Mindössze öt példány készül a nyitott Land Rover Defenderből

Gazdagnak és fürgének kell lenni ahhoz, hogy egy nyitott Defender kerüljön a birtokunkba

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A hagyományokat felidézve vászontetővel is gyártásba kerül a Land Rover Defender, de nem az angolok, hanem a hollandok készítik.

Addig húzta-halasztotta a generációváltást a Land Rover, amíg csak lehetett. A Mercedes G-osztályhoz hasonlóan az évek múlásával nem csökkent, inkább nőtt a kereslet a modell iránt. A németek alig mertek hozzányúlni a formához, ellenben az angolok bátrabbnak bizonyultak, modern formában alkották újra a legendát. Már a 2019-es megjelenéskor pletykáltak a nyitott verzióról, amit a gyáriak még mindig nem léptek meg, ellenben egy holland műhely most lecsapta a Landy tetejét.
Hirdetés
A vászontetős verzió kizárólag a 90-es jelű, azaz a rövid, háromajtós változatból készül. A tető az egész utasteret fedi, de megtartották az első ajtók keretét, ami jót tett az esztétikának, az ajtók egységbe foglalják a szélvédőt és a bukókeretet, ugyanakkor elől is lehet élvezni a napsugarakat. A Defender háromféle stílusban készül, a képeken látható zöld fényezésű, fehér kerekű és barna tetejű változatot az angol vidék ihlette, állítja a gyártó. Az erősen limitált szériában készülő Defender nem olcsó mulatság, de szinte biztos, hogy mind az öt darabot pillanatok alatt elkapkodják. Az átalakítás költsége átszámítva 33 millió forint, de ebben nincs benne az autó ára, amelyért itthon minimum 23,6 milliót kell fizetni, a kettőt összeadva akár egy új Range Rovert is haza lehetne vinni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?