Temeti a benzines és dízel autókat a Toyota

A Toyota szerint 35 év múlva már csak villanyautóik lesznek

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem szerényebb, mint 35 éves tervet adott ki a Toyota, szó sem esik benne a belsőégésű motorokról, hibridekről, villany- és üzemanyagcellás autókról annál inkább.


Nem kicsit előre tervez a Toyota, azzal számol, hogy 2050-re a 2010-es szinthez képest tizedére csökkenti autóinak CO2 emisszióját. Nem meglepő módon minden kategóriában lesz már hibridje, de még tovább megy, igazából konnektoros hibrid, tisztán elektromos, valamint üzemanyagcellás autókkal képzeli a jövőt, a hagyományos hajtásláncúakról nem is tesz említést, talán nem is lesz már neki addigra. Az autók mellett a gyártás emisszióját is nagyon jelentősen, csaknem zéróra redukálná.
Hirdetés

Már 2020-ra azzal számol a márka, hogy éves szinten 1,5 millió hibridet és 30 ezer üzemanyagcellás autót fog értékesíteni. A Prius IV-gyel debütált TNGA platform minden eddiginél jobb hatékonyságú modelleket ígér, az akkumulátorok terén ugyanakkor még komoly előrelépés várható, a jelenlegi lítium-ion akkumulátorok energiasűrűségének háromszorozását ígéri a Toyota. Az üzemanyagcellás autók fejlesztéséért pedig több mint ötezer szabadalmát tette nyilvánossá a márka, hogy a technológia minél gyorsabban fejlődhessen, az infrastruktúra fejlesztéséért pedig kormányzati és üzleti együttműködések előtt is nyitottan áll. Lehet, hogy nem is lesz gond a kőolajtartalékok kimerülése? Lehet, ahogyan az is, hogy a benzin illata és az igazi "motorok" hangja, de akár csak egy filléres Celica hangulata sokunknak hiányozni fog.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 12:11
    Permalink

    Akinek kajára sincs pénze, annak semmilyen autó fenntartására nem futja. Szerencsére az országban a döntő többségnek nincsenek létfenntartási gondjai. Nézz szét a hipermarketekben péntek délutántól szombat estig. Van itt lóvé.

  • 2017.10.28. at 12:11
    Permalink

    Magyar kis fizetésnek,édes mindegy,hogy benzines,vagy dízel,vagy hibrid,vagy üzemanyag cella vagy bármi más,van akinek kajára sincs pénze,ezek a járművek nem nekünk csóróknak készülnek.

  • 2017.10.28. at 12:11
    Permalink

    A legfontosabb dolog viszont kimaradt ebből a stratégiai tervből, az RKM-tól való megszabadulás. Ameddig ezt nem lépik meg addig csak a hidrogénes zsákutcával való, saját magukból totális hülyét csinálás marad.
    A hibridekben elviekben még jelentős potenciál van ugyan – piaci elterjedtség szempontjából -, műszakilag azonban már le van lépve. Innen nézve a Toyota óriási károkat okoz az emberiségnek azzal, hogy ugyan a Panaszkodikkal közösen meg lenne a potenciáljuk ahhoz, hogy drámai módon felgyorsítsák a végtelenül elavult, környezetpusztító és rabszolgaságot fenntartó kőolaj alalapú közúti közlekedés kivégzését, ehelyett azonban az RKM ánuszával a seggükben inkább tovább tolják ennek az amúgy már lassan saját magától is széthulló tajigáját.

  • 2017.10.28. at 12:11
    Permalink

    Tulajdonképpen hosszútávon minden zsákutca. 2020-2025-re gondolják, hogy a hibrid technika a csúcsán lesz (világszinten eladott darabszámokat nézve) és onnan már csak lefele vezet az út. Technikai szempontból már rég megelőzte (legalábbis a Toyota féle HSD) a tiszta benzines és dízel hajtásláncokat.

  • 2017.10.28. at 12:11
    Permalink

    Nem forradalmasította, de azt elérte, hogy sokan akarták utánozni, de egy kicsit kevesek voltak hozzá.
    Ez főleg azért vicces mert eleinte leszólták és kiröhögték ezeket a fejlesztéseket, aztán meg ők is próbálkoztak vele.
    Csoda, hogy nem terveznek előre, amikor azt sem tudják, hogy mit akarnak és tudnak egyáltalán csinálni? 🙂

    A hibrid technológia meg nem zsákutca, mert soha nem volt célja a robbanómotorok teljes kiváltása, hanem csak azok környezetbarátabbá és gazdaságosabbá tétele.

    Te magad írtad:
    “Azt sem kellene feltétlenül figyelmen kívül hagyni, hogy az USA gazdaságának egyik sarokköve a hadiipar mellett az olajkitermelés, és kétlem, hogy erről lemondanának. Addig, pedig, amíg ez így lesz, addig robbanómotor is lesz.”

    Ezt kivételesen jól látod hozzátéve, hogy még van néhány ország, akiknek szintén ez az érdekük.
    Így a hibrid technológia már lassan 20 éve működik és a fentiek miatt fog is még egy darabig egyre megfizethetőbb formában. A Toyotának sok hibridje van ami abszolút reális áron elérhető. Ezt más autógyártó nem tudja nyújtani.

  • 2017.10.28. at 12:11
    Permalink

    Bukni nem bukott meg, az autózást viszont alapjaiban nem forradalmasította, ráadásul máig viszonylag drága technológia és hosszabb távon zsákutca, mert nem váltja ki a környezetszennyezőbb robbanómotorokat.

  • 2017.10.28. at 12:11
    Permalink

    Azért van 8-10 évvel lemaradva Európa, mert az autógyárak itt nem készítenek hangzatos 35 éves terveket? Eleve komolytalan az egész, pont most, amikor olyan kritikus korszakot él meg a világ, de főleg Európa, hogy senki nem tudja mi lesz még csak fél év múlva sem. Bár az ISIS bukja a Toyotát, úgyhogy nekik aligha kell aggódniuk. 🙂

    Azt sem kellene feltétlenül figyelmen kívül hagyni, hogy az USA gazdaságának egyik sarokköve a hadiipar mellett az olajkitermelés, és kétlem, hogy erről lemondanának. Addig, pedig, amíg ez így lesz, addig robbanómotor is lesz.

    Amúgy a tervgazdálkodásnak nem véletlenül áldozott le anno… 😉

  • 2017.10.28. at 12:11
    Permalink

    Azért a kínai “barátaikkal” is eggyeztettek?Mert a kínaiak hótziher,hogy az aranyárnál is drágábban mérik majd a [b]RITKAFÖLDFÉMEK[/b] grammját.;-)

  • 2017.10.28. at 12:11
    Permalink

    Vajon a szenvedő európai gyártóknak vannak-e efféle távlati terveik? 35 év múlva már jó részük nem is fog létezni, amelyik meg igen, úgy, mint kínai vagy indiai tulajdon:)

Vélemény, hozzászólás?