Nem kell a Rendőrségre várni a biztosító fizetéséhez

Végzés helyett jegyzőkönyv alapján is fizet a biztosító

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Rendőrség vizsgálódása sokszor túlzottan időigényes, ám nem kell azt végigvárni ahhoz, hogy a biztosító fizessen.

Aki olvasta múlt heti Szívató-bejegyzésünket, annak bizonyára ismerős az ügy: egy augusztus elején történt, nem túlzottan bonyolult baleset kapcsán még mindig nem hozott végzést a Rendőrség. A vétlen résztvevő biztosítója végzést kér a kifizetéshez, ám ő egyelőre semmilyen információt nem kapott hivatalosan a Rendőrségtől, illetve az ügy iránt érdeklődve megtudta, a vétkes autós már fellebbez.
Miután az ORFK-tól megtudtuk, hogy az "eljárási határidő 30 nap, amely adott esetben 30 nappal meghosszabbítható.", de tulajdonképpen a "szakértők kirendelése vagy tanuk felkutatása, kihallgatása miatt" bármeddig megnyújtható, igyekeztünk kideríteni, hogy mit tehet ilyenkor az autós, hiszen nyilván senki sem engedheti azt meg magának hosszú távon, hogy sérült autóját parkoltassa. Mint azt Lakatos Károly, független biztosítási szakértőtől megtudtuk, ilyenkor elegendő a baleset jegyzőkönyvét kikérni a helyszínelést végzett rendőri szervtől, s az alapján az esetek nagy többségében elbírálható a jogalap, a biztosítók 99 százalékos pontossággal meg tudják ítélni, hogy ki a hibás, azaz mely vétlen résztvevők számára jogos a kár kifizetése a kötelező biztosítás terhére. Így hónapokkal gyorsítható a szerencsétlen ügy lezárása, mely a vétkes, valószínűleg nem is a vétkességét vitató, hanem büntetésének enyhítését kérő fellebbezése kapcsán hosszúra nyúlhat.
Hirdetés
Fontos tudni, hogy a biztosítóknak nem csak lehetőségük, kötelességük is a jegyzőkönyv alapján történő kárkifizetés, de erről igazán pontos leírást autójogászunk, Dr. Mándi Sándor állásfoglalásában olvasható.
Dr. Mándi Sándor - autójogász állásfoglalása
Az egy tévhit, hogy a biztosító csak akkor köteles fizetni, ha a rendőrség befejezte az ügyet. A biztosító nincs kötve a rendőrségi eljáráshoz, akár szabálysértésről, akár büntetőeljárásról legyen szó. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az a tény, hogy sok esetben a biztosító a rendőrségi vagy bírósági döntéstől eltérően határozza meg a kártérítési ügyet. Megosztja vagy megfordítja az ügy felelősségi pozícióit.
Ezért aztán nem idő előtti, ha közvetlenül a baleset után keresettel, bírósági úton szerzünk érvényt jogos követelésünknek. Ezt azért is érdemes megtenni, mert a bíróság végképp nincs kötve a döntését megelőző büntető-, vagy szabálysértési eljáráshoz.
A rendőrség általában 60 napos határidő alatt kell, hogy a büntetőügyet lezárja, de ezt természetesen meghosszabbíthatja. Ha azt is figyelembe vesszük, hogy szabálysértésnél az eljárás alá vont kifogást nyújthat be és tárgyalás tartását is kérheti, akkor akár az 1 évet is elérheti az ügy végleges lezárása. Büntetőeljárásban ez az idő akár 2-3 év is lehet.
Az ügy sértettje azonban iratismertetésnél kérheti azok megtekintését, illetve másolatot is igényelhet a szabálysértési határozatról, büntetőügyben a vádiratról. A biztosító ezek alapján már szokott fizetni.
Azt azonban tudni kell, hogy a sült galamb effektus itt nem működik, saját magunknak kell utánajárni az ügynek és igazolásokat vagy az ügy lezárásáról szóló határozatokat kérni a rendőrhatóságtól.
A ki fogja ezt megfizetni kérdésre válaszolom, hogy a biztosítótól minden indokolt költség követelhető, még a kamat is!
Javaslom, hogy forduljon jogi képviselőhöz, aki az ügyet, annak útvesztőit ismerve nyilván meg fogja gyorsítani az eljárást és a kifizetést is.
Dr. Mándi Sándor - autójogász
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 07:48
    Permalink

