Nézését meg a járását – Mercedes-Benz CLS

Mercedes-Benz CLS 400 d 4Matic Edition 1 teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Csípőjének sajnos nincs ringása, de formásabbat nem egyszerű találni. Az új CLS döbbenetesen jól néz ki és sokkolja az érzékeket, miközben a precíz mozgásával és rendszereivel is lenyűgöz.


Végre kezdenek megint tetszeni a Mercedesek, mondjuk a mostani csillagosok előtti időszakból csak OT-érett példányokat tudnék felsorolni, amik valamennyire megmozgatnak. De amit mostanában alkotnak, az valahogy annyira egyedi, hogy már nem tudok elmenni mellette szó nélkül. Hogy a CLS-ből ez már a harmadik generáció? Melyik volt a második? Nem nehéz visszakeresni az emlékekben persze, hisz pár hónappal ezelőttig még piacon volt, ráadásul még Shooting Break is készült belőle, a három kérdőjeles „Ezt meg mégis minek???” kérdéssel. Nem tetszett, ahogy a tükörtojás lámpás elődje sem, viszont arra a mai napig emlékszem, pedig tudják mikor mutatkozott be? 15 évvel ezelőtt. Arra tudom azt mondani, hogy elért, meg alkotott valamit, mondjuk a négyajtós kupénak nevezett kategóriát. Amit a harmadik generáció méltón visz tovább a Mercedesnél, olyan formatervvel, amit nehéz otthagyni a parkolóban.
Gorden Wagener, a Mercedes vezető formatervezője azt mondta, hogy nem akar látni egyetlen éles vonalat sem – az elődön úgyis volt elég – amit lehet, meg kell tudniuk oldani domborításokkal, meg hullámokkal. Ehhez annyira tartották magukat, hogy nincs konkrét övvonal, a hátsó sárvédőív is csak úgy kiolvad az íves tetővonalból, ahogy az első sárvédő is. Itt van egy csöpp részlet, az Edition 1 felirat, ami önmagában kicsit egyszerű, ám az első évben rendelhető különleges felszereltséget takarja. Ez a csomag önmagában 4,2 millió forintos extra bármelyik hajtáslánchoz és a további extrákat is bátran rápakolhatjuk. A CLS amúgy csinos és érzéki formáját ez sportos AMG kiegészítőkkel és lökhárítókkal dobja fel, beleértve az alapból is Panamericana formájú szigorú hűtőmaszkot, mely így apró gyémánthatású króm darabokkal van kirakva.

Elképesztően szép élőben, de a tekintete inkább kimért és haragos, cápás, bár ez elvileg egy BMW tesztjében kéne, hogy szerepeljen.


A szűkre húzott fényszórókkal optikailag előrefelé dől az orr, amitől agresszív és szúrós tekintete lesz. Mindenképp karakteres, ha becsukom a szemem, még mindig előttem van és képzelem, mit élhettek át azok, akiket utolértem a forgalomban. A két szép szeme az Edition 1 csomagnak köszönhetően a legdrágább Multibeam LED fantázianevű egység, ami kanyarkövetős, kitakargatós, automatán kapcsolós és mindenképp brutálisan erős.

Azt mondják, ennél nagyobb fényerővel már nem is világíthatna hivatalosan.

Így is 650 méterre előre bevilágítja az utat éjszaka. A kilátás amúgy sem rossz, bár a tető alacsony, a sofőr nem ül a padlón, halványan még a géptető domborításait is láthatjuk a kormány mögül. Beülni csöppet macerás, bár az is inkább hátul gond, de ez egy ilyen kategória, a fejtér egyébként nem rossz itt sem, de 180-nál magasabbak inkább engedjék el a gondolatot, hogy kényelmes lesz.
Hirdetés

A népi monda szerint a keret nélküli ablakok miatt megnő a szélzaj, amit rögtön cáfol a huszonéves kupém is, hisz semmivel nem zajosabb, mint egy korbeli bármilyen autó. A CLS-nél itt azért biztosra mentek, dupla rétegű üvegek kerültek az ajtókba, amik az utolsó apró neszt is távol tartják az utastértől. Bent az E-osztály fogad, ahogy a lemezek alatt is, tengelytávja pont ugyanakkora, mint a szedáné, ám stílusa jóval több, praktikuma legalább annyival kevesebb, de itt nem az a lényeg. Különös vegyítés a mostani Mercik utastere, egyszerre klasszikus és high tech, bár utóbbit a két 12,3 colos műszerfali kijelző hozza el, melyek nélkül, vagy csak szebben beépítve harmonikusabb lenne a látkép. A fényjáték pompás, minden egyes szellőző világít, mindenhol más árnyalatot és erősséget állíthatunk, közben a parfüm is bódít, a masszázs ellazít.

