Rendőri lustaság okoz torlódást Budapesten

Miért dugul reggelente a Hungária körút?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hiába kevesebb az autó, rendőri segítséggel még mindig gyakori a torlódás Budapesten, a Hungária körúton.

Minimális távot kell megtennem reggelente otthonom és az iroda között, mintegy 3,5 kilométer - sokan mondhatják, ilyen távra minek ülök egyáltalán autóba. Joggal teszik, de hozzáteszem, a napi autózás rendszerint nem ennyi, akkor pedig már jobb, ha eleve velem van a járgány. Elvileg ráadásul autóval a leggyorsabb az út, hiszen a nyomvonal a 70 km/órás tempót engedélyező Hungária körúton vezet, a menetidő így elvileg 5 perc alatti kellene legyen. Utóbbi a lámpák miatt persze teljesen elképzelhetetlen, de rendben, legyen 10 perc.
Hirdetés
Nos, utóbbi is utópia. Hiába csökkent érezhetően a forgalom a folyamatos, a múlt héten ráadásul az elmúlt évek legjelentősebbjének számító áremeléssel, melynek hatására újabb rekordszintre nőttek az üzemanyagárak, így is gyakorta találkozom torlódással. Annak előidézésére alapvetően két módszer létezik: koccanás vagy rendőri igazoltatás. Ez utóbbi kapcsán mindig dühösen merül fel bennem a kérdés: nem lehetne a megállítás, illetve annak jelzése után az első parkolóig kísérni vagy vezetni a delikvenst és ott nézegetni a papírjait, nem pedig a külső sávban vészvillogózni? Tudom, hogy a KRESZ lakott területen belül nem írja elő, hogy ne az úttesten álljanak meg, de akkor is, mi értelme van hergelni az embereket, hogy egy fölöslegesen leszűkített útszakaszon torlódva pöfögjék el a drága üzemanyagot, szennyezzék a város levegőjét, stb? A cikk illusztrálására (utasként) készített fotókon látható eset is kiváló példa, mintegy 50 métert kellett volna megtenniük a rend éber őreinek, és egyáltalán nem lett volna torlódás az amúgy az említett üzemanyagáraknak köszönhetően csekély forgalmú, 3 sávos úton.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 05:27
    Permalink

    Sokat javítana a helyzeten az is, ha megoldanák, hogy a Rákóczi híd felöl érkezve a zöld hullámot addig szépen kihasználva a relatíve nagy méretű Kerepesi úti kereszteződésen még áthaladva ne kelljen szinte állandóan megállni az előzőhez képest csekély Mogyoródi úti kereszteződésnél lévő lámpánál!
    Munkába menet minden reggel megőszül ott néhány hajszálam…

  • 2017.10.31. at 05:27
    Permalink

    Ez megint egy hangulatkeltő, parasztvakító cikk!

    Egyáltalán nem a rendőri ellenőrzések miatt dugul a Könyves Kálmán körút (ez a kép ugyanis nem a Hungária körúton készült!), mivel láthatóan még az intézkedés helye után is állnak az autók. Igen, tudom, hogy ott van kis távolságon belül két lámőás kereszteződés is.

    Sokkal sűrűben fordul elő, hogy (általában a belső sávban) a lerobbant autós fél-egy órát feltartja a forgalmat, mert lusta (értsd: sz@rik a többiekre) félretolni a járgányt, ahogy a többiek is tojnak rá, mert véletlenül sem segít neki senki. A koccanások többsége is a belső sávban történik, amivel a kellő tudás hiányában szintén képesek akár egy órán át is akadályozni a forgalmat. Ehhez képest egy 5 perces igazoltatás nem oszt, nem szoroz.

    A fenti képen jól látható, hogy a járda mellé húzodtak, így szűken, de 3 sorban elférnének – legalábbis a szgk-k. De a közlekedéskultúra olyan szinten áll, hogy senki nem enged be senkit, nem segítjük a másikat, inkább a duda, meg az anyázás.

Vélemény, hozzászólás?