Társadalmi problémát okozhat a mobilitás megfizethetetlensége

Kemény szavak a BMW vezérétől

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Oliver Zipse kendőzetlenül beszélt az Európára leselkedő veszélyekről. Amennyiben folytatódik az erőltetett villanyosítás, úgy komoly társadalmi feszültség alakulhat ki az öreg kontinensen.

Élesen bírálta a BMW vezére Németország iparpolitikáját, illetve az új benzin- és dízelmotoros autók európai betiltását 2035-től.Elmondta, hogy az elektromos autók tömeggyártásához olyan nyersanyagok hiányoznak, mint a lítium, a kobalt és a ritkaföldfémek. Európa ezért függeni fog az importtól, így pedig politikailag zsarolhatóvá válik. „És hol töltik majd az emberek elektromos autóikat?" - tette még fel ezt a kínos kérdést is, hiszen a szavai alapján 2035-re nem lesz teljesen lefedett az infrastruktúra az elektromos autók számára Európában. "Ha a mobilitás nem lesz megfizethető, az végül komoly társadalmi problémává nőheti ki magát" - nyilatkozta a német Handelsblattnak.
Hirdetés
Persze a BMW is rohamtempóban bővíti villanyautó kínálatát, ám Zipse megjegyezte azt is, hogy a hosszú távú alternatíva nélküli betiltással egy egész, nagyon magas hozzáadott értékű iparág növekedése lelassul. Kína ezzel szemben a teljes értéklánc mentén, világos stratégiával fejleszti az autóiparát. A bányáktól kezdve a nyersanyagok feldolgozásán át az akkumulátorcellákig mindent kézben tartanak. Európa viszont csak magukra az elektromos meghajtású járművekre összpontosít. "De bölcs dolog-e csak erre az egyetlen technológiára összpontosítani? Egy ugyan erős iparral rendelkező, de az akkumulátorokhoz nélkülözhetetlen alapanyagokhoz hozzáférés nélküli kontinensen? Az elektromos autók tömeges gyártásához biztosítani kell a nyersanyagok elérhetőségét. Márpedig ezen a téren Európa hátrányban van. Zipse szerint az elektromobilitás kétségtelenül az egyéni mobilitás legfontosabb útja a jövőben, „de nem az egyetlen.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2023.09.03. at 16:54
    Permalink

    Öröm olvasni, mikor luxus/prémium márkák vezérigazgatói laikus kívülállóként nyilatkoznak a megfizethető mobilitásról. Talán a 2.5 tonnás X7-re vagy Cullinanra gondolt a mérnökprofesszor úr?

    • 2023.09.21. at 18:29
      Permalink

      A Luxus az luxus, de a prémium egy teljesen más szegmens. A BMW nem egy komoly piacon ért el olyan pozíciókat amiről egyes “tömeggyártók” csak álmodhatnak. A 3er a legtöbb “tömegmodellt” (pl Insignia, Mazda 6, Avensis) beelőzte eladásokban.

      Ráadásul vagy 10 éve nagyon komolyan ráfeküdtek az alteros dolgokra, pl ők alapították a méltán sikeres Drivenow autómegosztót, beindították az i sorozatot, mégsem sikerült komoly piaci pozíciókat elérniük.

      Viszont a “hol töltik” szöveg több mint szánalmas, igazából az öszes többi aggályt megkérdőjelezi…

      Villanyautóknál minden konnektor egy benzinkút. Nyugaton meg ezerrel teszik föl minden családi házra a napelemet (többnyire akkumulátorral, hogy ne kelljen szöszölni a visszatáplálással sem).

Vélemény, hozzászólás?