Olcsónak és takarékosnak tűnik. Itthon az új Skoda Fabia

Első próbán a Skoda Fabia harmadik generációja

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Itthon is bemutatkozott a Skoda Fabia harmadik generációja, a Skoda eddigi legtakarékosabb modellje. Alapára 2,7 millió forint alatti.


Itt van, megérkezett az új Skoda Fabia, amiből először, tavaly augusztusban még csak részleteket kezdett mutogatni a gyár, aztán szeptemberben bemutatkozott. Most pedig mindegyik hazai Skoda kereskedésben megtalálható már, nemcsak ötajtósként, hanem a nála 26,5 centivel hosszabb kombiként is.
Hirdetés


Skoda Fabia III - méretek
Hosszúság [mm] Szélesség [mm] Magasság [mm] Tengelytáv [mm] Csomagtér [l]
3992 (Combi: 4257) 1732 1467 2470 330-1150 (Combi: 530-1395)


Ígéretes modell, a korábbinál hajszálnyit kompaktabb, 8 mm-rel rövidebb (3992 mm-es) hosszúsággal, ugyanakkor 90 mm-rel nagyobb (1732 mm) szélességgel és 31 mm-rel szerényebbre vett (1467 mm) magassággal. Elődjét sokan azzal támadták, hogy kissé ormótlan lett a gyakorlatilag a Roomsterrel közös orral. Az új kétségkívül kecsesebb, a mai Octaviához hasonlóan a korábbiaknál élesebb vonalakkal rajzolt. Noha a karosszéria hossza csökkent, az utastéré nőtt - épp 8 mm-rel. Ez nagyjából a minimális szint, de azért lábtérben mégiscsak sokat ér. Nőtt a könyökmagasságban mérhető belső szélesség is, elöl 21, hátul elenyésző 2 milliméterrel. Újak természetesen a beltéri elemek is. A formák felismerhetően skodásak, mai skodásak. A műanyagok igényesek, de kivétel nélkül kemények. Nagy újítás, hogy a kesztyűtartó feletti díszbetétre különféle gyári matricák rendelhetők, idővel saját fotókból gyártottak is kérhetők lesznek oda. Piros és kék belső is kérhető, a karosszéria pedig 5 alap és 10 metálszínben készülhet. A tető, az A-oszlopok és a felnik fehér, fekete és februártól piros színűek is lehetnek, így összesen 125 kombináció létezik majd.

Nem csak egyedi és persze mutatós, hanem praktikus is az új Fabia. Tele "Simply Clever" részletekkel. Például jégkaparóval a zárható tanksapkában, telefontartóval és mobil szemetessel, hátul is palacktartós ajtózsebekkel. Utóbbiak 0,5 literes flaskákat fogadnak, az elsők 1,5 litereseket, de 1,0 literes palack a kesztyűtartóba is fér, valamint az ülések közötti konzolba is rakható egy 0,5 és egy 0,4 literes üveg. Rendelhető MirrorLink funkciós audiofejegység, amivel a sajtótájékoztatót idézve "az autó egy guruló okostelefonná változtatható". Rendelhető fedélzeti wifi (SmartGate), ami nem csak internetet adhat, az autó fedélzeti számítógépéből is minden adatot eljuttathat telefonunkra, a megfelelő alkalmazással a karbantartási adatok, további műszerek, vezetési és napi utazási információk is telefonunkra kerülhetnek, de a rendszer vezetni, spórolni is taníthat. És itt a szenzáció, hogy nem csak pénzösszegben, literben, szén-dioxidban látható a megtakarítás, hanem azt is követhetjük akár, hogy egy tetszőleges vágy (például utazás, ruha, vagy akár alufelni) eléréséhez mennyivel kerültünk közelebb az óvatosabb vezetéssel. Hát nem csodálatos?

Csodálatosabb, hogy a gyáriak is felmutatnak megtakarítást, a részint MQB-platformos Fabia 65 kilogrammal könnyebb elődjénél, az alapmodell tömege 980 kilogramm. Az MQB platfrom egyébként mindössze a motorokat és az elektronikai rendszereket, a sofőrsegédeket és az infotainment rendszereket adta. Így aztán az összes motor szíjas vezérlésű, Euro6-os, van szerepelhet 5-30 km/óra között aktív városi koccanásgátló, alapból is 6 légzsák és ESP, ám fékdifferenciál, illetve nyomatékirányítás funkciókat is tud, meg persze visszagurulás-gátlást is adhat. A futómű a növelt elvében a régi, de azért átdolgozott. A tengelytáv 0,5 cm-rel nőtt a korábbihoz mérten, a nyomtáv jelentősebben elöl-hátul 30-30 milliméterrel a továbbra is sablonos, elöl MacPherson, hátul csatolt hosszlengőkaros rendszerben. A bekötések, a hangolások természetesen mind újak.