    Az Én ügyem itt tart :
    A károkozó mindent elismert, a rendőrség vádemeléssel adta tovább az ügyet a bíróságnak, ott is teljes elismerésben van a károkozó, csak az a kérdés milyen büntetést kap.
    A biztosító ( wabard ) nem hajlandó szóba állni velem, immár 1,5 éve.
    Ezek szerint indíthatok eljárást a biztosító ellen a rendőrségi lezárás/vádemelés alapján ?
    Természetesen a késedelmi kamatokkal együtt, és jogfenntartással, hisz a káraim még növekednek, mert lesz még egy műtétem.

    Uff!

  • 2017.10.31. at 07:48
    Permalink

    EZ így van, az első és legfontosabb hogy a helyszínen kell maradni úgy ahogy a baleset történt, jöhet akár a Hétfejű Sárkány is, akkor sem szabad mozdulni ha már rendőrt kell hívni.

  • 2017.10.31. at 07:48
    Permalink

    Idén május közepén egy körforgalomban belémjött F-es Astrajával egy taxis. Nem nagyon akarta elismerni a hibáját + elég furcsa válaszokat adott kérdéseimre. Lakásunkhoz elég közel történt a baleset, ezért hívtam a párom, hogy ugorjon le (telefonom lemerülőben volt, 2 fénykép készítését + a párom hívását bírta). A fazon elhajtott a körforgalomból a közeli parkolóba,de még itt sem akarta elismerni a hibáját. Párom is megérkezett, ő hívta a rendőröket.Mire kiérkeztek a rend őrei, addigra elkezdtük tölteni a betétlapot.Jól leszúrták a fazont, meg engem is(időközben én is eljöttem a körforgalomból), hogy mertünk eljárni az autókkal a karamból helyszínéről. Mellékelve a telefonommal készített 2 fotóval felvették a vallomásokat.Majd jött az idegölő várakozás! Május 14-én (szombat) volt a baleset, hétfőn egyből biztosító, kedd reggel kárszakértő, szerda délután már megvolt a biztosító ajánlata! Meglepődtem milyen gyorsasággal megy ez!Bár a kárszakértő mondta,hogy addig nincs kifizetés,amíg nincs rendőrségi végzés, ami jobb esetben 2-3 hét,rosszabb esetben 2 hónap! Volt ismerősünk a rendőrségnél, és így sem sikerült gyorsítani az ügymeneten.Június 18-án kellett bemennem a rendőrségre, hogy közöljék velem a rossz hírt. Fellebezett az ipse, júliustól leállás van a bíróságon, majd csak szeptemberben vagy októberben kerül tárgyalásra az ügyünk. De!!!! Mivel ismerőshöz mentem, egyébként nem mondanák, nem kell a végzés a biztosítónak, ahhoz, hogy utaljon! Mivel a fazon elismerte, hogy ő volt a vétkes,csak a büntetés mértéke miatt fellebezett, így hívhattam a biztosítót, hogy vegye fel a kapcsolatot a rendőrséggel, kérje ki az adatokat és az igazolást. Június 25-én a pénzemnél voltam. Közben jött a bíróságról a levél, október 5-ikére tanúként kellett megjelennem. December 2-ika van, még mindig NINCS rendőrségi határozat. Ha nem lépem meg, hogy beszéljek a biztosítóval, a mai napig áll az autó, és nem kapom meg a pénzt!
    Jó tanács! Ha hívjuk a szervet, semmiképp ne hagyjuk el a helyszínt, bárki bármit mond! Én lefényképeztem a 2 autót,de ha nem tudtam volna, lehet megszívom. Azért jártam el a helyszínről, mert nem fért el a körforgalomban a busz, és betelefonáltak, hogy vontassák el az autóm. Jól befhostam,ezért mentem el onnan.
    Pedig mondta a rend éber őre, miután megérkezett, hogy jöhetett volna akármilyen tréler,az sem vontathatja el addig, amíg a helyszínelés le nem zárul.

Vélemény, hozzászólás?