Milyen új vagy újszerű autót kapunk 1,5 millióért?

Piaci körkép: 1,5 millióért újat vagy használtat?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ismét kapható új autó 1,5 millió forint alatt. A vásárlók azonban rendszerint felteszik a kérdést, az ominózus Dacia helyett nem lenne jobb egy kicsit használt bármi más?

Ismét van új autó 1,5 millió forint alatt! Igaz, finanszírozással, kalkulált és végül kamatokkal többnek adódó vételárral. Igaz, Dacia, Sandero, mindössze egyetlen, vezetőoldali légzsákkal, klímát, de még szervokormányt vagy audiorendszert is mellőző alapellátmánnyal, de 5 év/100 000 km garanciával és 5 év/50 000 kilométerig élő (a motorolaj költségét leszámítva) ingyenes karbantartással és nullkilométeresen, törésmentesen, rejtett hibák, eladói félreinformálások, megvezetések nélkül.
Motorja teljesen elegendő, 1,2 literes, 75 lóerős benzines, 100 km/órára 13 másodperc alatt gyorsít, akár 161 km/órás végsebességet adhat, és 5,9 l/100 km vegyes fogyasztása sem rossz. A 4 méter hosszú karosszéria puritán kivitelű utasteret ad, 320 literes csomagtere viszont tágas. Kívánhat még bármi mást ennyiért az ember? Nemigen, mégis megteszi - másik emblémát szeretnének a vásárlók, ugyanis Magyarországon a Dacia nevéhez túl sok rossz emlék kötődik. Ezért aztán annak ellenére, hogy a Használtautó.hu statisztikája szerint a legtöbb vásárló ilyen árban keres autót, kevesen választják az ennyiért gyárból, újonnan megkapható Sanderót.
Karosszéria-méretek
ModellHosszúság x szélesség x magasságTengelytávCsomagtér
Dacia Sandero4020 x 1746 x 1534 mm2588 mm320-1200 l
Suzuki Splash3740 x 1680 x 1590 mm2350 mm225-1080 l
Chevrolet Spark3495 x 1495 x 1500 mm2340 mm170-845 l
Hyundai Getz3825 x 1665 x 1490 mm2455 mm255-975 l
Citroën C1 / Peugeot 1073435 x 1630 x 1465 mm2340 mm140-710 l
Chevrolet Aveo3920 x 1680 x 1505 mm2400 mm220-980 l
Chevrolet Aveo Sedan4310 x 1710 x 1505 mm2480 mm400 l
Hyundai i103565 x 1595 x 1540 mm2380 mm225 l
Fiat Panda3540 x 1590 x 1540 mm2300 mm206-860 l
Peugeot 2063872 x 1650 x 1446 mm2445 mm245-1130 l
Renault Thalia4260 x 1750 x 1440 mm2470 mm505 l
Renault Twingo3600 x 1660 x 1470 mm2370 mm165-960 l
Suzuki Swift3760 x 1690 x 1500 mm2380 mm201 l

Vajon mi egyebet találnak, ha még viszonylag józanul, 3 évnél nem idősebb példányt keresnek? E kérdést feltéve állítottuk be a keresést, és bizony még így sem dúskálhattunk az ajánlatok között. Hiába engedünk akár 3 évvel ezelőtti gyártási évet, a Sanderónál csakis kisebb modellek, ráadásul a szintén alacsonyabbra értékelt márkáktól választhatók. 3 éves kor alatt legolcsóbban Suzuki Splash kapható 1,2 literes nem is rossz, 86 lóerős motorral, klímával, 2 légzsákkal, elektromos extrákkal 1 050 000 forintért, fotó nélkül, sürgősen.
Itt gyakorlatilag meg is állhatnánk, ugyanis drágábban sincs jobb ajánlat, alulmotorizáltabb, parányibb Chevrolet Spark, kilométerállást nem jelölő Hyundai Getz dízel, picit nagyobb, de rosszabbul felszerelt Chevrolet Aveo vagy még kisebb Hyundai i10 és Fiat Panda kínálkozik - és máris 1 450 000 forintnál tartunk. Ennyiért Peugeot 206 vagy a Sanderóval egyező motorral szerelt, szűkebb utasterű, de lépcsős farával nagyobb csomagterű Renault Thalia is választható.
Hirdetés
A keresési kritériumoknak megfelelő modellek listája

