Munka a hegyen: itt a Mercedes-Benz Vito 4×4
Bemutatkozott a Mercedes Vito 4x4
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
A Mercedes elsősorban rossz és télies útviszonyok között dolgozó hivatásosoknak szánja a Vito farhangsúlyos összkerékhajtású változatát.
Az Euro 6-os dízelmotorral szerelt Vito 4x4 széndioxid kibocsátása csak 169 g/km
A Mercedes hagyományosan kínál a Vitóból is összkerékhajtású változatot, a legújabb generációból most jelent meg a 4x4-es. A hajtás, ahogy eddig is, amíg lehet hátra összpontosítja a nyomatékot, de amint szükség van rá, a 4ETS közbelép. Működésének alapja, hogy a tapadásukat elvesztő kerekeket egyesével fékezve átadja az erőt a talajt fogó, azaz jobban tapadó kerekeknek. Az elektronika a másodperc tört része alatt kisegíti a vezetőt és három differenciálzár hatását hivatott utánozni.[BANNER type="1"]
Farhangsúlyos összkerékhajtással furgonként és személyszállítóként is elérhető
Bevezetésekor a Vito 4x4 csak egyetlen motorral készül, a 2,1 literes négyhengeres legerősebb változatával. A 119 BlueTEC 190 lóerős és 440 Nm a nyomatéka, a hozzá kapcsolt 7G-TRONIC PLUS automataváltóval 199 km/h a végsebessége, átlagfogyasztása csak 6,4 liter/100 km. Az összkerekes Vito Németországban már rendelhető, és később gyengébb 163 és 136 lóerős változatban is lehet majd kérni.