Motorból négy benzines és két turbódízel szerepel a kezdeti kínálatban, de idén érkezik még egy új alapdízel, a 75 lóerős GreenLine, ami 3,1 l/1000 km vegyes fogyasztási értékével nem csak a paletta, a Skoda eddigi legtakarékosabb modellje lesz. Benzinmotorból 1,0 literes 60 és 75 lóerős szívócső-befecskendezéses, háromhengeres szívó és 1,2 literes, valamint 90 és 110 lóerős, közvetlen befecskendezésű, négyhengeres és turbós TSi benzinesek választhatók. Az új dízelek egységesen 1,4 literesek és háromhengeresek, kezdetben 90 és 105 lóerővel. A benzinesek mind 4,8, a dízelek 3,5 l/100 km alatti étvágyúak. Az összes motor hengerenkénti négyszelepes, a váltók a csúcsbenzines kivételével csak ötfokozatúak, ahhoz hatos kézi jár, hétfokozatú DSG választható - akárcsak a 90 lóerős dízelhez.

Skoda Fabia III - műszaki adatok
Motor 1.0 MPI (60 LE) 1.0 MPI (75 LE) 1.2 TSI (90 LE) 1.2 TSI (110 LE) 1.4 CR TDI (90 LE) 1.4 CR TDI (105 LE)
Hengerűrtartalom (cm3) 999 1197 1422
Hengerek/szelepek száma 3/12 4/16 3/12
Váltófajta/-fokozat kézi/5 kézi/6 (DSG/7) kézi/5 (DSG/7) kézi/5
Teljesítmény [LE (1/min)] 60 (5000- 6000) 75 (6200) 90 (4000- 5400) 110 (4600- 5600) 90 (3000- 3250) 105 (3500- 3750)
Nyomaték [Nm (1/min)] 95 (3000- 4300) 95 (3000- 4300) 160 (1400- 3500) 175 (1400- 4000) 230 (1750- 2500) 250 (1750- 2500)
Végsebesség [km/h] 160 172 182 197 (196) 182 (181) 193
Gyorsulás 0-100 km/h 15,7 14,7 10,9 9,4 11,1 10,1
Fogyasztás - vegyes [l/100 km] 4,7 4,8 4,7 4,8 (4,7) 3,4 (3,6) 3,5
CO2-kibocsátás [g/km] 106 108 107 110 (109) 88 (94) 90
Saját tömeg [kg] 980 980 1034 1054 1081 1090

A bemutató utáni 20 perces tesztkörre a magyar vásárlók számára leginkább érdekes, a valódi belépőmodellt jelentő 75 lóerős 1,0 literest vittem el. Miért ez a valódi belépő? Mert a 60 lóerős csak a 2 669 300 forintos, becsalogató árú Easy ellátmánnyal kérhető. Ahhoz is rendelhető amúgy klíma és sok más is, így alig több mint 3 millióból megvan a légkondis Fabia. Ha viszont központi záras, elektromos ablakos, rádiós példányt áhítunk, már jobb a magasabb felszereltségűeket választani. Igaz, az árak könnyedén emelkednek, a nem is automata első, tekerős hátsó ablakos, szerény kivitelűnek tűnő háromhengeres tesztautó is 4,1 millió forintos listaárú volt.

