Sportosabb lesz a Lexus GS

Még titkolják a mindjárt érkező új Lexus GS-t

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Április második felében, a New Yorki Autószalonon mutatkozik be a Lexus GS következő nemzedékét jövendölő LF-Gh tanulmány. A névből kiolvashatóan hibrid lesz.


Április 19-én, azaz a New Yorki Autószalon nyitásakor ismerhetjük meg a Lexus legfrissebb koncepcióját, az LF-Gh-t. A modellnév kibontva Lexus Future, G hybrid - azaz Lexus jövő és G hibrid. A hírek szerint a mostani, 2004-ben bemutatott, 2005-óta kínált, harmadik generációs GS-t széllességével és hosszával is túlnövi majd az új, melynek magassága ellenben szerényebb lesz, azaz a forma egyértelműen sportosabb lesz a mostaninál. A koncepció biztosan hibrid hajtáslánccal mutatkozik be, de V6-os benzinese akár 4,0 literes is lehet - a GS történelmében elsőként egyazon modell lehet a hibrid és a sport verzió. Mivel a CT 200h bemutatóján büszkén hangoztatta a Lexus, hogy eladásainak 85 százalékát a hibridek teszik ki és új kompaktjukból már nincs is egyéb variáns, hozzánk pedig az RX is csak kettős hajtással érkezik, nem lenne meglepő, ha a jövőbeli GS-ből, illetve LF-Gh-ból is csak hibrid készülne.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?