Most már a formatervével is hódít a Dacia Sandero és a Logan

Hivatalosan is debütált az új Dacia Logan és a Sandero

Valljuk be őszintén, a Dacia termékei mellett eddig a legtöbben a kiváló ár/érték arány miatt döntöttek. Bár a Logan és a Sandero kifutó generációja sem csúnya, az új már a formaterével elkezdi meghódítani a szíveket.

Sajnos a járvány miatt ugrott az új Dacia Logan és Sandero helyszíni bemutatója, így nem tudtam végigtapogatni a csinos vonalakkal megáldott újdonságot, szóval csak az online bemutatón elhangzottakra hagyatkozva mesélem el, amit eddig tudni lehet Európa egyik legkedveltebb típuscsaládjáról. Ez utóbbi kijelentés talán senkit nem ért meglepetésként, hiszen idehaza is az egyik legkedvezőbb ajánlatnak számított, bármelyik modellt is nézzük a kettő közül. Vagy inkább három közül? A Sandero Stepwayt ugyanis a gyáriak nagyon is külön kezelik. A számok alapján a Sandero valóban az egyik legkelendőbb típus Európában, eddig a megjelenése óta 2,1 millió darabot adtak el belőle, ami a Dacia eladásainak 32 százalékát teszi ki, amennyiben 2004-től számolunk. Ennek a 2,1 millió Sanderónak a 65 százaléka volt a terepjárósabbra faragott Stepway változat, ami több, mint 1,3 millió autót jelent. Nem csoda, hiszen minden kategóriában tombol a SUV-láz, így, ha csak kicsit is, de hasonlít valami a státusszimbólumnak tekintett hobbiterepjárókra, a vásárlók máris csillogó szemekkel vetik rá magukat. Most már tényleg nem lóg ki a sorból sem a Sandero, sem a Logan. Mármint a kategória sorából. Bármelyik „nyugati” autómárka termékével bátran egymás mellé állítható. Jóval izmosabb alkat az elődjénél, amit leginkább a széles sárvédőíveknek köszönhet, illetve a kevésbé meredek szélvédőnek. Csupán egy centivel lett alacsonyabb, de még így is szélesebb, nagyautósabb benyomást kelt. A hátsó sárvédődomborulatok a lépcsőshátú Loganon még hatásosabbak, hiszen hosszabban nyúlik el az övvonal, amely a csomagtér fedelén is folytatódik, mintha egy kis szárny lenne. Ez persze sokkal jobban áll a hátul is szélvédővel ellátott ötajtósnak, de mindegyik modell esetében kíváncsian várom, hogyan törik meg élőben a napfény ezeken a felületeken. Az autó szabad magassága egyébként nem változott, maradt 13,3 centiméter. A fényszórók is látványosra sikerültek az Y-alakú LED fényekkel. Hátul már-már a Lamborghinit juttatja eszembe, ám ennél jóval fontosabb, hogy a LED-fényszórók már alapból járnak mindegyik modellhez. Amit még érdemes megemlíteni, hogy az autóhoz 15, vagy 16 colos felnik járnak, ráadásul továbbra is elérhetők majd azok a dísztárcsák, amelyek az acélfelnit takarva szinte tökéletesen utánozzák a könnyűfém keréktárcsákat.
Hirdetés
Persze hasmagasságban a Stepway a király, amely 41 milliméterrel többet kínál, tehát 17,4 centi a szabad magassága. A szokásos terepjárós kellékeken kívül a tetőlécek és a Stepway feliratok hirdetik még a különlegességét. Ezek nem csak látványosak, de hasznosak is, hiszen egy kulcs segítségével gyorsan leszerelhetők, keresztbefordíthatók, hogy egy 80 kilogramm teherbírású tetőcsomagtartót kapjon a tulaj. A Stepway feliratok az utastérből sem maradtak ki, ahol további, narancs színben pompázó díszbetétek is helyet kaptak. A Loganról is érdemes még elmondani, hogy 3,6 centivel nőtt az előd fölé, a tengelytávolsága is nagyobb, ezért a hátsó utasok 42 milliméterrel nagyobb lábtérnek örvendhetnek. Természetesen a csomagtér méretére is pozitív hatást gyakorolt a karosszéria növekedése. Most már alaphelyzetben 528 liter vár a cókmókra, ami 18 literes növekedést jelent. A Sanderóhoz képest pedig 200 liternyi pluszról beszélhetünk. A csomagtér peremét is 19 milliméterrel alacsonyabbra tervezték, hogy könnyebb pakolhatóságot érjenek el.
Hirdetés
Dacia Sandero és Logan méretek
Hosszúság [mm]Szélesség [mm]Magasság [mm]Csomagtér [l]
Sandero408818481499328
Sandero Stepway409918481535328
Logan439618481501528
Bent új ülések, minőségibb anyagok és elektromos szervokormány vár, amelynek mozgatásához állítólag 36 százalékkal kevesebb erőkifejtésre lesz szüksége a sofőrnek. Emellett a fejlett infotainment rendszerről sem feledkeztek meg. Sőt, háromféle rendszer közül lehet választani. A Media Control lényegében egy telefontartót ad a középkonzol tetején. Ez válik a multimédiás rendszer kezelőfelületévé, ha a Dacia saját alkalmazását futtatják az okostelefonon. Kérhető azonban a Media Display, amely már 8 colos, érintőképernyős kijelzőt ad a középkonzol tetején, a harmadik változat pedig ugyanez csak navigációval kiegészülve. Ami még szemet szúr az utastérről készült képeken, az az új, digitális kijelzős légkondi, illetve az elektromos kézifék. Persze az infotainment kijelzőjén a tolatókamera képe is megjelenhet, illetve nem spórolták le a parkolóradarokat se.
Hirdetés
Motorfronton csupa Euro 6d hajtásláncot kínál a Dacia, ám hibridet még nem. Erről annyit mondtak az online sajtótájékoztatón, hogy amennyiben kereslet mutatkozik rá, pontosabban az ügyfelek képesek megfizetni, akkor felveszik a palettára. Ebből viszont arra lehet következtetni, hogy csak olyan árfekvésben tudnák kínálni, ami nem biztos, hogy versenyképes lenne. Szóval az induló motorkínálat az SCe 65, a TCe 90 és a Dusterben is próbált TCe 100 ECO-G hajtásláncokból áll. Az első egy szívó, egyliteres, háromhengeres benzinmotor, ötfokozatú manuális sebességváltóval, a második már turbós, de szintén egyliteres és háromhengeres, hatfokozatú manuális, vagy CVT automataváltóval. Az ECO-G pedig LPG/benzin vegyes üzemű, háromhengeres, egyliteres motor, hatfokozatú manuális sebességváltóval párosítva. A modernizáció a biztonsági felszerelések terén is tetten érhető. Az aktív biztonsági rendszerek közül már szerepelhet a felszereltségi listán a vészfék asszisztens, a holttérfigyelő, a parkoló asszisztens és a visszagurulásgátló is. A hazai árakról egyelőre még nem esett szó, de amint kiderülnek, beszámolunk róla.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?