Nem kell temetni a Defendert
2017-ig biztosan marad a Defender
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Először úgy tűnt, már csak két-három éve van hátra, de lehet, hogy egy kiskapunak köszönhetően tovább piacon maradhat a Land Rover Defender.
Érthető, hogy a Land Rover nem szívesen mondana le legnépszerűbb modelljéről, ezért minden követ megmozgat, hogy a Defender gyártásban maradhasson
Ugyanakkor ikonikus státusza miatt érthető, hogy a Land Rover nem szeretne lemondani legnépszerűbb típusáról, s bár Frankfurtban bemutatták az utódjának szánt DC100-ast, az legkorábban 2015-ben kerülhet piacra. Addig és várhatóan néhány évig azután is választható lesz az ős-Defender, az ugyanis akár 2017-ig, vagy azon túl is gyártásban maradhat.
Erre legesélyesebbek a hosszú tengelytávú 110 és a haszonjármű besorolású 130 modellek. Egy, a Land Roverhez közel álló forrás szerint várható pár olyan változás a törvényi szabályozásban, melyek az általuk reméltnél hosszabb időre teszik lehetővé a jelenlegi modell életben tartását.
Pár év haladékot nyerhetnek azzal, hogy nemrég haszonjárművé nyilvánították a Defendert
– Hé Farkas, van egy halállistám, Te is rajta vagy – mondta a medve.
– Hazamehetnék még elbúcsuzni,
– Igen.
Farkas visszajön, Medve széttépi.
– Hé Nyuszika, van egy halállistám, Te is rajta vagy – mondta a medve.
– És nem lehetne kihúzni?
– Dehogynem.