Mindenben jobb lett – Hyundai Tucson menetpróba

Hazánkban is bemutatkozott az új Hyundai Tucson

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Itthon próbáltuk ki a Hyundai újdonságát, a Tucsont. A közepes méretű crossover minden tekintetben szebb és jobb lett.


Visszatért régi nevéhez a Hyundai ix35. Az első generáció Tucson néven futott, amely 2004-2009 között volt elérhető. Az utód ezt követően ix35 nevet kapott, most pedig ismét Tucsonként kell majd keresni a honlapokon, katalógusokban és árlistákban. A külső jelentősen megszépült, a Hyundaira ma jellemző hatszögletű hűtőmaszkkal összeérnek a dupla vetítőlencsés fényszórók.
Hirdetés


Méreteit tekintve minden dimenzióban nagyobb lett, leginkább a szélesség növekedéséből adódó beltér-gyarapodást lehet érzékelni. Természetesen nemcsak széltében, hanem láb- és fejtérben is elegendő belsővel bír a Tucson. A csomagtér alaphelyzetben és szükségpótkerékkel 513, teljes értékű pótkerékkel literes. A csomagtérben attól függően, hogy a hátsó üléssor háttámlái milyen szögben állnak, további plusz centiket nyerhetünk. További ötletes megoldás, hogy az elhúzható kalaptartórolót rejtő sínt egy az egyben elrejthetjük a csomagtérpadlóban, mellyel további helyet takaríthatunk meg.
Hyundai Tucson méretek
Hosszúság (mm)Szélesség (mm)Magasság (mm)Tengelytáv (mm)Csomagtér (liter)
4475185016552670513-1503

A vonzó külső után az utastérben némi komorság fogad. A fekete színű textilülések mellett sok a fekete és emiatt egyhangú felület. A kormányon és a szellőzők körül lévő alumínium színű díszítőelemek rendben vannak, a műszerfal jobb feléről viszont ezek hiányoznak. Főként utasként szembesül ezzel az ember, hogy bizony oda is jó lett volna valami hangulatfokozó dekorelem. Egy esetben elfogadható így a belső, ha a bézs színű bőrkárpitot választjuk, amelyhez bézs/fekete színű műszerfal dukál. Így már azért kellemesebben hat a színvilág. Az ajtókról viszont kimaradt a bőrkárpitozás. Néhány négyzetcentiméternyi bőr jutott a könyökünk alá, de máshol mindenhol a műanyag uralkodik.

Az üléspozíció egyébként kényelmes, jó a kilátás és vezetni is kellemes. A fékek jól adagolhatóak, a futómű kanyarban picit billegős, cserébe komfortos. Autópályán 130 km/órától felerősödik a szélzaj, és a motor is jobban hallatja a hangját. Ha már a motornál járunk, akkor érdemes megemlíteni, hogy nem sok változás történt a korábbi ix35-höz képest. Egyetlen új benzines jelent meg a kínálatban, az 1.6 T-GDI turbós, amely 177 lóerőt és 265 Nm-t képes leadni. A belépő szint a benzineseknél a 132 lovas 1.6 GDI szívó, amely 11,5 másodperc alatt gyorsítja a közel 1,4 tonnás karosszériát 0-ról 100 km/órára.

Teljesítményben van még lejjebb, a dízelek között a belépő 1,7 CRDi 116 lóerős, amelynek 13,7 másodperc szükséges ugyanehhez a sprinthez. Ehhez a motorhoz volt szerencsénk a menetpróbán. Az erősebb, 2.0 CRDi-hez viszonyítva bizony másként szól, sokkal csattogósabb, munkagépesebb, mint a nagyobb köbcentis, 136 lóerős társa. Dízelekből a csúcsot a 185 lóerős szintén 2,0 literes CRDi képviseli. Hajtáslánc szempontjából a hatfokozatú manuális váltó alap, a turbós benzineshez elérhető a hétfokozatú duplakuplungos, amely hibátlanul teszi a dolgát, erről mi magunk is meggyőződtünk. A dízelekhez a hétgangos DCT sajnos nem, hatsebességes automata viszont elérhető. Az 1.6 GDI-t kivéve mindegyik motorhoz társítható összkerékhajtás, a legerősebb dízel csak azzal érhető el.
Hyundai Tucson - motorkínálat

Motor1.6
GDI
1.6
T-GDI
1.7 CRDi2.0 CRDi
LP
2.0 CRDi
HP
Motor üzemebenzindízel
Emissziós normaEuro6
Hengerűrtartalom [cm3]159116851995
Hengerek/szelepek száma4/16
Teljesítmény
[LE (1/min)]
132
(6300)
177
(5500)
116
(4000)
136
(2750-4000)
185
(4000)
Nyomaték
[Nm (1/min)]
161
(4850)
265
(1500-4500)
280
(1250-2500)
373
(1500-2500)
400
(1750-2750)
Váltófajta/-fokozatkézi/6kézi/6kézi/6
DCT/7
kézi/6
automata/6
kézi/6
automata/6
Végsebesség [km/h]182203176186201
Gyorsulás
0-100 km/h
11,59,113,710,69,5
Fogyasztás vegyes
[l/100 km]
4,74,54,84,93,4
CO2-kibocsátás [g/km]147169115127154
Saját tömeg [kg]13791449142515291587

Felszereltség és biztonság szempontjából is sokat lépett előre a Tucson. Az összes manapság divatos és hasznos vezetősegédet megkapta. Rendelhetünk automatikus sávtartó asszisztenst, amely képes a sávon belül középen tartani az autót, beállíthatjuk viszont úgy is, hogy csak akkor avatkozzon be, ha a sávból ki akarunk lépni. A parkolás sem gond mostantól a Tucsonnal. Elektronika segít a párhuzamos és merőleges parkolásban. Az autonóm vészfékezési rendszer 70 km/óráig észleli a gyalogosakat, 170 km/óráig pedig a többi járművet és szükség esetén akár teljesen állóra is le tud fékezni. A holltérfigyelő mellett rendelhetünk táblafelismerő-rendszert is, amely ismeretlen helyeken tud nagy hasznunkra válni.

