Sóher gazdagoknak itt az Audi A8 Hybrid

Jövőre már valóság az Audi A8 Hybrid

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az Audi letérdelt a BMW és a Mercedes-Benz elé: 8 vagy 6 henger helyett az A8 Hybrid csupán négy cilinderes benzin- és villanymotor kombinációjával viseli a kettős üzemre utaló Hybrid feliratot.


A Lexus neve olyannyira összeforrt a hibrid jelzővel, hogy a konkurens prémiummárkáknál a látszat szerint elkezdtek aggódni. Persze, szó sincs kétségbeeséséről, de az tény, hogy a luxuslimuzinok között már közel sem egyeduralkodó jelenség az LS 600h.
A legkomolyabban talán a BMW reagált, és vette fel a japánok földre dobott kesztyűjét: az ActiveHybrid 7 a turbós V8-assal mozgatott 750i modellre épül, és ahogy a bajorok fogalmaznak, ez a hibridhajtás legelegánsabb és legdinamikusabb formája. A Mercedes-Benznél picit szerényebben gondolkodtak, az S 350 bázisán elkészített S 400 Hybrid gépházában csak V6-os benzinmotor dolgozik, és ahogy a BMW, ez is elérhető hosszabb L karosszériával. Mindkét német típus esetében azonban elmondható, hogy a hajtásláncba bekerült villanymotorok teljesítménye jelképes (emissziómentes villanyüzemre nem képesek), sőt, erősebb kritikával élve szinte egyértelmű, hogy a valamivel szerényebb fogyasztás árnyékában itt elsősorban a kedvezőbb eladhatóságon van a hangsúly, ami a „környezetbarát” járműveket megillető különböző járulékok vonatkozásban realizálható. Az Audinál eddig csak csendben figyeltek a háttérből, majd az új A8 megjelenésekor bejelentették, ebből már ők is készítenek hibridet, később pedig bemutattak egy kissé kommersznek tűnő négyhengeres koncepciót, amiről viszont most kiderült, hogy maga volt a valóság.
Úgy látszik, a négykarikásokat nem érdekli a hengerek száma, mert hiszik, hogy "a haladás technikája" győzedelmeskedik a sznobizmus felett. A szimplán csak A8 Hybrid néven futó modell külsőségeiben ugyanolyan szerény, mint konkurensei, azaz nincsenek rajta figyelemfelkeltő faksznik, csak a hátfalon, valamint az utastérben diszkréten elhelyezett „hybrid” feliratok, és néhány apróság – ilyen a szériában 18, opcionálisan 19 colos, tízküllős, turbinalapát mintázatú könnyűfém felni, valamint a csak ehhez a modellhez kérhető Arctic ezüst metálfényezés, ami az illusztrációs sajtófotókon is látható. Az autó alapfelszerelésének része a háromzónás légkondicionáló, a LED fényszóró, valamint a professzionális hifik közül a BOSE rendszere. Az Audi rendkívül büszke az ASF (Audi Space Frame) technológiával teljes egészében alumíniumból készülő, a hagyományos megoldásnál mintegy 40 százalékkal könnyebb karosszériára, amelynél csak a B oszlop nagy szilárdságú, úgynevezett formakeményített acél. Mivel a gazdaságosságban az autó önsúlya kiemelten fontos szerepet kap, az A8 Hybrid esetében duplán kamatozik a gyár könnyűfémekkel szerzett tapasztalata, amiért a hajtásláncnak nem kell plusz mázsákat feleslegesen mozgatni.

A hatalmas gépházban szerénykedő, közvetlen befecskendezéses 2.0 TFSI turbómotor tucatnyi, a Volkswagen csoportba tartozó modellben feltűnt már. A néhány részletében azért a körülményekhez igazított, 211 lóerős, négyhengeres gép 350 Nm forgatónyomatékot szolgáltat 1500-4200 1/min fordulatszám között, ami már önmagában is elegendőnek tűnne, de ez csak a kezdet.
A vízhűtéses villanymotor 40 kW, azaz 54 lóerőnyi teljesítményt és 210 Newtonméteres forgatónyomatékot jelent pluszban, így az A8 Hybrid rendszerteljesítménye elérheti a 245 lóerőt, maximális nyomatéka pedig a 480 Nm-t. Műszaki érdekesség, hogy a párhuzamos gerjesztésű szinkronmotor a nyolcfokozatú automata sebességváltó előtt, a hidraulikus nyomatékváltó helyén működik. A villany- és a benzinmotor közötti kapcsolatot olajfürdőben futó lamellás tengelykapcsoló biztosítja, amelyet a gyári mérnökök szerint minden menethelyzetben különösen pontos és lágy működés jellemez.
Ezen képességek ismeretében már korán sem tűnik túlzásnak az Audi kijelentése, miszerint a hibrid A8 hathengeres modellekre jellemző tulajdonságokkal bír, miközben üzemeltetése a négyhengeresek szintjén marad. Számokkal érzékeltetve, 0-100-ra 7,7 másodperc alatt gyorsul a hibrid ingolstadti zászlóshajó, végsebessége 235 km/h, átlagfogyasztása 6,4 l/100 km, míg szén-dioxid kibocsátása 148 g/km – a rend kedvéért tegyük hozzá, ezek előzetes információk.

Hogy az Audi A8 Hybrid nem álruhás járulékvadász, bizonyítja, hogy akár 100 km/órás tempóig tud tisztán villanyüzemmel gyorsítani, és a 36,7 kilogrammos, 1,3 kWh kapacitású, speciálisan hűtött lítium-ion akkumulátorokban van annyi szufla, hogy tartós 60 km/órás sebességgel haladva 3 kilométeres távolságot lehessen megtenni emisszió-mentesen.
Hűtésként az ütközésbiztonság szempontjából védett telepekre vagy ventilátor fúj levegőt az utastér felől, vagy a légkondicionálóhoz tartozó körről érkezik a hűvösség. A vezető háromféle menetprogram közül választhat, az EV az elektromos hajtást helyezi előtérbe, a D a leggazdaságosabb módon veszi igénybe mindkét erőforrást, míg az S kifejezetten sportos karakterisztikáért mindkét motorból a legtöbbet igyekszik kihozni. A hajtásrendszer ötféle üzemállapotban dolgozhat: szimplán a benzinmotorral, szimplán a villanymotorral, valamint hibridüzemben, amelyeket a fékezési fázisok alatt energia-visszatáplálás (rekuperáció) és úgynevezett „boost” üzemmód egészít ki. Az egyes működési módokról a műszerfali kijelző tájékoztatja a vezetőt.
Az Audi A8 Hybrid gyártása 2012-ben veszi kezdetét, és érkezésével vélhetően újra osztják a lapokat a takarékos és környezetbarát luxuslimuzinok kategóriájában.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?