Rapid megoldás: légből pottyant a legújabb Skoda
Repülővel érkezett Magyarországra a Skoda Rapid
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Árát csaknem egy hónapja ismerjük, most pedig már meg is érkezett a Skoda Rapid, azaz a Skoda olcsó és egyben tényleg nagy ötajtósa.
Már itthon, bármelyik Skoda-szalonban megtekinthető a Rapid, mely kedvező árával, a tervezett előírásoknak megfelelő paramétereivel, akár taxiként is remekül szolgálhat
Gyors, olcsó megoldás: a Rapid repülővel érkezett az év elején még a fapados járatokat, ma már csak tehergépeket kiszolgáló Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 1-es terminálra
| Hosszúság x szélesség x magasság | 4483 x 1706 x 1461 mm |
| Tengelytávolság | 2602 mm |
| Csomagtér | 550-1490 l |
Elöl-hátul bőséges a helykínálat, kemények a plasztikok a Rapid utasterében
Miként az az alábbi táblázatból látható, a Rapid motorpalettáján csupán a belépő, háromhengeres benzines nem turbófeltöltésű – gyári érték szerint az a „legtorkosabb”, bár 6,1 l/100 km vegyes fogyasztási értékével iszákosnak az sem nevezhető. A legtakarékosabb – fogyasztású – természetesen a legdrágább, 1.6 CR TDI verzió, mely a stop-start rendszeres Green Tec csomaggal 4,0 literes vegyes fogyasztási értékkel büszkélkedhet.
| 1.2 MPI | 1.2 TSI | 1.2 TSI | 1.4 TSI | 1.6 CR TDI | |
| Hengerszám/ -űrtartalom [cm3] | 3/1198 | 4/1197 | 4/1197 | 4/1390 | 4/1598 |
| Teljesítmény [LE(1/min)] | 70 (5400) |
86 (4800) |
105 (5000) |
122 (5000) |
105 (4400) |
| Nyomaték [Nm(1/min)] | 112 (3750) |
160 (1500-3500) |
175 (1550-4100) |
200 (1500-4000) |
250 (1500-2500) |
| Váltó | 5 fok. man. | 5 fok. man. | 6 fok. man. | 6 fok. man./ 7 fok. DSG |
5 fok. man. |
| Gyorsulás [0-100 km/h, s] | 13,9 | 11,8 | 10,3 | 9,5 | 10,4 |
| Végsebesség [km/h] | 175 | 183 | 195 | 206 | 190 |
| Kombinált fogyasztás [l/100 km] | 6,1 | 5,1(4,9)* | 5,4(5,1)* | 5,8(5,5)** | 4,4(4,0)* |
| CO2 [g/km] | 137 | 119(114)* | 125(118)* | 134(127)** | 114(106)* |
| Alapár | 3 199 360 Ft (Easy) | 3 932 150 Ft (Active) | 4 131 540 Ft (Active) | 4 781 780 Ft (Active DSG) | 4 688 750 Ft (Active) |
*: Green Tec csomaggal
**: DSG váltóval
Mindegyik verzióban 550 literes, de csak opcióként kétoldalú, filces/gumírozott a csomagtérszőnyeg
A négyféle – Easy, Active, Ambition, Elegance – felszereltséggel kapható Rapid biztonsági alapellátmánya teljes, mindegyik verzió kap 6 légzsákot és ESP-t, így nem csak a gazdagabb ellátmányúak kiváltsága lehet majd a várhatóan 5 EuroNCAP csillagos biztonság. Kényelmi elemekből központi zárat, MP3 olvasós CD-rádiót, állítható magasságú vezetőülést, elektromos első ablakokat találhatunk a 15 collos acélfelniken gördülő, bázismotorral 3 199 360 forinttól kapható alap Rapidban. Opcióként ehhez is elérhető számos olyan tétel, ami feljebb akár alapból járhat, például bőrkormány, alufelni, ülésfűtés, parkolóradar, távirányítású központi zár, első kartámasz is szerepelhet az Easy-ben. [BANNER type="1"]
A mese szerint a fényszórók rajzolásakor a cseh üvegcsiszolók ihlették a fődizájner Jozef Kabant
Bár sok kényelmi elem szerepelhet, az extralistát böngészve egyértelműen látható, hogy olcsó autónak készült a Rapid, mely a többi Skodához hasonlóan Csehországban készül. Feláras például a hátsó ablaktörlő – aki fölöslegesnek tartja, nem veszi meg -, aki viszont modern sofőrsegédekre vágyik, az itt meg sem találja őket. Egyelőre nem tudni, hogy a piac számára az Octavia II-nél kedvezőbb vételár vagy a finomabb jellemzők és a nagyobb méretek lesznek-e a fontosabbak. Azaz egyelőre azt sem, hogy vajon a Rapid lesz-e az Octavia után a márka, s akár a cseh vagy a magyar piac legnépszerűbb modellje, avagy az Octavia III. Abban azonban biztosak a gyáriak, hogy a két modell együttesen a korábbi Octáviáknál is ütősebb ajánlat lesz, s együttesen nagyot dobnak majd a Skoda eladásai számain, mellyel 2018 végére éves szinten – globálisan – 1,5 millió példányt kívánnak elérni. Ehhez persze egyéb új modellek is segítik majd, addig félévente egy vadonatúj modellt ígérnek a csehek, ami több mint ígéretes, hiszen a Citigo is remek miniautó lett, s első ülőpróbája alapján a Rapid is ígéretes. Várjuk a valódi próba, azaz a teszt lehetőségét és persze az újabb Skodákat is.































































