Mi a Piecha? Ütős dizájn a Mercedes CLA kupészedánra

AMG csomag nélkül is lehet nagyon ütős a Mercedes-Benz CLA

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A legütősebb kecskeméti Mercedes egyelőre a Piecha Design által átöltöztetett CLA.

Tavasz óta Kecskeméten készül, sőt, kizárólag Kecskeméten készül a Mercedes-Benz CLA, azaz az A-osztály alapjaira épülő négyajtós kupé, amit a múlt héten rövid körön már magunk is próbálhattunk. Gyári AMG változatára még várnunk kell, ám amíg a CLA 45 AMG nem érkezik meg (s nyilván majd utána is), a Piecha Design (ejtsd: piéhá dizájn) optikai csomagot kínál a feltűnési viszketettségben szenvedő CLA-vásárlóknak.
Hirdetés

Miként a CLA AMG-kiadása is 2,0 literes turbómotort vet be, a Piecha Design is a kétliteres turbósra építkezik, ám még nem a 360 lóerősre, hanem a CLA 250-est hajtó 208 lóerőt és 350 newtonmétert adó, "szerényebb" kiadásra. A 7 fokozatú dupla kuplungos automata váltót és persze fronthajtást kombináló hajtáslánchoz nem is nyúltak a Piecha Design szakemberei, ám egyedi első és hátsó lökhárítókat, küszöbspoilert, 10 küllős alufelniket és sárga féknyereg-festést azért kapott az átépítés.
Habár a Piecha optikainak nevezi a tuningot, a dupla dupla végződéshez a kipufogórendszert is átépítették a tunerek, s nem titok, hogy ezáltal a négyhengeres motor hangja is másképp, erőteljesebben szól. A menetdinamikai értékek persze fikarcnyit sem változtak, a CLA 250 a Piecha Design köntösében is 6,7 másodperc alatt ér 100 km/órára, 240 km/órás tempót tud, kombinált fogyasztási értéke pedig 6,2 liter 100 kilométerenként. Csak megjegyzésként írjuk, hogy nem az előbb említett menetdinamikai értékek elérésével kombinálva.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?