Az új, hatodik generációs Renault Clio is bemutatkozott a müncheni autószalonon. A rendhagyó formák mögött az új Clio lényegesen nagyobb, mint az elődje. Hossza 4,12 méter (67 milliméterrel nőtt), szélessége 1,77 m (39 milliméterrel nőtt) és magassága 1,45 m (11 milliméterrel nőtt), így a jelenlegi Clio és a nagyobb, C-szegmenses ötajtósok, mint például a Volkswagen Golf között helyezkedik el.
Paula Fabregat-Andreu, a Renault A- és B-szegmensekért felelős dizájnigazgatója elmondta, hogy a fő cél a legszexibb Clio megrajzolása volt, kihasználva az új technológiákat és gyártási eljárásokat. Ennek köszönhetők a látványos élek és bemélyedések az első és hátsó lámpák körül, valamint a SUV-kupés stílusú C-oszlop, illetve a csomagtartó légterelőjében végződő, hangsúlyos oldalsó élek.
Belül az új Clio ugyanazokat a 10,1 colos képernyőket kapta infotainment és digitális műszeregység gyanánt, mint amit Renault 4 és 5 utasterében már láthattunk, a kormánykerék pedig a nagyobb Renault Rafale SUV-ból származik. A magasabb, Techno és Esprit Alpine felszereltségi szinteken a márka OpenR Link szoftvere is beköltözik az utastérbe. A csomagtér mérete megegyezik az előd 391 literével, vagyis továbbra is egy kategóriával nagyobb vetélytársakra támad, a Golf például továbbra is csak 381 literrel büszkélkedhet.
Az új, merész formaterv mögött azonban pontosan ugyanaz a CMF-B platform található, amelyet a mai Clio is használ: hiába a radikális változás kívülről, műszkilag alig változott a Renault városi kisautója. A mérnökök azonban azt állítják, hogy élvezetesebb lesz vezetni az elődmodellnél az 1155 kilogrammos ötajtóst.
Az autó orrában sem kell teljesen új technikára számítani, mindkét hajtáslánc a jelenlegi Clio motorok frissített változata. Az 1,2 literes, turbófeltöltős háromhengeres motor, hatfokozatú manuális váltóval 88 helyett 113 lóerővel kényeztet, a két elektromos motorral és négyfokozatú automata váltóval dolgozó hibrid 1,6 literes helyett 1,8 literes benzinmotort kap, az akkucsomagját pedig 1,2-ről 1,4 kilowattórára növelték. A rendszerteljesítmény 158 lóerőre nőtt, a városi közlekedés során pedig 80 százalékban tisztán elektromos üzemmódban képes közlekedni az új Clio hibrid változata.
Hááát…őőőőő…ezt meg hogy?
Úgy hunyorít mint valami Mazda 10 évvel ezelőttről. De igazából a Mazda soha nem merne ilyen ócska hátsó lámpatestekkel meg formába nem illő menetfénnyel próbálkozni.
A hűtőmaszk zavar a legkevésbé. Az sem azért, mert kifejezetten ronda volna, hanem mert ahány Renault annyiféle húznak látványban – mi volt a baj az új 5-ös vagy a Symbioz elejével?
Lehet, hogy élőben jobban mutat majd, de ezekkel a stíluselemekkel legfeljebb egy sikeres faceliftnek ágyaztak meg.