Osztódik és a kínai Geelyvel közösködik a Renault

Közös céget hoz létre a Renault és a Geely, hogy hajtáslánc-fejlesztéseiket oda szervezzék

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Öt alcégbe osztja szét tevékenységi körét a Renault. A belső égésű motorokat és a hibrid hajtásláncokat a Geelyvel fogja közösen fejleszteni.

A villanyautók világába való átmenet minden autógyártó számára extra kihívást jelent, a Renault - komoly villanyautós múltja miatt - talán az átlagnál jobban áll, ám így is egy egyedi stratégiát választott. Működését 5 különböző vállalatba szervezi ki, hogy azok külön-külön hatékonyabbak lehessenek.
Hirdetés
Luca de Meo, a cég elnöke a régi Renault-t egy öttusázóhoz hasonlította, aki 5 versenyszámban kell a legjobb legyen, ezzel szemben az új, különálló vállalatokkal az a cél, hogy azok a saját területükön még kiválóbbak, még inkább profitáblisak legyenek. Ampere néven a jövő autóit, azaz az elektromos autókat és a szükséges szoftvereket fejlesztik majd, az Alpine természetesen sportos marad, de szintén elektromos hajtásláncokkal és az USA, valamint Kína piacára való belépéssel. A Mobilize logikus módon a finanszírozásra összpontosító mobilitási szolgáltató lesz. Power néven fut majd a Renault és a Dacia, valamint a Renault haszonjárművek belső égésű motorjait fejlesztő részleg, ezzel párhuzamosan a Renault és a Geely egy egyenlő arányban birtokolt Horse projekt névre hallgató céget is létrehoz, londoni székhellyel, 17 gyártókapacitás és 19 ezer dolgozó összehangolásával, hogy akár más gyártók számára is kínáljanak belső égésű és hibrid hajtásláncokat. Csak utóbbi célja évi 5 millió hajtáslánc előállítása. Az egész átszervezésnek pedig az, hogy a Renault 2025-re 8, 2030-ra 10%-os profittermelésre legyen képes.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?