Skoda Fabia III - árak
Modell Henger-
űrtartalom [cm3]
Teljesítmény [LE] Váltó [fajta/fokozat] Alapár [Ft]
Fabia Easy 1.0 60 999 60 kézi/5 2 699 300
Fabia Active 1.0 75 999 75 kézi/5 3 204 760
Fabia Clever 1.0 75 999 75 kézi/5 3 348 270
Fabia Ambition 1.0 75 999 75 kézi/5 3 646 720
Fabia Style 1.0 75 999 75 kézi/5 4 105 190
Fabia Active 1.2 Tsi 1197 90 kézi/5 3 633 700
Fabia Clever 1.2 Tsi 1197 90 kézi/5 3 633 700
Fabia Ambition 1.2 Tsi 1197 90 kézi/5 3 958 820
Fabia Style 1.2 Tsi 1197 90 kézi/5 4 441 420
Fabia Active 1.2 TSI 1197 110 kézi/6 3 750 540
Fabia Clever 1.2 TSI 1197 110 kézi/6 3 847 060
Fabia Ambition 1.2 TSI 1197 110 kézi/6 4 193 770
Fabia Clever 1.2 TSI DSG 1197 110 DSG/7 4 262 350
Fabia Ambition 1.2 TSI DSG 1197 110 DSG/7 4 645 890
Fabia Style 1.2 TSI 1197 110 kézi/6 4 652 240
Fabia Style 1.2 TSI DSG 1197 110 DSG/7 5 104 360
Fabia Clever 1.4 TDi 1422 90 kézi/5 4 692 880
Fabia Clever 1.4 TDi DSG 1422 90 DSG/7 5 076 420
Fabia Ambition 1.4 TDi 1422 90 kézi/5 5 115 790
Fabia Ambition 1.4 TDi DSG 1422 90 DSG/7 5 534 890
Fabia Style 1.4 TDi 1422 90 kézi/5 5 541 240
Fabia Style 1.4 TDi DSG 1422 90 DSG/7 5 993 360
Fabia Clever 1.4 TDI 1422 105 kézi/5 4 918 940
Fabia Ambition 1.4 TDI 1422 105 kézi/5 5 363 440
Fabia Style 1.4 TDI 1422 105 kézi/5 5 821 910

És milyen ez az 1,0 literes 75 lóerős? Első próba alapján abszolút szerethető. Szerettem én a Citigóban is, de a Fabiát - négy személlyel is -jól mozgatja, csendes, kulturált, egyáltalán nem remegős járású. Katalógusérték szerinti 14,7 másodperces 100 km/órára gyorsulása kielégítő, a próbált 0-50 km/órás pedig teljesen korrekt. Vegyes fogyasztási értéke 4,8 l/100 km. A turbós, akár hatfokozatú kézi vagy hétsebességes DSG váltós turbósoké sem magasabb - legalábbis katalógus szerint... Aztán majd meglátjuk, hogy tesztre melyiket tudjuk megkaparintani, az mit fog tudni. A dízel Fabiák 4,5 millió forint felett kezdődnek, valójában inkább alsó hangon 5 millió felettiek. Én az alapmodellt választanám, ami alapára szerint olcsó, de a konfigurálásával könnyedén lehet 4 millió forint feletti árat elérni. Még jó, hogy van 400 000 forintos árkedvezmény is az Easy kivételével. A Fabia persze így sem lesz olcsó, legalábbis nekünk, ha a konkurensekhez nézzük, vagy akár gyenge forintunk mellett eurósítjuk az árát, akkor azt kell mondani, hogy egyáltalán nem túlzó a Skoda várakozása, hogy idén 950 ötajtóst és 750 Combit adjon el belőle. Az 1700 Fabia persze a tavaly fogyott mennyiség közel háromszorosa, de talán minden vevő rá várt, s ne feledjük, a flottapiacon a piac legnépszerűbbjének számító Octavia is könnyedén húzhatja majd felfelé, hiszen mellette is jól mutat.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 22:48
    Permalink

    Emberek, itt fejlődés van! Már 12 értelmes hozzászólás megvolt, amikor megjelent az első hülye az “ennyiért inkább használtat” hülyeséggel.
    Nem reménytelen gyerekek! Egyszer majd talán már 20 hozzászólást is megélünk ezek nélkül.

  • 2017.10.28. at 22:48
    Permalink

    Nem rossz kocsi, az biztos, hogy jobban tetszik, mint a most kifutó generáció. Apámnak pont jó lenne egy ezres 75 lovas. És milyen jól járna, aki megvenné a most 8 éves Fabiáját, amiben még nincs 60 ezer km. (azt 3 évesen vette 15 ezer km-rel, az új ár 45%-áért).
    Azt írja a cikk, hogy van 400 ezer Ft kedvezmény (az Easy modell kivételével). Vagyis az itt feltüntetett listaárakból le kell levonni 400 ezret. A Skoda oldalán a konfigurációnál csak be kell kattintani a kedvezményt. És ez a “bevezető kedvezmény” általában örökös kedvezmény szokott maradni. Így már nem olyan rossz. Az Ambition már egy elfogadható felszereltségű modell (klímával, kp. zárral, első elektromos ablakokkal, mp3- mas rádióval), ebből egy 1.2 TSI 90 lovas – a kedvezménnyel – 3,5 millió alatt marad.
    Én igazából a kombira lennék inkább kíváncsi, de ha jól tudom annak még nincs ára.

