egy autó után) fizessenek kedvezményes díjat a parkolás után (a rendes díj 20-25 %-át)!
    A mozgáskorlátozottak parkolását meg kétféle opcióval lehetne megoldani!
    1. Mozgáskolátozott igazolványt csak (eurotax katalógus alapján) 2500 euronál olcsóbb autóra lehetne kiadni, ha az adott autó a mozgáskorlátozott nevén van!
    2. Ha az első opció kitételének nem megfelelő autóval szállítják a mozgáskorlátozottat, és ezt utólag tudják igazolni hogy…
    Akkor a parkoló társaság visszatérítené nekik a parkolási díjat (ideje lenne a bürökráciát hasznos ügyek szolgálatába állítani)!

  • 2017.10.31. at 06:42
    Permalink

    Kedves Barátaim!

    Először is előrebocsájtom azt, hogy szerintem az autósok egy részének (úrvezetők nagyrészének) a személymélygépkocsi a magamutatogatás egyik legegyszerübb eszköze!
    Mivel hogy a házukat/lakásukat nem mutathatják meg a félvárosnak (mert az röghöz van kötve)!
    Az autó az más tészta! Annak vannak kerekei! Azzal viszont lehet “kihívóan tüntetni”, hogy anyagilag az adott illető milyen jól szituált!

  • 2017.10.31. at 06:42
    Permalink

    Remelem azzal is tisztaban vagytok hogy attol a pillanattol hogy a kamerakat felszereltek minden megvaltozik majd-buszsavok kornyeken felkerul egy-egy extra kamera,ezeket kovetik a terfigyelo kamerak es sarga meg piros vonalak az uttest szelen hogy tobbe ne tudjatok megalni sehol a varosban -termeszetesen minden kamera a rendszamfelismero rendszerhez csatlakoztatva lesz aminek a kezeloje nevre cimre postazza a buntetest ha nem fizettel dugoadot vagy behajtottal a buszsavba illetve megaltal dupla sarga vagy piros vonalnal.Miert kell mindig elrontani ami jo?Ha Newyork elvan dugoado nelkul ahol tobb ember el mint egesz Magyarorszagon akkor Budapestnek minek?Inkabb parkolohazakat kell epiteni es szelesebb utakat,elkeruloket,jobb tomegkozlekedest,kerekparsavokat ahol mernek a varosiak kozlekedni

  • 2017.10.31. at 06:42
    Permalink

    Ugy latszik minden Angliabol hazatero magyarnak az a dolga hogy otthon ossza az eszt!Ezert van ez az egesz dugoado is mert Londoni mintara ebbol akar bevetelt csinalni az onkormanyzat!!Szo sincs arrol hogy azert akarjak mert sok a szmog vagy a dugo ez oket nem erdekli!!Ez csak egy ujabb formaja az autos lehuzasanak aki mar igy is tobbet fizet a kelletenel!
    Londonban nemreg bontottak vissza a Zona egy jelentos reszet mert az emberek birosaghoz fordultak!
    Newyork-ban es mas varosoknab is probalkoztak mar dugoadoval de az emberek sehol sem hagytak a bevezeteset!
    Ebredjetek fel es ne engedjetek hogy ezt bevezessek en 4 evet eltem Londonba es tudom hogy ennek semmi ertelme mert nem lessz kevesebb auto a varosban!!

  • 2017.10.31. at 06:42
    Permalink

    Van egy kis hiba a rendszerben. Tévedésen alapul az egész cikk. Ugyanis nem azért van annyi autó a főváros útjain, mert kívülről jönnek be, hanem mert bennt közlekednek a városon belűl. A kívűlről jövő forgalom 75%-al növekedett az elmúlt 10 évben, de ez a teljes összforgalom mindössze 20%-a. Az autók 80%-a a város határán belül indul, és oda is érkezik. Ezt bármelyik közlekedésmérnök elmondaná. De a “szakújságírók” furcsamódon sosem kérdeznek meg szakembereket. Kedves Katona Mátyás, vehetné a bátorságát, és bemehetne a KTI-be, megkereshetné Dr. Berényi János közlekedésmérnök urat. Ő egyszer már évekkel ezelőtt elmagyarázta hogyan, és miért szednek behajtási díjat 4 európai fővárosban. Az idézett adatokat meg a Mérnökújság 2004. áprilisi számából idéztem. Azt a cikket egy másik közlekedésmérnök, Pintér László irta.

  • 2017.10.31. at 06:42
    Permalink

    persze akár 50 eFt/nap – falat kell építeni a városhatáron! Persze úgy igazságos, ha aztán se ki-se be, – a kaja se jusson be, sőt a villany, gáz is maradjon kívül! Hiszen a VÁROSI LÉNY-nek jogai vannak, a vidéki paraszttal ellentétben. Épít százmilliárdokért metrót – körgyűrű, amit ki is használnék, azt felejti.
    Mert amit írsz, hogy Vác stb. – erre lakom – kénytelen vagyok átmenni a városon. Sokat van dolgom az ország nyugati felében, munkaeszközökkel, nem aktatáskás súly.
    Hol van az M0 nyugati szakasz, ami lehetővé tenné a kerülőt?! Menjek körben 80km-t körbe (ott is pufog ám a kipufogó!) – és akadjak órákra el a déli, máig meg nem épített halál-szakaszon?!

