Te rájönnél, hogy háromhengeres? Skoda Fabia 1.0 TSI DSG
Villámpróba: Skoda Fabia Style 1.0 TSI DSG
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Odébb még a rendes tesztautó érkezése, de egy gyors körre elhoztunk egy új Fabiát a Skoda Schillertől. Nem érdemes siratni a négyhengereseket, elég jó az 1.0 TSI is.
A gyári tesztautót megelőzve a Skoda Schiller egyik bemutatóautóját próbáltuk ki, mellé pedig némi információt is kaptunk a vásárlói szokásokról
Idén nyáron megújult a jövőre már huszadik születésnapját ünneplő Skoda Fabia harmadik generációja. Ott voltunk a menetpróbán, s persze érkezik majd több tesztautó is hozzánk, de egy kicsivel később. Addig azonban elkértünk egy gyors körre egy olyan tesztpéldányt, amit egyébként bárki kipróbálhat. Ez pedig a Skoda Schiller tesztautói közül az első új Fabia, az úgynevezett "hero car", ami azon túl, hogy az elsőként beérkezett, egy igencsak jól felszerelt példány is.
Az ötajtósként nem egész 4 méter hosszú Fabia is a ma divatos élre vasalt dizájnt hozza
Felárért elöl-hátul LED lámpákat kapunk
Bár az új Fabia már csakis 1,0 literes, háromhengeres, szívó és turbó benzinmotorokkal kapható, a 110 lóerős, 200 Nm nyomatékú csúcsverzióról szerintem ember meg nem mondaná (ha nem tudná...), hogy nem négyhengeres. Egyáltalán számít a hengerszám? Szerintem nem, sokkalta fontosabb, hogy mit kapunk. Itt például azt, hogy nincs alapjárati rezonancia, DSG váltóval is van és egészen gyors a stop-start, s ezzel a motorral autópályán is elég jól mozog a Fabia, legalábbis a legális tartományban. 100-ról 130-ra tud úgy mozdulni, hogy a korlátozásnál még mögöttünk toporzékolókat meglephessük és állva hagyhassuk. Természetesen városban is az átlagnál dinamikusabb, ami visszafogott, inkább elegáns, mint sportos megjelenése után talán meglepetés lehet.
Ismerős Skoda beltér - a "Dynamic-csomag" által vágott aljú, jó fogású, lyuggatott bőrrel burkolt sportkormánnyal. Akár színes műszerfalbetéteket is kérhetünk
A "Dynamic-csomag" az ülésekre is kihat, elöl azokból is sportverziókat kapunk - piros varrással, megéri rájuk költeni
Apró figyelmességek a Simply Clever csomag által: telefontartó a váltó előtt, rögzítő és megfordítható, egyik oldalán gumiborítású szőnyeg a csomagtérben. A jégkaparó a tanksapkafedélnél mindenképp jár
Pedig nem kellene meglepődni, a Fabia az első generációtól arról szól, hogy a vártnál többet ad, meglepően korrekt és tágas nagyra nőtt kisautó volt már a legelső is, a harmadik generációról pedig mindez hatványozottan elmondható. Ahogyan a külső, úgy a beltér sincs túldizájnolva, a Skodák hagyományosan a józan, racionális vásárlók autója. De vajon mit szólnak ők ahhoz, hogy a Fabia motorkínálata immár csakis háromhengeres 1,0 literes benzineseket kínál? Tegyük hozzá: a belépő a harmadik generációnál mindig is ilyen volt, s a 75 lóerős alapgép többünknek is bejött. Most viszont már a turbós TSI motorok is csupán "literesek", három hengerrel. Az ódzkodás pedig ott van a vevőkben - tudtam meg Kis Mátétól, a Skoda Schiller márkavezetőjétől -, amire a legjobb és az egyetlen jó megoldás, ha vásárlás előtt van mód a konkrét modellváltozat próbájára. Ezért tartanak több mint 20 (a számukra előírt mennyiség dupláját jelentő) tesztautót, s értékesítési tanácsadóik minden esetben azt a modellt kívánják megtalálni a vevőknek, amire nekik, felvázolt autózási szokásuk szerint szükségük van. A próbát pedig mindig ajánlják, akár autópályás körrel, annak érdekében ugyanis alap, hogy minden autójukon megvan a már az M0-ig is szükséges megyei matrica.