További komfortnövelő extraként említhető még az ülésfűtés és -szellőztetés. Utóbbi a kategóriában egyedüli extra, nagy piros pont jár ezért a Hyundai mérnökeinek. Szintén kellemes extra téli hónapokban a kezet melengető kormányfűtés, nagybevásárlások esetén pedig jól fog jönni az automatikus csomagtérajtó nyitás is. A központi kijelző 8 colosra nőtt, amelyen TomTom navigáció segít a tájékozódásban. Ráadásul most hét évig ingyenes Live szolgáltatást is tartalmaz, azaz valósidejű forgalom- és traffipaxinformációkkal is ellát minket a rendszer.
Hyundai Tucson - bevezető, kedvezményes árak
1.6
GDI
1.6
T-GDI
1.7 CRDi2.0 CRDi
LP
Life5 799 000 Ft6 399 000 Ft6 499 000 Ft7 099 000 Ft
Comfort6 499 000 Ft7 099 000 Ft7 199 000 Ft7 799 000 Ft
Premium7 299 000 Ft7 899 000 Ft7 999 000 Ft8 599 000 Ft
Executive8 699 000 Ft9 399 000 Ft
Sun Limited Edition9 199 000 Ft9 999 000 Ft

A méretek és az extralista mellett tovább nőttek az árak is, viszont a már jól megszokott 500 ezer forintos kedvezmény mellé most további 200, illetve 300 ezer Ft bevezető kedvezmény jár, attól függően, hogy dízelt vagy benzinest szeretnénk. A fenti táblázaton kívül fontos megemlíteni, hogy az összkerékhajtás felára egységesen 600 ezer forint. A 2,0 literes dízeleknél a 185 lóerős kivitel plusz 400 ezret rak rá az árcédulára. Az automata áltó 650, míg a hétsebességes duplakuplungos 750 ezerbe kerül. További előny, hogy különböző csomagok is elérhetők, továbbá az alacsonyabb felszereltségi szintek is tovább okosíthatók néhány extrával, természetesen felár ellenében. Az új Tucson már rendelhető, a gyorsak és szerencsések akár napok alatt készletről is kaphatnak számukra megfelelő autót. Ha tetszik, és megvan rá a keret, tessék megvenni! Jó és szerethető autó lett az új Tucson, ráadásul még 5 év kilométerkorlát nélküli garanciát is kapunk hozzá.

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 13:22
    Permalink

    2006 óta európában tervezik és gyártják az európai picra szánt autóik jó részét…
    Sztem ülj bele egy ilyen autóba, de ha lehet ne a csupasz alapmodellbe.
    Itt “kályhaezüstnek” mondod, de ha egy BMW-ben látnád akkor “selyemfényű” lenne.

  • 2017.10.28. at 13:22
    Permalink

    “Garancia arra kell, ami elromlik.” Köszönjük, Kempó, hoztad a formádat. Ismét egy velős dogma Kempó mester tolmácsolásában. Nem csak Vipo van otthon ezekben, úgy látszik. De Kopasz még adós eggyel.:)

  • 2017.10.28. at 13:22
    Permalink

    Autót veszel vagy garanciát?
    Garancia arra kell, ami elromlik. 😀

    Jönnek föl persze. Ezek a koreai autók már megkerülhetetlen szereplői a piacuknak. Szerintem az előítélet már jó ideje felejthető, nem csak ez, de az összes többi is. Sorra dőlnek meg a dogmák.

  • 2017.10.28. at 13:22
    Permalink

    A sok megmondó ember, a Koreai szar , a Kinai szar a Japán fos, csak a Német az igazi.Sok Német nagymárkában abban merül ki a dizájn, hogy nem h ezüst a szín,hanem fekete zongoralak.Na persze attól már nem komor fekete! Europai dizájn ! ? Az azért fura hogy a Német presztízs márkák 2-3 szoros áron fele annyi garanciát sem adnak mint a távolkeleti vetélytársak. Tetszik vagy nem , ezek jönnek fel, mint a büdös víz! Lassan felejthető lesz ez a sztereotípia.

  • 2017.10.28. at 13:22
    Permalink

    Úgyis az USA lesz a főpiac, ott meg erre nem adnak. Kívülről jól néz ki, de azért ez már nem Dacia Logan, hogy a kályhaezüstre fújt műanyag betétek elnézhetőek legyenek a hatalmas fekete műanyagerdőben.
    Leakaszthatnának Európából egy enteriőr dizájnert is.

  • 2017.10.28. at 13:22
    Permalink

    Az új Sportage-nél kisebb visszalépés észlelhető külső design terén, ez viszont teljesen rendben van. Csak nem értem, minek ez az állandó névváltoztatgatás. Akkor most már a következő ne IX-akárhányas legyen megint…De természetesen go Hyundai!

Vélemény, hozzászólás?