ModellÉvjáratFutott kmVételár (Ft)
Dacia Sandero 1.2 Access2012 (új)01 490 000 Ft
Suzuki Splash 1.2 GLX CD200932 5401 050 000 Ft
Chevrolet Spark 0.8 Plus200979301 199 000 Ft
Chevrolet Spark 1.0 Plus AC2009470001 249 000 Ft
Hyundai Getz 1.5 CRDi2009nincs adat1 290 000 Ft
Peugeot 107 1.0 Treny2009275001 299 000 Ft
Chevrolet Aveo 1.2 16V Base2009498001 305 000 Ft
Chevrolet Aveo 1.2 16V Base2009230001 380 000 Ft
Chevrolet Aveo 1.4 16V Base AC2009789001 499 000 Ft
Hyundai i10 1.1 Comfort AC2009380001 399 950 Ft
Fiat Panda 1.1 Actual201092001 450 000 Ft
Peugeot 206 1.4 Trendy200995001 450 000 Ft
Renault Thalia 1.2 Authentique2009420001 450 000 Ft
Renault Twingo 1.2 16V Trend2009187001 490 000 Ft
Hyundai Getz 1.5 CRDi Classic2009nincs adat1 490 000 Ft
Peugeot 107 1.0 Treny2009570001 490 000 Ft
Suzuki Swift 1.3 GLX CD AC2009nincs adat1 495 000 Ft
Citroën C1 1.0 Comfort2009269501 499 000 Ft
Suzuki Swift 1.3 GLX CD AC2009420001 499 000 Ft

Aki feltétlenül ki kíván fizetni 1,5 millió forintot egy autóra (bár így közvetetten mindenképp drágább lesz az előbbi összegnél az autóbeszerzés - persze üzembe helyezéssel, drága átírással a Sandero is jóval drágább lenne), az 1,49 millió forinttól egy újabb, szintén kilométerállás nélkül hirdetett Hyundai Getz dízelt, klímás Renault Twingo és Peugeot 107 miniautót választhat. Utóbbi Citroën testvére hajszálnyit drágábban szintén megkapható, s van Suzuki Swift, lépcsőshátú vagy 1,4-es Chevrolet Aveo is. Mivel azonban Swiftből csakis háromajtós van 3 év és 1,5 millió forint alatt, a befutó, ha már nem Sandero, elviekben a Splash lehetne - amennyiben valaki számára megéri beáldozni némi teret a plusz felszereltségért és a Dacia emblémát az új autó zamatáért és jellemzőiért.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 05:20
    Permalink

    Suzuki Splash?Höh..mikor megjelent pont valami nyílt nap volt Suzukiéknál Veszprémben, és a Teccsónál reklámozták.Megállt mellettem én meg pont egy takarítógépet vettem.Kinyitottema csomitartómat, és elnyelte a takarítógépet dobozostól.Erről eszembe jutott a volt bnőmék 3 ajtós régi Stiftje amibe egy prszívó sem fért be a csomitartóba dobozostól, csak ha az ülést előre hajtottad.
    Akkor gondolj bele ha egy ilyen autóval 4-5 személlyel akarsz közlekedni, vagy akár nyaralni.Gondolom nem mindenki engedheti meg magának hogy tart egy nagy kocsit ha sokan menek valahová, és egy kicsit ha csak ketten mennek…
    Szóval ha kis kategória akkor nem Spash, hanem Corsa, Meriva, Aveo, Thalia.A Splash az olyan “Kispolski” stílus.Pont mint a Spark..

  • 2017.10.31. at 05:20
    Permalink

    Meg 2011-ben kis hazánkban a legtöbb eladott új autó is Opeléktől származott… Emellett tényleg olcsón fenntartható a legtöbb típus. (Corsa, Astra kategória)

  • 2017.10.31. at 05:20
    Permalink

    Mäsfel milläert ha olcson fenntartharo autot akarsz akkor hozol nemetböl egy audi a4 avant 1.9 tdi AFN 110 lovast vagy egy passatot ugyanezzel a motorral ennyiböl 200000 km körülit megkapsz 98, 99, 2000 res evjärattal normälis felszereltseggel, ha szerencsed van elsö tulajost servicekönyvest, galvanizält kasztnival, es a masfelben a beregeles költsegei is benne foglaltatnak.
    Vezerles: 25 ezer
    Olajcsere 10-15 ezer
    Munkadij ebben nincs benne, ezeket ugye csereljük azonnal.
    Ha pedig benzinesbe gondolkodik az ember akkor en valami avensist neznek, 2003 tehät az ujabb kasztnisbol 1.8 motorral, azt mär otthon erdemes keresni, fenntartäsa hasonlo az elöbbiekhez, igaz drägaäk az alkatreszek de ritkän kell cserelni.
    Hasonlo kategoria a mazda6, honda accord.

