Nem áll jól a Mercedes X-osztály szénája

A Mercedes-Benz első pickupja nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ugyan még csak két éve kapható a Mercedes X-osztály, de elképzelhető, hogy hamarosan pickup nélkül marad a német gyártó.

A Mercedes 2017-ben mutatta be az X-osztályt, ami egyben a márka első pickupja. A platós modell költséghatékonyság/óvatosság miatt nem teljesen saját fejlesztésű, hanem a Nissan Navara alapjait használja beleértve annak 2,3 literes dízelmotorját, melyet a Mercedes saját háromliteres V6-os dízellel egészít ki. A tavalyi évben a viszonylag friss modell eladási számai nem hozták az elvárt szintet, Európában, Ausztráliában és Dél-Afrikában összesen 16 700 példányt talált gazdára. Érdekes azonban, hogy az Egyesült Államokban, ahol nagy népszerűségnek örvendenek a pickupok, és a Mercedes is kedvelt márka, ott nem forgalmazzák a csillagos platóst.
Hirdetés
Korábbi tervek szerint a dél-amerikai piacon is megjelent volna az X-osztály, mely gyártása a helyi Renault-Nissan üzemben is beindult volna, ám az alacsony kereslet miatt ez a terv nem valósul meg. A Barcelonában készülő Mercedes népszerűtlensége vélhetően az árában keresendő: míg Nissan Navara 2,3 literes 163 lóerős változatának hazai bruttó alapára nem sokkal nyolc millió forint felett van, addig az X-osztály ugyanezzel a motorral 11,5 millió forinttól vihető haza, így hatalmas árkülönbség van a két modell között, mely egy haszonjármű esetében különösen nagy jelentőséggel bír. Mindenesetre egy érdekes színfoltja marad a Mercedes történelmének az első (és lehet egyetlen) pickup modell, mely viszonylagos kis darabszáma miatt később akár a gyűjtök figyelmét is felkeltheti.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2019.07.18. at 23:33
    Permalink

    A gyűjtők figyelmét esetleg majd 25-30 év múlva. Amúgy szerintem jól néz ki, láttam már néhányat. Ha azt nézzük, hogy egy Merci, az árkülönbség sem vészes. Amerikában kellene árulni egy erős legalább 6 hengeres (vagy 8-as) benzinessel.

Vélemény, hozzászólás?