Nem szegény ember Audija. Skoda Superb teszt

Skoda Superb Combi Elegance 2.0 CR TDI DSG 170 teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Eddig is kiváló és elképesztően tágas autó volt a Superb, most is annak találtuk. A Skoda frissített zászlóshajóját DSG-s dízel kombiként teszteltük.


Ez az az autó, aminek a gyártását voltaképp le is állíthatta volna a Skoda azután, hogy előrukkolt az új Octaviával. De persze nem állította le, miért is tette volna. Hiába hatalmas ugyanis a kompakt méretosztályból messze kilógó Octavia, mégiscsak a Suberb a csehek zászlóshajója, s a maga nemében, a közép-, sőt talán felsőközép kategóriában szintén igen sikeres versenyzőnek számít. És nemrég megújult, felöltötte a modern márkaarculatot, hogy a rövidesen aktuális modellváltásig is kellően vonzó maradhasson az über alles presztízsnél az ár/értéket többre taksálók számára.
Hirdetés
Mondjuk az azért egyértelmű, hogy a Superb abszolút nem a magánvásárlók Skodája. Legfeljebb használtan az. Újonnan kormányhivatalok, esetleg menő taxisok direkt nem prémiumszerű, hanem céltudatos választása. Céltudatos úgyis, hogy a tesztelt példány ára bizony a 13 milliós képzeletbeli lécet is veri. Micsodaaa? Skoda 13 millióért? Hát milyen világban élünk?
Olyanban, ahol a Skoda elképesztő modelloffenzívában van, ahol a Skoda népszerűsége, de minősége is vitathatatlan, s ahol a faceliftes Superbnek alig néhány hibája vagy inkább hiányossága van. Az egyik az, hogy a hiper-szuper sofőrsegédekkel már elnézést, de csehül áll (se távolságtartós tempomat, se holttérfigyelő, se sávelhagyásra figyelmeztetés, még tolatókamera sincs), a másik, hogy a DSG-váltónak nincsen Auto Hold funkciója. Ez ugye azt tudja, azt tudná, hogy például a piros lámpához érve rögzíti a kocsit, nem kell a féket taposni, majd gázadásra automatán old. Remek kényelmi extra, kevés gyártó kínálja egyelőre.
Továbbá csendes, de egy Passat, illetve hát az új Octavia is csendesebb. Hangszigetelésben, vibráció-száműzésben van mit csiszolni. És a stop-start rendszer gyorsításán, finomságán is. És még az elöl MacPherson, hátul multilink futómű rugózási komfortján. Ami ez a Superb itt és most, az a VW-konszern közelmúltja. Vajon az új Superb lehet majd egyáltalán ugyanolyan szinten, mint az Audi és a Volkswagen? Hinni a templomban kell.
Másba belekötni nem nagyon lehet. A dizájn kívül-belül olyan, amilyen, tetszik vagy sem – szubjektív. A kombi mintha harmonikusabb lenne a külföldön májusban látott és vezetett limuzinnál, de ami fontosabb, hogy miként az ötajtós Octavia, a Superb szedán is praktikus. Úgy van, az ötletes Twindoor megoldás miatt.
A Superb Combi a már említett politikusi-cégvezetői körön kívül a megalomán márkafanatikusok autója: már-már túl nagy az alapból (pótkerék nélkül) 633, külön ülőlap- és üléstámla-hajtással növelve 1865 literes csomagtartó és a bálteremnyi hátsó lábtér is. A puttony akkora, hogy ha valami a hátsó ülés tövébe csúszott, bölcsebb, ha oldalról, üléshajtással próbálod megszerezni. Vagy bemászol. Vagy a Simply Clever jeligére a bal hátsó ajtóba rejtett esernyőre meg a kivehető LED-lámpára licitálva egy pecabotot is rendszeresítesz a kocsiba, s úgy horgászod kifelé a cuccokat. És a hátsó lábtér meg akkora, hogy nagyon nagy. És ezt így hogy? A tengelytáv 2,76 méter. Ennyi helyet a 3 méteres tengelytávú luxuslimuzinok sem igen nyújtanak.
