Mosás egy veteránnak is jár, sőt még több is

Fizetett hirdetés

Lemosattuk, lepolíroztattuk, kitisztíttattuk, aztán ki is próbáltuk

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ugye milyen szép a múlt heti használttesztben látható 1978-as BMW 320? Eláruljuk, ragyogása jelentősen köszönhető az EZ Wash Lurdy Háznak.


Az autófotózás első és egyik legfontosabb szabálya, hogy az autó legyen tiszta. Fontos ez egy cikk és persze egy hirdetés esetén is. Ezért aztán tesztfotóink elkészítése előtt nem ritkán térünk be az EZ Wash Lurdy Házhoz. Munkájuk minősége biztos, mint a "mekis" hamburgeré, a nívó viszont nem épp a gyorséttermi szint. Visszatérve a mosáshoz, az EZ Wash nem felületes munkát végez, s nem egy kefés gyorsmosó, ahová féltett autóval, akár csak egy becsben tartott használttal, de főképp egy veteránnal nem szívesen állnánk be.
Hirdetés

Múlt heti használttesztünk gazdája ezért kapott is az alkalmon, hogy fotózás előtt az EZ Washnál mosatjuk az autót. Meg is jegyezte, hogy komoly munkára készüljenek, ugyanis bár az autó garázsban áll, jó ideje azt teszi. Egyeztettünk a mosóval, akik nem utasították vissza a komolyabb takarítást sem, egyetlen dolgot kértek hozzá: időt. Lévén, hogy éppen idénye van a nyaralás, túrázás, stb. során összekoszolt kárpitok rendbetételének, illetve a tenger közeli élmények maradékaként a lakkrétegbe égett sómaradványok „kipolírozásának”. Így aztán a cápát néhány napra otthagytuk, s megegyeztünk, hogy az üresjáratokban foglalkoznak vele. Aztán persze bőven volt dolguk, de egy komoly külső-belső mosás, teljes kárpittisztítás, a krómok megpucolása, a felnik és a gumik ápolása, valamint a fényezés polírozása is belefért a néhány napos vendégségbe. Ezzel gyakorlatilag ki is merítettük a „teljes autókozmetika” csomagot, viszont elég megnézni a képeket, hogy ne legyen kérdés, hogy megérte-e. Fényéveket, „több százezer forintnyit” javult az amúgy OT-s BMW megjelenése. És ez a potenciál bizony minden használt autóban benne van, akár eladás előtti értéknövelőként, akár saját örömünkre érdemes költeni a minőségi mosásra, az autókozmetikázásra.
Fizetett hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 02:37
    Permalink

    Nem szokott zavarni a reklám, de ha már az, lehetett volna igényesebb jó néhány előtte-utána képpel az egyes helyekről (pl. foltok a kárpitban, stb.). Majd legközelebb.

Vélemény, hozzászólás?