Terepen csapat az új Suzuki Jimny

Rövid videóban mutatták meg az új Jimny terepjáró-képességeit, motorjáról is van infó

Az 1998 óta szinte változatlan formában forgalmazott Suzuki Jimny végre generációváltást élt meg, ám az új modell sem veszített a terepjáró-képességeiből.

Tecnikailag jóval frissebbé vált a Jimny. Szériafelszereltség a hat légzsák, a táblafelismerő, sz automata távfényszóró, a sávelhagyásra figyelmeztető, a vészfékrendszer és a fáradtságfigyelő rendszer is

Apránként csepegtetik az információkat a Suzuki pici terepjárójával kapcsolatban. Eddig már kiderült a hivatalosan és kevésbé hivatalosan megjelent fotókból, hogy megmaradt a dobozforma, a létraalváz, a hosszában beépített motor és az összkerékhajtás.

Hirdetés

Kiváló terepjáró képességekkel rendelkezik az új Jimny

Európában kizárólag 1,5 literes, szívó benzinmotorral kínálják majd. A 100 lóerővel és 130 Nm forgatónyomatékkal megáldott motor első hallásra nem tűnik igazán terepjáró erőforrásnak ám a gyáriak szerint mindenképp előrelépést jelent az előd 1,3 literes motorjához képest, ráadásul a lentebb látható videóban is elég meggyőzően szerepel a Jimny. Japánban egyébként a kei kategóriában megszokott 660 köbcentis, háromhengeres motorral is forgalmazzák majd.

Az utasteret is modernizálták. 7 colos érintőképernyős kijelző és automata klíma is rendelhető a Jimnyhez. A csomagtér viszont eléggé aprócska, csak a hátsó támlák ledöntésével bővíthető 377 literesre

Az autó dimenzióiról is megérkeztek az első számadatok. A Jimny 3,48 méter hosszú, 1,65 méter széles és 1,72 méter magas, a tengelytávja pedig mindössze 2,25 méteres. A kicsi méret előnye, hogy szűk helyen is elfér, ráadásul a terepszögei is javultak az elődjéhez képest. Elöl 37, hátul 49 fok, a rámpaszöge pedig 28 fokos. Persze a terepjárásban a kapcsolható összkerékhajtás és a kerekek különálló megfékezésével a kipörgésgátló is segít, valamint az elöl és hátul egyaránt alkalmazott merev tengely, amely persze a „dzsungelből” visszatérve valószínűleg nem lesz a legkomfortosabb megoldás, de a Jimny eleve nem szimplán egy hobbiterepjárónak készült.

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?