Milyen az ülés? Elsőre meglepően kemény, idővel kényelmes. Extraként hátulról elektromosan mozgatható anyósülés, kis lábtartó is van – Superbben utazni jobb, mint Superbet vezetni. De az sem rossz, pláne ha a háttérben egy 170 lóerős és 350 Nm nyomatékú 2,0 literes dízelmotor dolgozgat 6 fokozatú DSG-vel karöltve. Nyerő páros, bár semmi szükség az izmosabb dízelre, a 140 lovas is dosztig elég. Sőt, a 105 lóerős 1.6 CR TDI is biztos elboldogul az 1,5-1,6 tonnával. Olyan elánnal persze tuti nem viszi az autót, mint ez a 170-es, amivel 100-ra 8,7 mp gyorsul és a 220-at is megfutja a Superb. És közben 5-6 litert fogyaszt. Sok várossal meg 7 körül.
A dízelmotor négyhengeressége nem olyan lelombozó, mint egy 5-ös BMW-ben, pedig folyamatosan hallatja a hangját, ha tompán is. Húha, mit tettem, egy mondatban Skoda és BMW… Miért ne? A Superbben simán eszedbe jut nem csak a VW, de az Audi, a BMW, a Mercedes és a többi nagyágyú is. Majdnem partiban van velük a Skoda. És olcsóbb náluk.
Náluk olcsóbb (alapára 6,9 millió forint 125 lóerős 1.4 TSI-ként), de nem az a Ford Mondeo, Opel Insignia képviselte decens középosztálynál. Ezért a (több is mint) 13 millióért a Superb egyebek mellett bi-xenon fényszórós, LED-menetfényes, hátul LED-lámpás, "elefántcsont" alcantara- és bőrkárpitos, elektromos ülésállítós, hátul is ülésfűtéses, árnyékolós, állóhelyzeti fűtéses, kulcs nélküli nyitásos, napfénytetős, navigációs... Akinek hiányzik a tolatókamera meg a többi, de Superbet akar, várjon még egy picit, vagy vegyen Octaviát, az is majdnem akkora, mint a Superb. Tényleg.
Értékelés
Pozitív
Tágas, kényelmes, csendes utastér, óriási csomagtartó, erős, takarékos motor, szuper DSG váltó, nem hivalkodó kiállás
Negatív
Modern biztonsági extrák még nincsenek, rugózhatna finomabban, versenyképes, de magas az ára
Árak
Tesztmodell alapára
8 946 260 Ft (2013.12.11.)
Tesztautó ára
13 236 320 Ft (2013.12.11.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1968 cm3
Teljesítmény:
125 kW (170 LE) 4200 1/min-nél
Nyomaték:
350 Nm 1750-2500 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
8,7 s
Végsebesség:
221 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
5,4 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4838 mm
Szélesség:
1817 mm
Magasság:
1510 mm
Saját tömeg:
1572 kg
Össztömeg:
2137 kg
Tengelytáv:
2758 mm
Karosszéria-kivitel:
kombi
Csomagtér:
633-1865 l
Belső szélesség elöl:
1430 mm
Belső szélesség hátul:
1410 mm
Belmagasság elöl:
870-960 mm
Belmagasság hátul:
900 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
310 mm
Ülőlap hossza elöl:
510 mm
Ülőlap hossza hátul:
500 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1080 mm
Csomagtér magassága:
560-810 mm
Csomagtér hossza:
1080-1930 mm
Raktérnyílás szélessége:
1060 mm
Raktérnyílás magassága:
920 mm
Motor és váltó
Motor:
Dízel üzemű
Motorosztály:
Euro 5
Hengerűrtartalom:
1968 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
szekvenciális - 6 fokozatú
Nyomaték:
350 Nm 1750-2500 1/min-nél
Teljesítmény:
125 kW (170 LE) 4200 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
221 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
8,7 s
CO2-kibocsátás:
141 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
5,4 l/100km
Fogyasztás a használónál:
7,2 l/100km
Menetzaj
Menetzaj 50 km/óránál:
56 dB(A)
Menetzaj 90 km/óránál:
61 dB(A)
Menetzaj 130 km/óránál:
66 dB(A)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 19:41
    Permalink