Olyan élmény ez, amit meg kell tapasztalni, de csak a legvaskosabb pénztárca fogja tudni kifizetni.


A CLS-nél a látszat nagyon sokat elvisz, de semmi eltakarni valója nincs, a cukormáz alatt a legmodernebb technikák dolgoznak. Dízelmotorral kaptuk, ráadásul az erősebbik új egységgel, a 340 lóerős, 700 Nm nyomatékú 400 d-vel. Hangja még mindig elfogadható, szemtelenül csöndes autón kívül állva is, és forgatva sincs szinte semmilyen zavaró hangja, miközben akár 5 másodperc alatt 100-ra gyorsít. Sportos, nem kérdés, úgy kanyarodik, mintha sínen húznák, nem hiába támaszt elöl oldalanként négy, hátul öt ponton a futómű. Onnan se jön szinte semmi zaj, bár a zajelnyelő és defekttűrő réteggel kitömött abroncsok miatt a kelleténél jobban érezzük az úthibákat.

Borzalmasan nagyot lehet vele autózni, annak ellenére, hogy közelíti a két tonnát.

Rendkívül fordulékony, amire az összkerékhajtás is rátesz, bár néha jobban örülnék egy kis mókának a szúrós tekintetű beleköthetetlen precizitás helyett.
Szinte már vezeti magát, de talán a legfontosabb, hogy alapáron rengeteg biztonsági rendszer jár hozzá, mint például a vészfékasszisztens, vagy az aktív sávtartó és a sebességkorlátozó. Mellé jöhet még egy rakás okos szoftver, aminek nagy része az aktív kormányzáshoz köthető, de a távolságtartós tempomattal, holttérfigyelővel összejátszva ügyesen képes manőverezni magától.

15 másodpercet kibír szó nélkül, ha nem fogjuk a kormányt, onnantól elkezdi keresni az inputot a sofőr felől, és úgy egy perc elteltével megkezdi a vészleállást.

Nem vártam meg, belenyúltam, de a csipogások közben is végig sávban tartotta és ügyesen, amit egyébként országúton is rendkívül jól csinál. Autópályán akár sávot is vált, kipróbáltam, működik, bár mire melóra bírjuk, annyi idő alatt már mi is átkormányoztuk volna. Még a komfortindex is adaptív, nem elégszik meg három villanással, ha még nem értünk át, ha kell, négyet, vagy ötöt villant és ezt ő dönti el, mikor kel még indexelni. Beparkol magától, akár mobilról is irányítva, amiről még a nyitást is intézhetjük érintéssel. Az újfajta kormány kiváló fogású, gombjai fémből vannak így remek érzés kapcsolgatni, a két érintőpaddal pedig egyszerű kezelni is. Megkockáztatom, hogy a középsőnél is egyszerűbb. Lenyűgöző, amit modern technológiából mutat, az még inkább, hogy működnek is úgy, ahogy kell. Egy ilyen CLS viszont nem olcsó, a 400 d alapára húszmillió fölött indul, ebben a felszereltségben már bőven túllépi a 30 milliót, ami erős, de úgy érzem, teljesít is ennyire jól minden téren.
Értékelés
Pozitív
Kellemes járású és dinamikus dízelmotor, remek anyaghasználat, kiváló kivitelezés, jó hangulatú utastér
Negatív
Nehézkes a multimédia működése, szűkös a bejutás hátra és a fejtér, csak két ülés van hátul formázva
Árak
Tesztmodell alapára
17 808 000 Ft (2018.07.09.)
Tesztautó ára
35 189 160 Ft (2018.07.09.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
2925 cm3
Teljesítmény:
253 kW (344 LE) 4.400 1/min-nél
Nyomaték:
700 Nm 1200-3200 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
5,0 s
Végsebesség:
250 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
5.8 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4988 mm
Szélesség:
1890 mm
Magasság:
1435 mm
Tengelytáv:
2939 mm
Belső szélesség elöl:
1470 mm
Belső szélesség hátul:
1340 mm
Belmagasság elöl:
1020 mm
Belmagasság hátul:
930 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
220 mm
Ülőlap hossza elöl:
500 mm
Ülőlap hossza hátul:
500 mm
Motor és váltó
Motor:
Dízel
Motorosztály:
Euro 6
Hengerűrtartalom:
2925 cm3
Hengerek/szelepek száma:
6/24
Sebességváltó:
automata/9
Nyomaték:
700 Nm 1200-3200 1/min-nél
Teljesítmény:
253 kW (344 LE) 4.400 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
250 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
5,0 s
CO2-kibocsátás:
148-156 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
5.8 l/100km
Fogyasztás a használónál:
8,5 l/100km
Menetzaj
Menetzaj 50 km/óránál:
60 dB(A)
Menetzaj 90 km/óránál:
64 dB(A)
Menetzaj 130 km/óránál:
66 dB(A)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?