Sportos különkiadást kap a Lexus RX

Korlátozott ideig érhető el a Lexus RX Special Edition

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Exkluzív kiegészítőkkel biztosít sportosabb kiállást a Lexus a prémium SUV-ja számára. De csak korlátozott ideig lesz elérhető az új Special Edition modell.

Kívül a feketére fényezett részletekről ismerhető fel a különkiadás, az első hűtőrácsot, a külső visszapillantó tükrök házát is ilyenre színeztk, illetve a 20 colos könnyűfém keréktárcsák is sötét árnyalatúak. Az utastérben a bőrkárpitozás fekete és hamufehér árnyalatai, illetve szürke kontrasztvarrás különbözteti meg a Special Editiont a többi RX-től, de a középkonzolon, az ajtóbetéteken és az utasoldali térdtámaszon is ugyanez a színkombináció köszön vissza, míg a szürke varrás a váltó előválasztó karjánál jelenik még meg. A kormánykereket fekete bőrbevonattal és Sumi fekete diófa-betétekkel gazdagították, amelyek a műszerfalon is helyet kaptak, az ajtópanelek pedig beépített hangulatvilágítást kaptak. Az utastér egyszínű fekete vagy krém bőrkárpitozással is elérhető, az ügyfél ízlése szerint.
Hirdetés
Az RX Special Edition magasabb alapfelszereltséggel is büszkélkedhet. Jár hozzá a vezeték nélküli telefontöltő, a láblendítéssel is nyitható elektromos csomagtérajtó, a 12,3 colos érintőképernyős multimédiás és navigációs rendszer, valamint a 12 hangszórós prémium audiorendszer. Az intelligens parkolássegítő szenzorok, az első és hátsó parkolóradarok és az automatikus vészfék szintén az alapfelszereltség részét képezik a holttérfigyelővel és a hátsó keresztirányú forgalomfigyelővel együtt, utóbbi automatikusan fékez is, amennyiben szükséges. A modell a Lexus Safety System + aktív biztonsági és vezetéstámogató rendszereit, a fűthető első üléseket és az adaptív távfény-vezérléssel ellátott tripla-LED fényszórókat is magáénak tudhatja. Az új RX Special Edition szeptembertől elérhető, 10 külső szín választható hozzá, köztük két új árnyalat, az Acélszürke és Jég ezüst.
Hirdetés

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?