A 110 lóerős, 200 Nm nyomatékú 1,0 literes motor hengerszámától függetlenül jól viszi a Fabiát, sportfutóművével egyszerre kényelmes és kellemesen feszes
A csúcs Fabia esetén is jól jött utóbbi, mert igazából autópályán nyer értelmet a 110 lóerős motor, persze a csakis hozzá elérhető 7 fokozatú DSG pedig városban brillírozik, vagy akár egy jó kis szerpentinezéskor is. Ahhoz képest, hogy erősebb motoroknál olykor esetlennek tűnik a (sajtós tesztautók esetében persze legtöbbször már sokat látott) kettős kuplungos szerkezet, itt, a még ezer kilométert sem futott tesztautóban tökéletesen tette a dolgát, villámgyorsan kapcsolgat, kellemes vele együtt élni. Igazán viszont tényleg egy kis hegyi autózásnál okoz meglepetést a Fabia, illetve ez a Fabia. A 200 newtonméteres csúcsnyomaték már 2000/perctől húz, az ülések veszett jól tartanak, s a futómű is egész sportos. És ez nem csak illúzió, a Monte Carlo kivételével majdnem csúcs Style szinthez 158 750 forintért kapjuk a "Dynamic csomagot", ami egyebek mellett piros cérnával vadított első sportüléseket, sportfutóművet és alumínium pedáltaposókat ad. Igen, egy Fabiától ilyeneket, meg például már LED fényszórót és hátsó lámpákat is kaphatunk. Igaz, a jellemző konfiguráció nem a már a 6 millió forintos áron is túlnyújtózó tesztautóhoz közeli, hanem inkább egy szerényebb, alapmotoros kivitel, 3-4 millió forint körüli árral, ám a tágas utas- és csomagtér alapáras, ahogyan például a városi vészfékrendszer is.
A Denim kék metálfényezés új árnyalat, 140 ezer forintért adják, de ennyiért akár ezüst színű tetővel is kérhetjük, a Fabia ugyanis igen komoly személyre szabhatóságot kínál
A Fabia felénk - ha nem cégautó - jellemzően a családok egyetlen autója, ami házon belül olcsóbb, mint egy Rapid, és még inkább, mint egy Octavia, de már van egy kis komolysága a többi kisautóhoz mérten, s lehet kombi is. Az 1,0 literes motortól pedig tényleg nem érdemes tartani, inkább ajánlott kipróbálni. Aki a tartóssága kapcsán él fenntartásokkal, annak érdemes tudnia, hogy a Volkswagen-konszern TSI motorjai már vagy 10 éve önmagukat a leállítás után is hűtők. Az persze tény, hogy nem annyira üthetők, vághatók, mint a korábbi szívómotorok, egy csöppnyi figyelmet igényelnek.
A 110 lóerős 1.0 TSI viszonylag friss versenyző, hiszen kiváltotta az 1,2 literes négyhengereseket, sőt, a Fabia kínálatából a dízeleket is száműzte. Mutatott fogyasztásával nem alaptalanul
Hidegindítás után fokozottan ajánlott a rövid melegítésük, majd eleinte kíméletes hajtásuk, ahogyan hajtós autópályázás után a nem azonnali leállításuk, ami persze kiváltható azzal is, ha nem a megállásig tapossuk a gázt, hanem az utolsó kilométeren visszább vesszük a tempót, a végén hagyjuk kigurulni az autót, hogy a turbó leállhasson, kicsit hűlhessen. Érdemes ezekre figyelni, ahogyan arra is, hogy mindig csakis az előírt olajat töltsük a motorba (még az esetleges utántöltéskor is), ugyanis az 1.0 TSI nem csak jól, hanem egészen takarékosan is viszi a Fabiát. A tesztkör zárásaként egy rögtönzött eco szakasszal, autópályán 110 km/óránál maximált tempóval a gyári 4,7-4,8 l/100 km vegyes értéknél egy literrel jobbat, 3,8-as értéket kaptunk fedélzeti számítógép szerint. Igaz, ha így vezetünk, akkor nem feltétlenül érdemes megvenni a csúcsmotort, amitől persze bámulatos, hogy egyszerre tud fickós és takarékos is lenni. Ám pont ezért kell a tesztkör, hogy kiderüljön rólunk is, hogy mire vágyunk, s az autóról is, hogy mit tud adni. A csúcs Fabiának semmiképp sincs szégyenkezni valója, ám következőre egy szolidabb verziót hozunk el. Ha személyesen is kíváncsi vagy rá, hogy milyen az új Fabia, hogy megmondanád-e, hogy motorja csak háromhengeres, ugorj be a Skoda Schillerhez, ahol mindenkit várnak egy próbakörre!
A gyári parkolóradar 91 ezer forintba kerül, a műszerfalba integrált kijelző miatt is érdemes költeni rá. Minden Fabiára 399 999 forintos árkedvezmény él
ezres turbómotor…hát nem is tudom mit mondjak, igazándiból szerintem választási lehetőséget mindig hagyni kellene, aki szívót vagy turbót akar. tehát nincs kedve figyelni az autójára, vagy van kedve. mind2nek van előnye és hátránya.
a turbós hátrányát egyébként a gyárak tudnák ellensúlyozni ha csapatás után leállítja az ember a motort az olaj bizonyos fokig még keringene (nem csak a ventillátor), illetve hidegben tiltaná még a turbós nyűzását és nem építené fel a nyomást (tehát a wg addig teljesen nyitva lenne, amig nem elég meleg az olaj) ezzel a két dologgal már q. sokat tehetnének a meghibásodások ellen. (nem hiszem, hogy érdekük egyébként).
így marad az örökérvényű tanás : leállítás előtt hűteni, hidegen pár km-ig kímélni. Mondjuk kihegyezettebb szívó motoroknál sem árt ezeket betartani amúgy.
maga a fabia nem tetszik (az egyel régebbi még oké), én inkább ibizát vennék, 1.5 EVO motorral, vagy ha szeretem az íveket akkor az új cliot.
viszont csak turbósat, nekem nem lesz többet szívó kocsim az biztos 😀