Mercedes-Maybach GLS 600: több tonnányi luxus 50 millióért

A luxusterepjárók legfelső polcára új versenyző érkezett

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A fényűző Mercedes S-osztályok után egy teljesen új Maybach modellt is életre keltettek a piaci igények, ezúttal emeleten érkezik a luxus.

Eddig az S-osztályból készült Mercedes-Maybach kiadás, az igények viszont a SUV-ok felé lökték a 111 éves márkát, így a GLS sem kerülhette el a kozmetikát. A bevált recept szerint a terepjárót is nyakon öntötték egy adag krómmal. Az alapáron 22 colos (felárért 23-as) felnik csillognak-villognak, emellett lényegében minden rács és díszítőelem krómban fürdik. A karosszériaelemek módosítása nélkül ez a túldíszítés lehetett az egyetlen eszköz, aminek segítségével rögtön megkülönböztethető a Maybach egy mezei GLS-től. A motor terén nincs újdonság, a Mercedes palettáján megtalálható négyliteres V8-as lapul a géptető alatt, amit egy 48 voltos könnyű hibrid rendszer támogat. Az 558 lóerő és 729 Nm nyomaték sokat nem küzd a hatalmas testtel, a nulla-száz mindössze 4,8 másodperc alatt elérhető.
Hirdetés
A Mercedes-Maybach GLS 600 (Kínában GLS 680, mert a nyolcas szám szerencsét hoz) megkapja az autóipar minden tudását, ami ebben a kategóriában el is várt. Az utat kamera pásztázza, egyenetlenség esetén a futómű már felkészülten várja az úthibát. A műszerfal lényegében egy nagy képernyőből áll, ami a valóságban két 12,3 colos egységből tevődik össze. A hűtött és fűtött pohártartók mellett két hátsó fotellel is kérhető a GLS 600, amik igény esetén ugyancsak tudnak hűteni és fűteni is, de masszázzsal is kényeztetik az utazókat, 3D hangzású hifi, hátsó tablet és négyzónás klíma is elérhető a fedélzeten. A csillogó GLS 600 elsősorban az ázsiai és az arab piacon lehet sikeres fényűző külsejével, a méretéből adódóan viszont az Egyesült Államokban is gazdára találhat néhány példány. Az amerikai alapárat már nyilvánosságra is hozták, ami 161 ezer dollár (átszámítva 50 millió forint), néhány extra tétellel pedig bőven feljebb tornázható a vételár.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?