Szmogriadó: indokolt a riasztás, jogos a büntetés Budapesten

Érvényes a szmogriadó Budapesten

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem javult a levegő minősége, november 17-én, csütörtök reggel 6 órától súlyos bírságokra számíthatnak a piros vagy fekete környezetvédelmi matricával autózók a fővárosban.

A szmogriadó riasztási szintjét már tegnap hajnalban kihirdette a főváros, ám minimális esély még volt arra, hogy azt eltöröljék, ha javul a levegő minősége. A légmozgás hiányát és a várost elnézve erre nemigen volt esély, s a főváros weboldala, a Budapestportál sem írt arról, hogy eltörölnék a riasztást. A hajnali baglyok fél háromkor már láthatták: valóban érvényben marad a szmogriadó szigorúbb fokozata, amikor a nem közösségi célokat ellátó, piros vagy fekete környezetvédelmi (ez a rendszámra tett szögletes fajta) matricás járművek Budapest közigazgatási határán belül (az M0-autóút, valamint a Nagykovácsi és Remeteszőlős lakosainak átmenő forgalmával érintett útszakaszok kivételével) tilos autózni. Aki mégis megpróbálná, az 30-100 ezer forintos bírságra számíthat!
Hirdetés
Noha a korlátozás az elavult, zömében katalizátor nélküli autókat sújtja, mivel a légszennyezésért jelentős mértékben a részecskeszűrő nélküli dízel autók felelősek, az ilyen járgányok használatát is ajánlott mellőzni, illetve a főváros vezetése mindenkit felkér, hogy amennyiben teheti, az egyéni helyett válassza a tömegközlekedést.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 08:04
    Permalink

    Talán rendes fizetések mellett környezetkímélő autókat vettünk volna. A Bkv-nak is fontosabb volt a Nokiás doboz, mint a buszok cseréje, sőt Ganz országában Combino villamos kellett mintegy 40 milliárd forintért. Az én szabályozott katalizátoros autóm is piros plakettes, mert 1992 kiadásu. A 21-es busz mellett az autómat sem látni, nemhogy a füstjét

  • 2017.10.31. at 08:04
    Permalink

    Sokkal igazságossabb volt a páros-páratlan rendszer.
    Most csak a csóringer nem autóthat még akkor sem ha az a munkaeszköze…. Ergo: elveszti a munkahelyét, lényeg, hogy az agyon finanszirozott és onnan ellopot pénzektől gazdagabb öreg lepukkadt buszok szennyezhetik a levegőt .
    Mellékesen az “öreg suzukikon” és sok egyéb más piros-fekete emblémás autón VAN KATALIZÁTOR és még sem lehet használni őket. Vajon miért????

  • 2017.10.31. at 08:04
    Permalink

    A szmogért az a felelős, aki a lakosságot mély szegénységbe taszította. Az emberek minden szeméttel fűtenek, ez az esti levegőn jól érezhető. A gáz megfizethetetlen.A BKV buszai után nem lehet menni, mert nem látunk a füsttől. Vidéken az idióta nyugdíjas levelet éget, ami a köddel keveredve igazi lemoshatatlan álcázó elegyet képez. Az erőszakkal szocializáltak, a megélhetési politikusaink olcsó szavazói olyan kábel szigetelés leégető fesztiválokat tartanak, hogy 60km távolságról is láthatóak voltak a Salgótarján környéki hegyekről. Az autók korlátozása egyetlen célt szolgál, az amúgy is haldokló ország teljes megbénítása, aki tudna dolgozni az se menjen. Vegyen fel hitelt, vigye a bank a házát, adósodjon el három generációra visszamenőleg. Aljas terv egy kis epizódja ez.

Vélemény, hozzászólás?