  • 2017.10.28. at 22:48
    Permalink

    tetszene ez a fábia amúgy, mondjuk olyan 140-150 lóval már oké 1.4TFSI- de gondolom még drágább lenne, 3.7 millió egy 110lovas szüttyögő, ennyiért passat CC-t veszek 200 lóval (igaz, használt), az meg már más dimenzió, ne szórakozzunk már. ha meg már újabb, akkor inkább mazda 2. Ilyen kis autókat itthon, élhető erővel (110ló körül), közepes felszereltséggel (abs,esp,klíma,2el.ablak,lufik) 2.5-2.7 millió környékén tudnék elképzelni…főleg, h ez meg egy skoda, még csak nem is “prestige” márka.

  • 2017.10.28. at 22:48
    Permalink

    Nem az autó drága mi keresünk k..va keveset!!Más országokban is kb. ugyan ennyibe kerül.A Cseheknél ott is 10 millióan élnek csak ott 200 ezer új autó fogy,valószínüleg ott a ingyen adják az autókat vagy fele annyiba kerül!!

  • 2017.10.28. at 22:48
    Permalink

    Hát igen. Azt az 1 literes motort kevésnek érzem, miért nem 1.2-es turbó nélkül?
    És mennyibe kerül egy 75 LE-s Fabia klímával, elektromos ablakkal és központi zárral? Ennyiért már más is van. Kár, mert tetszetős. Ismerősöm VW Polot vett 3,8-ért rakat extrával, akkor inkább az.

    És a legérdekesebb: miért nincs az alapfelszereltségben egy központi zár 2015-ben? Szánalmas.

  • 2017.10.28. at 22:48
    Permalink

    Én úgy tudom elképzelni ezt az autót, mint alap 3 hengeres pár extrával (klíma, el. ablak…) olyan 3 millió környékén. Persze mellette van egy cégautó, ami ha néha kiesik, akkor azt pótolja a Fabia. Így oks. Viszont ha normális autót csinálunk belőle, akkor az már 4 millió környéke, annyiért pedig már van jóval okosabb választás is.

  • 2017.10.28. at 22:48
    Permalink

    Ahhoz,hogy a sima mezei átlagembernek lehetősége lehessen új autót vásásrolni, / persze hitelre…/ bármilyen okból is,még ez az ár is sok…!–/alapmodell /—Ja,hogy az új autó nem éri meg / értékvesztés…brrrr../ és még egy két ilyen megjegyzés….!?–Nekünk idősebbeknek,megéri az új autó,érthető okokból,ha megtudnánk valahogyan vásárolni.–Így marad a Daci alap /fapados brrrrr.,nem jó duma / 2-milláért,hála,hogy még ez van !–De ennek kéne lennie a választékban,még több gyártónak is !–Röhej,hogy a kis autók is milyen drágák,főleg az új külső és a sok ,számomra felesleges elektromosa kütyük miatt….!–Ja,uniós előírások….???–2003-ban az Opel Corsa 1.0 “fapadosat”, 2-millióért vettem és ezt most is elfogadnám újonnan!–Helyette igaz van új Corsa,de mennyiért és miért ennyiért…..!!!–Elnézést,de ez az én véleményem és tiszteletbe tartom a másokét is……!!!

  • 2017.10.28. at 22:48
    Permalink

    Díjazandó az importőr azon igyekezete hogy a külföldi árak alá hajlandó árazni de nem igazán tudnám megindokolni hogy mi alapján választanám ezt az autót normál, hétköznapi vegyes használatra magánszemélyként.

  • 2017.10.28. at 22:48
    Permalink

    Díjazandó az importőr azon igyekezete hogy a külföldi árak alá hajlandó árazni de nem igazán tudnám megindokolni hogy mi alapján választanám ezt az autót normál, hétköznapi vegyes használatra magánszemélyként.

Vélemény, hozzászólás?