Nem valósulhat meg a legszebb Porsche
Csodás Porsche tanulmányt készített néhány dizájner.
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Túlzásnak egyáltalán nem érezzük, ha a legszebbnek tituláljuk ezt a Porschét. Ötvözi a régi és az újak jellegzetességeit, de sajnos sosem készülhet el.
Utcai és verseny öltözetben is elkészült, mind a kettő nagyon tetszetős, akár az összképet, akár részleteket tekintve
Az utcait a 918-aséhoz hasonló felnikkel, a pályagépet retro sokküllős darabokkal látták el, a kipufogó a tetőn dörren ki, ugyanott a léghűtéseseket idéző ventillátor is megjelenik
Így a Porsche tanulmányautót sem készít hozzá, de szerencsére néhány dizájner, szám szerint öten, plusz egy fotóretusáló művész létrehozta virtuálisan a játékhoz elképzelt versenyautót. Függetlenül a Porschétól készült, így hangyányi esélye sincs az elkészülésre, viszont igencsak vehetnének róla néhány ötletet. Úgy álmodták meg, hogy akár el is készülhetne, igazi versenyautó lehetne belőle, főként a régi Porschékból merítettek, és észbontó, hogy a jobb oldalon ül a pilóta, és mellette szintén jobb oldalra helyezték a sebváltót, ami kézi. Persze a formaterv a lényeg. Merítettek a 918-asból, a 919-es versenyautóból, meg régi versenyautókból is, onnan a hosszúra nyúló far, és a léghűtéses Porschékat idéző szellőző ventilátor a motor felett.
Parkolási versenyt indítanánk egy ilyennel, akinek ezzel sikerül beállni két autó közé, mester!
Ott dörren ki a két kipufogó is, a kocsi tetején, akárcsak a 918-ason. A retro verseny felnik a takaró sapkával, amik itt ráadásul átlátszó plexiből lettek megálmodva, egyszerűen szédítő, ahogy a Martini festés is, ami a formavilágához nem is passzolhatna jobban. De megvan a jelenlegi Porschékra jellemző négyes osztású LED-es fényszóró is. Olyan részletek teszik szinte igazivá, mint a bárhol megvehető utólagos gyorszárak a kocsi orrán, vagy a rádió antennák. Kár, hogy sosem valósulhat meg, a Porsche helyében pedig elgondolkoznék, az új munkaerőn, ezeknek a srácoknak van helyük a stuttgartiaknál. Még külön weblapot is készítettek a Porsche Vision GT[/url]-nek. [BANNER type="1"]





