    Ezeket a kocsikat kizärolag a jozan eszre hallgatva, penztärcät, megbizhatosägo, minöseget szem elött tartva emlitem.
    Ha pedig nincs hova bedugni a cerkät, vagy feltünesi viszketegseged netän kissebbrendüsegi komplexusod van es azert nezel autot, akkor nyilvän ugyanezert a penzert rengeteg mäs tipus szobajöhet, csak az elobbi szempontokat igy mär nem lehet figyelembe venni.

    Ezt a sandero baromsägot meg kalapos öreguraknak ajänlom mert nekik az a fontos, hogy uj legyen es minel kissebb felszereltsegü.
    Az mär nem szämit, hogy ket ev mulva 2 kilot se fog erni.

  • 2017.10.31. at 05:20
    Permalink

    1.5 millióért újonnan nem szabad kocsit venni. Ennyiért csak használtat! A Sandero jó választás de csak az “Artic” szinttől 2,5 Millióért. Ott már minden benne van ami kell a jó komfortérzethez. Mellesleg a kidolgozása se gáz, az I-es megan szintjét (anyagminőségben) simán hozza. Ár-érték-méret arányban még így is korrekt!

  • 2017.10.31. at 05:20
    Permalink

    1.5 millióért csodálatos családi autót lehet venni használtan, hibátlan minőségben. Ennyiért új autót nem szabad venni, mert sokkal rosszabb minősége, felszereltsége, élettartama.

  • 2017.10.31. at 05:20
    Permalink

    Ahogy azt többen kiemelték, a cikk szerzője a körtét hasonlítja az almához. A használt autóknál az ár annyi amennyi, a Dacia Sandero kizárólag hitelre érvényes ára viszont egy “fiktív” összeg. A hitel feltételeitől függ, hogy végül is mennyi az annyi, erről pedig nem írnak a cikkben. Ha a végösszeg 2,5 M fölötti, akkor már nem is annyira jó ez a totál fapad autó…

  • 2017.10.31. at 05:20
    Permalink

    Mivel a Dacia lényegében Renault alkatrészekből áll össze, a minősége nem lehet olyan silány mint amilyennel a Dacia márkanevet azonosítják. Kidolgozásra tényleg nem felemelő, de kis pénzből nem is lehet ugrálni. Azonban én is inkább a Suzuki Splash-t választanám…:-)

  • 2017.10.31. at 05:20
    Permalink

    Engem érdekelne,hogy mivel kizárólag gyári finanszírozással 1.5Mft a Dacia,mire ténylegesen ki van fizetve mennyibe van végösszegileg?Esetleg ez olyan mint a Renault Thalia II volt 1750000ft-ért,bementél a Renaulthoz,de ott csak 2.3mft-os Thaliáról tudtak?Vagy a legjobb volt mikor a VW szalon sarkánál óriásplakáton reklámozták a Polót 1999999ft-ért 5 légzsákkal,de ők nem is tudtak róla,sőt a reklámot sem látták a 20m-re lévő táblán!Nekem a Splash kellene,mert szerintem a dákó nem áll meg 2-2.5milla alatt.Meg amúgy is.

  • 2017.10.31. at 05:20
    Permalink

    GYakorlatilag a spash ennyi km-rel uj auto,klimával stb,legjobb választás és marad fél millánk tankolásra.tényleg nem kell mindig uj autoba gondolkodni,sőt.gondolat ébresztésnek is jó a cikk.

  • 2017.10.31. at 05:20
    Permalink

    laci szerint egy újszerű turbóbenzines vagy turbódiesel opel-ba, minden alkatrész – beleértve a befecskendő rendszert, az abs elektronikai rendszert, a jeladókat minden fillérekbe kerül 🙂 lacika nem mindenki rothadó, rozsdfáló F-es astrat akar 😀

  • 2017.10.31. at 05:20
    Permalink

    Semmiféle szűrés sincs a cikkben, azon autók szerepelnek, amelyek 3 év és 1,5 millió forint alatt elérhetők. Opelt, a cikk írásakor ilyen paraméterekkel nem találtunk.

Vélemény, hozzászólás?