    “1,5-1,6 tonnával. Olyan elánnal persze tuti nem viszi az autót, mint ez a 170-es, amivel 100-ra 8,7 mp gyorsul és a 220-at is megfutja a Superb. És közben 5-6 litert fogyaszt. Sok várossal meg 7 körül.”Na persze…
    Totalcar:” A 2 literes PD-TDI kerregése, figyelembe véve, hogy szinte új, néha jobban hallatszott, mint gondolnánk. VEGYES használatban 8,3 literes fogyasztást jelzett ki a számítógép, ez messze van a gyár által megadott 5,9-től,”
    Kollegám 2.0 PD-passatja 10-11-et eszik városban,pályán pedig 5,5-6,3.Azt nem mondom,hogy én a Panda multijettel 5,2-t fogyasztok a pesti dugóban.Sokan köztük a feleségem is nagyon ritkán nullázza ki a pillanatnyi fogyasztásmérőt,meg a km órát.Aztán 1500 km-re kijön a 6 literes fogyasztás a 2,2 cx5re.

  • 2017.10.29. at 19:41
    Permalink

    Ki szarja össze magát? Én csak annyit írtam,hogy az a 2.0 benzines valószínűleg tartós lesz… Nem írtam semmi teljesítménybuzizást.
    Amúgy melyik 1.6 V-tec motor volt 160 lóerős gyárilag 93-ban? Tudnál esetleg róla linket küldeni? Mert érdekelne.

  • 2017.10.29. at 19:41
    Permalink

    Látod, pont azért ökörség a kérdésed, amit magad is válaszoltál. Ezekkel az autókkal fogunk járni pár százezer kilométerrel a motorjukban. Majd akkor kurvára fogsz lapítani te is, meg Csoki haverod is (easy rider öcsém), mert szégyellni fogjátok, hogy tudatlanul ilyen hülyeségeken polemizáltatok, csak azért, hogy a szokásos nagy magyar mária siralmat előadjátok.

  • 2017.10.29. at 19:41
    Permalink

    2.0 szívó benzines,Skyactive-os Mazdákat fog majd a földi halandó menni annyi idősen 🙂 Volt itt róla nem régen cikk. 2.0 benzin és 120 paci. Valahogy nem tűnik “végletekig kihegyezettnek” 😉

  • 2017.10.29. at 19:41
    Permalink

    Ez a turbós teljesítmény növelés hasonló eredményt fog hozni mint a motorkerékpároknál.
    Ott nem annyira fontos a tartósság, mert az év felében úgysem használják.
    Ki vannak hegyezve a motorok, hogy amíg fut (kb. 60-80 ezer Km.) addig hozza a maximumot, utána kuka.
    Csak az idő fogja megmondani, mi lesz velük, és ez igaz a hibridekre is.

  • 2017.10.29. at 19:41
    Permalink

    Teljesen jogos a kérdés. Nekem is kétségeim vannak azzal kapcsolatban, hogy ezek, a kevés köbcentis, turbós motorok, milyen állapotban lesznek, 10, vagy 15 év múlva. Valószínűleg, szanaszét lesz kezük, lábuk. Feltenném a kérdést, hogy akkor, mivel fogunk járni mi, egyszerű földi halandók, akiknek nincs pénze új autóra és várhatóan, nem is lesz?

  • 2017.10.29. at 19:41
    Permalink

    “…Az egyik az, hogy a hiper-szuper sofőrsegédekkel már elnézést, de csehül áll (se távolságtartós tempomat, se holttérfigyelő, se sávelhagyásra figyelmeztetés, még tolatókamera sincs)…”

    Nyilván nem akarnak konkurenciát a Passatnak. Házon belül meg “shoot in the foot” lenne.
    Én azt gondolom, hogy túlárazott (és az Octavia is). Nem tudom ugyan, hogy a Passat ilyen felszereltséggel mennyibe kerül (nem lehet sokkal drágább, mert az már a BMW 3 magasság).

Vélemény, hozzászólás?