Rosszullétet okozhatnak az önvezető autók
SzédÃtÅ‘en hathatnak ránk az autonóm járművek
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
A Michigani Egyetemen végzett hallgatói kutatás eredménye azt mutatta ki, hogy az önvezető autókban való utazás rosszulléthez, szédüléshez vezethet.
A megkérdezettek többsége olvasna, játszana, TV-t/filmet nézne vagy dolgozna az önvezető autók volánja mögött
A Michigani Egyetem hallgatói összesen 3200 felnÅ‘ttet kérdeztek meg azzal kapcsolatban, hogy mit csinálnának az önvezetÅ‘ autókban a volán mögött ülve. A felmérésbÅ‘l kiderül, hogy az amerikai emberek több mint egyharmada olvasna, filmet vagy TV-t nézne, dolgozna vagy játszana. Az indiaiak 50, a kÃnaiak 40, a japánok, az ausztrálok és a britek pedig 26-30 százalék arányban tennék ugyanezt.
A kutatócsoportnak összességében azt sikerült levonni tapasztalatként, hogy az amerikaiak 6-12 százalékánál idÅ‘nként elÅ‘fordulhat gyenge vagy mérsékeltebb rosszullét, amennyiben önvezetÅ‘ autóban utaznak. A kutatásból az is kiderül, hogy az amerikaiak 60 százaléka aludna, beszélgetne vagy az utat nézné. Ezekben az esetekben kisebb valószÃnűséggel fordulhat elÅ‘ hányinger vagy hasonló, rosszullétre jellemzÅ‘ tünet. A kutatás vezetÅ‘i szerint az autógyártóknak nagyobb ablakokat, kényelmes, teljesen hátradönthetÅ‘ üléseket kellene az autókba épÃteni és lehetÅ‘vé tenni, hogy az utasok egymással szembe helyezkedjenek el - akárcsak egy vonaton.
Ahogy mondod, amÃg felügyeli.
De az olvasás alvás filmnézés az minden csak nem felügyelet.
Egyébként az abs esp és társai azok csak vezetés segÃtÅ‘ berendezések és nem vezetés helyettesÃtÅ‘k.
Illetve tapasztalatból tudom hogy 2 – 300 km tempotazás után, amikor be kell avatkzni hirtelen, az ember nagyon össze tud zavarodni. Bele se merek gondolni mi van akkor ha álmodból ébredve kell hirtelen a kormányhoz kapni valami miatt.
Továbbra is fennttartom hogy nem szeretnék önvezető autót még látni sem, még messziről semó, ha nem muszály
“vezetés tipikusan olyan dolog ahol bárki bármit mondjon nem okos dolog kivonni az emberi tényezÅ‘t a dologból” Atz ABS ékes elleenpéldája ennek a kijelentésnek. Aztán ott az ESP, a tempomat és utóbbinak a fejlettebb változatai…
AmÃg az ember felügyeli addig szerintem nincs nagy gond ezekkel.
Én alapvetően nem vagyok rosszul ha más vezet, bármit tudok közben csinálni (alvás, olvasás telefonon játszás stb)
ETtÅ‘l függetlenül, ha piacra is kerülne ilyen tÃpusú autó, sem fordulna meg a fejemben hogy vegyek egyett, sÅ‘tt még jó meszirÅ‘l el is kerülném ha ilyet látnék.
Szerintem a vezetés tipikusan olyan dolog ahol bárki bármit mondjon nem okos dolog kivonni az emberi tényezőt a dologból. Mert lehet hogy egy gép jól tud számolni de érezni soha nem fog tudni.
Én az öcsém mellett is rosszul vagyok :), Ãgy nem szÃvesen engedem ki a volánt a kezembÅ‘l 🙂