Suzuki kompakt SUV – két év múlva érkezhet

Suzuki XA Alpha: terepjáró Swift alapokon

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Suzuki indiai partnere, a Maruti tervezői alkották meg a Swift padlólemezén és technológiáján alapuló kompaktot.

Érdekes tanulmánnyal jelentkezett a Delhi Autószalonon a Maruti Suzuki. A Suzuki Swift alapú, egyelőre XA Alpha névre hallgató kompaktterepessel elsősorban a módos ázsiai fiatalokat szeretné meghódítani a Maruti.
Mint IV Rao, a cég főmérnöke elmondta, már 2014-ben sorozatgyártásba kerülhetne a négy méter hosszúságú autó, mely mérete folytán Indiában a kisautóknak járó kedvezőbb adókategóriába esne. Kilenc hónap alatt építették meg a Suzuki Swift padlólemezén és mechanikai alapjain nyugvó tanulmányt, formatervét a Maruti készítette, a műszaki részletek kidolgozásába pedig besegítettek a japán cég mérnökei is.
Az XA Alpha az ablakok körvonalán túl semmilyen rokonságot sem mutat a cég egyéb termékeivel, orrát az öt különálló blokkból álló magas hűtőrács és a vékonyra vágott lámpatestek határozzák meg. Oldalról kicsinyített Range Rover Evoque-nak tűnik rövid túlnyúlásokkal, a végleges modell szinte biztos, hogy kisebb felniket kap a tanulmányon látható 19 colos kerekeknél.
Hirdetés

A farrész kevesebb izgalmat tartogat, mint az autó orra, a hátsó szélvédőt körülvevő L-alakú lámpatestek feldobják az egyhangúságot, ahogy a tetőre helyezett harmadik féklámpa sem mindennapi megoldás. A Maruti kisebb benzinmotorok mellett az 1,3-as DDIS motorral és összkerékhajtással is piacra szeretné dobni az XA Alphát, ez utóbbi rendszer is a Swiftből érkezik majd, akár a 2014-re ígért piacra lépésnél valamivel később.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?