  • 2017.10.31. at 06:42
    Permalink

    Ha közösségi közlekedni szeretnénk a dugódíj miatt, akkor a jelenlegi BKV és MÁV használat újra tömegközlekedés lesz, és – mint fiatal koromban – jobb esetben fürtökben lógunk majd a villamosok és a buszok lépcsőjén, a vonatokon nyomorogva állva utazunk, rosszabb esetben nem férünk fel az adott járatokra. Alternatíva lehet a kerékpározás, DE csak bizonyos viszonylatokban. És ha nem használunk autót, nem fizetünk dugódíjat, nem lesz bevétele a fővárosnak, akkor miből lesz forrás a közösségi/tömegközlekedésre? Ha a politika ismerné a kompromisszum készséget, elismerné a szakértelmet, megismerné az érintettek véleményét, figyelembe venné az ésszerű javaslatokat, a külföldi gyakorlatot a hazai sajátosságoknak megfelelően akarná átvenni, akkor lenne remény jó megoldásra. De az önfejűség még sosem szült jó megoldást. Mindegy, hogy a kerékbilincses Demszky, vagy a buszsávos Tarlós ül a főpolgármesteri székben.

  • 2017.10.31. at 06:42
    Permalink

    Komolyan mondom, ha normális utak lennének, el is gondolkoznék rajta. De hagyjuk az utópiát, ott kaszálnak meg ahol tudnak, és ha csak egy mód van rá, akkor nem fizetek. Nem azért mert ekkora paraszt vagyok, hanem mert nem onnan bűzlik a hal:D

  • 2017.10.31. at 06:42
    Permalink

    Ok, ha 2 hetente mesz keresztul az ok. Nem is miattad van a dugo. En a napi ingazasrol beszelek, arrol ha bp-n vagy a szelen laksz es a belvarosba jarsz dolgozni nap mint nap, akkor NE ULJ KOCSIBA EGYALTALAN!! Ha meg bevasarolni meg videkre nagyiekhoz kell menni akkor hasznaljuk.
    simple

  • 2017.10.31. at 06:42
    Permalink

    Én kb két hetente megyek keresztül Pesten, de csak mert Debrecen-Tatabánya úton közlekedek, és azért nem M0 mert olyan jól sikerült megépíteni európa legdrágább “majdnemkörgyűrűjét”, hogy állandó baleset(dugó) van, életveszély az egész, de ha nem történik semmi, akkor is lassabb mint átmenni Pesten. Viszont fizetek érte, jövőre még többet(pályadíj, benzin, teljesítmény adó, stb) Ennyi!
    De még egyszer mondom, nem én rabolom szét a BKV-MÁV állami pénzmosó gépezetet, ergó megmenteni se fogom. Te meg élj abban a tudatban, hogy a napi 15 vagy 30 ezer forint megoldana valamit, mert tuti nem oda kerülne ahova gondolod. Jó biciklizést!

  • 2017.10.31. at 06:42
    Permalink

    Gé:
    abban igazad van, hogy nincs normalisan megoldva a helyzet. De aki bp aglomeraciojaban lakik (mondjuk erd/vac/gyal stb) NYUGODTAN johetne vonattal! Aki a 21.szazadban egy europai nagy varosban lakik/dolgozik egyszeruen ne hasznalja a kocsijat munkanapokon.
    Semmi ertelme nyugateruopai nagyvarosozni, – de azert megis megjegyzem- van benne tapasztalatom, akar 20x tobb emberrel is mukodik ez!
    Egyszeruen a csotroganyt kene otthon/allomason hagyni es hetvegen kirandulasra/bevasarlasra hasznalni.Ilyen tok egyszerue, csak egy kis erofeszites kell hozza.
    Egyebkent en egyszeruen nem birom elviselni – meg igy dugodij nelkul se – ha pl az astoriahoz kell bemenem kocsival, allni a dugoban, majd keringeni parkoloert.
    Megis miert kinozzak az emberek maguk, koltik a sok sok penzt a benzinre es szennyezik a
    kornyezetet?
    BKV-t hagyjuk meg a nyugdijasoknak az alatt pedig nyomoljunk a varosba bringaval.

  • 2017.10.31. at 06:42
    Permalink

    HaHa! Hova rakod le a kocsit ha a vasút állomás parkolói általában tele vannak? 15e/nap – fideszes vagy?:D Azoknak gurult ilyen messzire a gyógyszere kb… Mégis mit tegyen valaki ha a zónában dolgozik de Pesten kívül lakik. Busz ki a vasúthoz -bérlet- MÁV -bérlet- BKV -bérlet- Így a napi 8-12 órán felül 2-3 órát minimum utazgat, és fizetésének a !felét! befizetheti ezért a kellemes körülményeket kínáló tömegközlekedésért. Tényleg ez lenne a megoldás, amiért a BKV-t szétrabolják évek óta? Azt a szemétdombot kéne már privatizálni, és magánkézben rögtön nyereséges lenne. Amúgy nem gyanús, hogy Pest határán nincs egy telibevert parkolóház sem? Hol tegye le a paraszt a kocsit?
    burger… a kommented felér egy beutalóval.

  • 2017.10.31. at 06:42
    Permalink

    szerintem durva nagy dugo dijat kene bevezetni es minnel hamarabb! Akar zonak szerint is (belvaros 15e/nap) es a videkiek mar bp hataran rakjak le a kocsijukat es jojjenek vonattal. ilyen egyszeru, nem sirni kell ezen, hanem tenni erte!

Vélemény, hozzászólás?