Mindig van lejjebb: még olcsóbb lett a Lynk&Co SUV-kupéja

Kisebb kerekek, kevesebb hatótáv és szerényebb teljesítmény jellemzi az új változatokat

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Európába is eljuthat a szerényebb kivitel, elvégre a Lynk&Co Z20 bizonyos nyugati piacokon már kapható, csak más néven kell keresni.

Az öreg kontinens meghódítása hívta életre a kínai Lynk&Co márkát, ami a Volvót is birtokló Geely, illetve a Zeekr tulajdona. A nyugatias név mellett a központot is Svédországban húzták fel, ami jól mutatja a cégcsoport elköteleződését. Az idén kilenc éves márka modelljeit azért nem a nulláról tervezték, a Volvo rokonság erős. A villamosítás irányába óvatosan lépkednek, a Z20 a második villanyautó a kínálatban. Ahogy az lenni szokás, először a drágább verziókat dobták piacra, most viszont lefelé bővül a kínálat. A 4,46 méter hosszú crossover szerényebb változatai 19 helyett csak 18 colos kerekeket kapnak, az opciós listán a zöld szín és a Harman Kardon hifi jelenti az újdonságot. Ennél fontosabb változás a hatótáv csökkenése, a gyártó állítása szerint 430 kilométer az alapváltozatból kiautózható maximum, ami 100 kilométeres csökkenést jelent. Visszafogták a lóerőket is, 340 helyett 238 maximális teljesítmény hozható ki a Z20-ból (ami Európában 02 néven fut). A kínai alapár mesés, az 5,5 millió forint verhetetlen ajánlat lenne Magyarországon. Az olcsóbb 02 jó eséllyel eljuthat például a német piacra, idehaza egyelőre nincs forgalmazás. Akit érdekelnek a Lynk&Co típusai, azok a használt piacon tudnak lecsapni újszerű példányokra, ám itthon egyelőre csak a 01 jelű modell érhető el.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre