Piaci körkép: izmos, összkerekes terepkombik 3,5 millió forintig

Jön a hó, és a család is be kellene férjen! Milyen terepkombit kapni 3,5 millióért?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Emeltük a tétet és az elvárásokat is, már nem csupán józan, hanem izmos, mégis rejtőzködő, összkerekes autót, ráadásul kombit kerestünk.

Az ország nyugati felének az idei hó már cikkünk írásakor sem volt csupán ígéret, az írás megjelenésére pedig lehetséges, hogy az egész ország megismerkedik a 2012-es hóval. Vélhetően mindenhol olyan lesz, mint mindig: olvadékony, addig viszont csúszós. Emelkedők leküzdéséhez, kanyarodáshoz, de csupán az elinduláshoz vagy a megálláshoz is nem csak a jó téli gumi, de az összkerékhajtás is szükséges lehet. Illetve, tesszük hozzá gyorsan a biztonság kedvéért: a megállásban nem fog segíteni az összkerékhajtás. A biztonságos haladáshoz azonban sokat, ezért néztünk is már szabadidő-autókat 3 millió forintig, legutóbb pedig józan összkerekeseket kerestünk legfeljebb 1,5 millió forintért. Kínálat van, a téltől nem kell megriadni, hiszen nem csak vagyonokért lehet összkerékhajtású autókat kapni. Előfordul azonban, hogy nem csak az összkerékhajtás az elvárás, hanem egyéb kritériumoknak is meg kell, hogy feleljen egy-egy autó, amely a korábbi céláraknál többe is kerülhet.
Van olyan, összkerékhajtást elváró vagy preferáló vásárló, aki nem szeretne szabadidő-autót. Fölöslegesnek és hivalkodónak tartja a túlzottan nagy méretet, és nem szeret magasan ülni, de hasmagasságból mégsem elég neki az, amit a hagyományos kombik kínálnak. Ezen vevő számára születtek meg a terepkombik, azaz az Audi A6 Allroad és a Volvo XC70 fémjelezte alszegmens. Olyan osztály ez, amelynek az árát valóban ritkán sejti csak az átlagszemlélő. Négy karikával a hűtőmaszkon persze épp a szerénység marad el, mégsem lesz feltétlen egy sokak által bunkónak tartott dzsipes a terepkombi tulajdonosából.
10 év alatti, összkerékhajtású, kombi jellegű autók
Modell Évjárat Óraállás Vételár
Alfa Romeo Crosswagon Q4
1.9 JTD (150 LE)
2005-2006 88 367-
185 000 km
1 750 000-
1 990 000 Ft
Audi A6 Allroad quattro
2.5 V6 TDI(163, 180 LE)
2002-2005 141 000-
300 200 km
1 850 000 Ft
Audi A6 Allroad quattro
2.7 V6 T (250 LE
2003-2004 160 000 km-
nincs adat
1 600 000-
2 550 000 Ft
Mazda CX-7
2.3 i (260 LE)
2007-2008 63 000-
120 000 km
3 400 000-
3 490 000 Ft
Nissan Qashqai
2.0 (140 LE)
2007 188 460 km 2 990 000 Ft
Nissan Qashqai
2.0 dCi (150 LE)
2007-2009 90 017-
106 000 km
3 245 000-
3 499 000 Ft
Subaru Forester
2.0 (125 LE)
2002-2005 nincs adat-
70 000 km
1 750 000-
2 990 000 Ft
Subaru Forester
2.5 (156 LE)
2003- 2008 118 078-
168 000 km
1 750 000-
2 990 000 Ft
Subaru Forester
2.0 Turbo (177 LE)
2003- 2004 152 000-
189 000 km
2 100 000-
2 179 000 Ft
Subaru Forester
2.5 Turbo (230 LE)
2006-2007 nincs adat-
200 000 km
2 499 000-
3 490 000 Ft
Subaru Outback
2.5 (165 LE)
2004-2007 138 511-
204 000 km
2 290 000-
3 490 000 Ft
Subaru Outback
3.0 (245 LE)
2005 148 500-
292 000 km
2 290 000-
3 500 000 Ft
Volvo XC70
2.4 D (163, 185 LE)
2002-2006 111 000-
290 000 km
1 790 000-
3 299 000 Ft
Volvo XC70
2.5 T
2004 165 000 km 2 250 000 Ft

Utóbbi fontos érv lehet az ilyen modellek sorából mazsolázóknak, így aztán úgy gondoltuk, érdemes végignézni, hogy miből válogathat a hivalkodásmentes, nem túl nagy, mégis kombi, összkerékhajtású autót kereső, átlagosnak messze nem mondható autóvásárló. Legfeljebb 10 éves életkort és legfeljebb 3,5 millió forintos vételárat tűztünk ki. Azaz viszonylag magas életkort és árat is engedtünk, hiszen ne feledjük, a kategória prémiumdarabjai újonnan csaknem vagy akár bőven 20 milliós autók. Persze az összeg feléért is lehet már kapni összkerékhajtású, emelt hasmagasságú kombit. Lássuk, mit kapunk használtan az említett ár és életkor beállításával és szigorúan a terepkombiknak a Használtautó.hu állományában fellelhető kínálatából.

A kategória talán legjellemzőbb modelljét, az Audi A6 Allroad quattrót hiánytalan állapotban legkevesebb 1,5 millió forintért lehet megvenni, 200-300 ezer bevallott vagy jelöletlen kilométerrel, 8-10 évesen. Legjellemzőbben 2,5 literes V6 TDI motorral, nem ritkán Tiptronic automata váltóval és mindenképp szintszabályzós, légrugós futóművel, valamint komoly, Torsen differenciálműves, állandó összkerékhajtással. Hibalehetőség bőven van, dinamika és presztízs szintúgy. A kevésbé népszerű, 2,7 literes benzines turbómotor 250 lóerős, 350 Newtonméter nyomatékkal, 100 km/órára 7,4 másodperc alatt ér 236 km/órát futhat, és khm, a gyári vegyes fogyasztási értéke 12,8 l/100 km. Nem véletlenül volt népszerűbb a 2,5 literes, 180 lóerős, de 370 Newtonméter nyomatékot termelő dízel, mely szintén 10 másodperc alatti, 9,6 másodperces 100 km/órára gyorsulást hoz, 205 km/órás végsebességet tud, és automatával is „csupán” 9,6 l/100 km vegyes fogyasztással büszkélkedhet. Az A6 Allroad első generációjából a legszebbek is megkaphatók 2,8 millió forint környékén. Persze jellemzően 200 ezer kilométerrel, 8 évesen. Újabb, kevesebbet futott az első generációból nemigen csíphető el. A második generáció pedig 3,5 millióért még nem érhető el, magas a lépcső, a 2006-ban érkezett frissebb kiadás belépőára jelenleg 4,7 millió forint.
Hirdetés
Az Audi azonban a szegmens legdrágábbja, az Alfa pedig csaknem a legolcsóbbja, a 156 alapú Crosswagon, azaz a 156 6 centiméterrel emelt hasmagasságú, kissé körbeműanyagozott és az Audihoz hasonlóan komoly, Torsen diffis, állandó összkerékhajtású változata már 2 millió forint környékén elérhető akár bőrbelsővel, xenon fényszóróval, mindössze 7 évesen, vagy 2006-ból még 100 ezer kilométer alatti futásút is lehet találni. Egyetlen motorral, az 1,9 literes JTD 150 lóerős, 305 Newtonméter nyomatékú változatával kínálták, ezzel egészen tisztességesen megy, 10,5 másodperc alatt 100 km/órára ér, 192 km/órás végsebességre képes, 7,1 l/100 km vegyes fogyasztási értéke tűrhető, ám vigyázat, utastere sem túlzottan tágas, csomagtere pedig kombis mércével egészen parányi, 360 literes.
Kombinak ugyan nem kombi, de terepjárónak sem terepjáró a szegmens legsportosabb modellje, a Mazda CX-7. Ritka, és mivel kezdetben csakis egyszerre izmos és kissé torkos, 260 lóerős, 2,3 literes turbós benzinessel kínálták, szerény futással is könnyedén megkaparintható. Dinamikája tiszteletre méltó, 8,0 másodperces 100 km/órára gyorsulása erőteljes, 210 km/órás végsebessége több mint elegendő, 10,2 l/100 km kombinált fogyasztása pedig nem vészes. A CX-7-esek jellemzően jól felszereltek, bőrkárpitosak, első tulajdonostól származó, szervizkönyves, 100 ezer kilométer alatti futású gép is kínálkozik 3,5 millió forintért. Összkerékhajtása Haldex kuplungos, azaz teljesen automata és nem állandó, alapesetben a CX-7 elöl hajt.

Aki a CX-7-éhez hasonló, terepjárósabb külsőt is engedélyezi, jó vásárt csinálhat a kevésbé exkluzív, kevésbé erőteljes és persze kevésbé iszákos Nissan Qashqai-jal. Összkerékhajtással 2,0 literes verziók közül válogathat. A benzines 140 lóerős, 10,6 másodperc alatt ér 100 km/órára, 190 km/órás tempót tud, és papíron 8,4 l/100 km vegyes fogyasztású, gyakorlatilag azonban 10 literes átlaggal esetében is lehet számolni. Jobb alternatíva a dízel, ami 150 lóerős, 320 Newtonméter nyomatékú, 100 km/órára 10,9 másodperc alatt gyorsít és 193 km/órás végsebességet adhat, miközben vegyes fogyasztási értéke 6,7 l/100 km. Váltóik alapesetben 6 fokozatúak, felárért (itthon elvétve) a benzines CVT, a dízel 6 fokozatú automata váltóval is létezhet, összkerékhajtásuk pedig kapcsolható, a Qashqai lehet kizárólag első, (szükség esetén, az ESP jelei alapján elektromosan vezérelt, lamellás kuplunggal) automata és alacsony tempóhoz fix összkerékhajtású is. A sorozat összkerekes verzióinak 3 millió forintos belépőárát – nem meglepő módon – a benzines esetében láthatjuk, a dízelek szintén alacsony, 100 ezer kilométer környéki futással, akár mindössze 3 évesen is elcsíphetők 3,5 millió forintért.

További nem igazi kombi, de inkább az, mintsem szabadidő-autó a Subaru Forester. Állandó, valódi összkerékhajtású, jellemzően benzines, 2,0 literes 125 lóerős, 2,5 literes 156 lóerős szívó, valamint 2,0 literes 177 lóerős és 2,5 literes 230 lóerős turbós benzinmotorokkal, valamint 2,0 literes 150 lóerős, a benzinesekhez hasonlóan boxer hengerelrendezésű turbódízellel is kapható. A gázolajos persze 3,5 millió forintig nem jellemző, dízelként egyetlen, banki visszavett példány kapható meg 260 ezer kilométerrel és fotón is lehangoló állapotban. Így aztán maradnak a benzinesek, nem jelentősen rosszabb paraméterekkel. A legszerényebb, 125 lóerős 2,0 literes boxer nyomatéka is 184 Nm, 100 km/órára gyorsulása 11,4 s, végsebessége 180 km/óra, kombinált fogyasztási értéke pedig 8,5 l/100 km. A másik véglet, azaz a 230 lóerős 2,5 literes már 320 Newtonméter nyomatékkal bír, 100 km/órára 7,6 másodperc alatt ér, 214 km/órát tud, igazi álruhás ragadozó, miközben kombinált fogyasztása tűrhető, 10,5 l/100 km. Legolcsóbban természetesen a 2,0 litereseket lehet megkapni, alsó hangon 1,5, de jellemzően inkább 2 millió forinttól. A nagyobbik, ráadásul turbómotoros verziók belépője 2,5 millió forint. A jellemző futás 100-200 ezer kilométer közötti, lehet találni akár 4 éves, automata váltós, korrekt példányt 3 millióért vagy ugyanannyiért 7 éves, mindössze évi 10 ezer kilométert megtettet is. A Forester igazi understatement, aki még nem vezette, nem fogja tudni, hogy milyen jó autó.

Érdekes, de a hirdetések alapján és a modelleket ismerve is kellemesebb autónak tűnik a Forester, mint az Outback, mely a közhiedelemmel ellentétben nem a Legacy kombija, hanem egy önálló, ahhoz nagyon hasonló, de emelt hasmagasságú, műanyagidomokkal is megkülönböztetett terepkombi, nagyjából úgy viszonyul a Legacy kombijához, mint A6 Allroad quattro az A6 Avanthoz. Ez azonban acélrugós, 165 lóerős 2,5 literes és 245 lóerős 3,0 literes benzines boxermotorokkal, a Foresterhez hasonlóan 5 fokozatú kézi és 4 sebességes automata váltókkal lehet elcsípni. Komolyabb Subaruhoz méltóan alap hozzá az állandó összkerékhajtás, 4-8 éves példányok, 106-204 ezer közötti kilométerrel, 2,3-3,5 millió forint között kínálkoznak. Akinek fontosak az autópályás jellemzők, az a kizárólag benzinesként kínált, 8,5-9,8 l/100 km átlagfogyasztású Outbacket a Foresternél kedvezőbbnek tarthatja, aki viszont többet tér le a műutakról, kedveli az átlagosnál magasabb, de persze még mindig nem túl magas üléspozíciót, az inkább a Foresterre voksolhat.
És van még egy jelentős terepkombi, a Volvo XC70. A V70-nél emeltebb hasmagassággal, kötelezőnek tekinthető műanyagozással, Haldex rendszerű – alapból az első kerekeket forgató – összkerékhajtással és csakis turbós és öthengeres, 2,5 literes benzines, 210 lóerős, vagy 2,4 literes, 163 vagy 185 lóerős dízelmotorokkal. Jellemzően magas, inkább 200 ezer kilométer feletti, mint alatti futással. A benzines kifejezetten dinamikus, 8,1 másodperc alatt 100 km/órára ér, 210 km/órás tempót tudhat, kombinált fogyasztási értéke papíron is 10,4 l/100 km, a valóságban érezhetően 10 liter feletti. A dízel gyakoribb, szerényebbik verziója még automata váltóval is 11,5 másodperc alatt ér 100 km/órára, 195 km/órára képes, és 8,5 l/100 km vegyes fogyasztásával emészthetőbb étvágyú. Manuális váltóval 1 literrel szerényebb fogyasztás, a 185 lóerőssel pedig a mozdonyszerű, 400 Newtonméteres nyomaték okán a benzinessel csaknem egyező dinamika kalkulálható.
Aki e szegmensből, azaz a jellemzően jócskán 100 lóerő feletti, mégsem hivalkodó összkerekesek sorából választ, hiába nem kívánja mutatni autójával a fényűzését, sokat fog autójára költeni. Készüljön fel az átlagosnál jelentősebb szerviz- és még a dízelüzeműek esetén is tetemes tankolási számlákra. Azonban – mint az körképünkből is látszik – 3,5 millió forintért már bőven lehet izmos, összkerékhajtású és ígéretes kombit kapni. Szinte nincs modell, amely mellett ne szólnának érvek, kicsit nehezen védhető, de természetesen indokolható érvek. Biztos, hogy ezen kategória vevői elsősorban érzelmi alapon fognak dönteni, ám javasoljuk a csakis igazolt szervizmúlttal rendelkező, átvizsgált autók közül szemezést.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 10:32
    Permalink

    Na jó, de az Insignia nem TEREPkombi!

    Amúgy én viszolygok ettől az erőltetett kategóriától. Ezek se nem normális terepjárók, nem tágasak mit egy SUV, és nem kompaktak mint a kombik.
    Ha kell a hely akkor kicsik, ha a fogyasztást, az útfekvést vagy a komfortot nézem nem olyan jók mint egy kombi….
    Szerintem értelmetlen kategória, és inkább csak sznobok vásárolják. Persze nyilván meg lehet magyarázni, hogy szükség van rájuk, de valójában igen-igen szűk réteg az akinek PONT ez a megfelelő.

  • 2017.10.30. at 10:32
    Permalink

    Elnézést, valóban a fogyasztási érték száma keveredett oda is, átcsúsztunk rajta többen is. Sajnos előfordul, ahol fát vágnak, ott forgács is hullik.

  • 2017.10.30. at 10:32
    Permalink

    Igazad van, de nem az ujsaggal van baj, a magyarok nagy resze tapasztalataim szerint valoban igy gondolkodik. A kivagyisag az egyik, az alszerenyseg meg a masik veglet. Hogy mitol alakult ez ki az mar nem autos tema…

  • 2017.10.30. at 10:32
    Permalink

    Bocsánat, a “d” betűt véletlen küldtem fel.

    Nem olvastam el a cikket végig, csak az első 20 sort körülbelül és nagyon nagy megdöbbenéssel tapasztaltam, hogy vagy az autónavigátor stábja értékeli túl a dolgot vagy valóban ilyenek lennének az emberek? Mármint ennyire nagy jelentőséget kellene tulajdonítani annak, hogy “úristen, mit szólnak a mások az autónkhoz”???? Ez a dolog totál kész van szerintem.
    Én soha nem a másoknak való megfelelési vagy bármi egyéb, a környezetem visszajelzéseivel törődő kényszerből vettem autót, hanem csakis a saját gyönyörűségemre, a magam élvezetére, a saját ízlésemnek megfelelve. Aki meg esetleg emiatt ítélkezett vagy negatívkodott, mindig arra gondoltam, hogy az az ő véleménye és az ő problémája, nem az enyém.

    Mint van ilyen közmondás is, hogy “ne feledjük, ha valakinek baja van velünk, az nem a mi bajunk, hanem az övé”…
    ennyi

  • 2017.10.30. at 10:32
    Permalink

    Ezek is jó autók és megbízhatók,de a mi LexusRX400H autónkat csak nagyon lassan közelíti meg,mivel az összkerékhajtás nagyon megbízható és használható bárhol és bármikor
    L.M.

  • 2017.10.30. at 10:32
    Permalink

    Kimaradt a Subaru Legacy boxer dízele. 3,5 m körüli áron 2008-as modelleket már ki lehet fogni, dinamikus és takarékos autó remek vezetési tulajdonságokkal.

Vélemény, hozzászólás?