Teslát, Kiát és Mercedest is zúztak az Euro NCAP törésteszteken!

Nem csak a kínai modellek remekeltek a biztonság terén, íme az ismert márkák legújabb töréstesztje

Ismert márkák újdonságaival folytatjuk a sort: mutatjuk, hogy mely modellek jártak mostanában az Euro NCAP töréstesztjén, illetve hogy azok hány csillagot és milyen részpontszámokat értek el.

A napokban körbejártuk az európai törésteszteken járt kínai modelleket, amelyek meglepően jól szerepeltek. Ha kíváncsi vagy az eredményeikre, akkor ebben a cikkünkben tájékozódhatsz róluk. Járt viszont az Euro NCAP kezei közt sok olyan modell is, amelynek már nem kell ismerkedni a nevével, ezekre térünk most ki. Az első delikvens szintén a Távol-Keletről érkezik, méghozzá Koreából: a Kia Niro legújabb generációja. Az általunk egyelőre öntöltő hibridként tesztelt újdonság 4 csillagot kapott összértékelés tekintetében, ami ütközésbiztonság terén a felnőtt utasokra 91, a gyerekekre pedig 84 százalékot jelent. A gyalogosvédelem is jó a maga 75 százalékos eredményével, így az ötödik csillagról egyértelműen a balesetmegelőző rendszereinek 60 százalékos eredménye miatt csúszott le. Szokás szerint alább láthatjátok a töréstesztről készült videókat.
Hirdetés
Kicsit közelebbi vizekre evezhetünk a franciák újdonságával, összetört ugyanis a Citroën C5 X is, amely 82 százalékot kapott a felnőtt utasok és 87 százalékot a gyermekek védelmére, míg a gyalogosok terén 69 százalékra vizsgázott. A probléma itt is az asszisztens-rendszerekkel volt, arra csak 66 százalékot kapott a francia fél-crossover. Ha viszont azt szeretnéd tudni, hogy milyen a C5 X, amikor nem törik össze, akkor ide kattintva olvashatod el róla a tesztünket.
Hirdetés
Ezennel le is tudtuk a két ma említendő 4 csillagos modellt, ám fontos kiemelni, hogy ettől még a Niro eredménye is messze áll a rossztól. Az összes csillagot kiérdemlő modellek sora a Tesla kisebbik crossoverével, a méltán népszerű Model Y-nal kezdődik. Ebből is teszteltünk már egyet, arról ide kattintva olvashatsz. Ráadásul a Model Y az ötcsillagosok klubjában is kiemelkedő, két részeredménye is szokatlanul magas. 97 százalékot kapott ugyanis a felnőtt utasok védelmére ütközéskor, és 98 százalékkal büszkélkedhet a balesetek elkerülésében. A gyermekek és a gyalogosok biztonságára sem kapott rossz pontszámot, előbbire 87, utóbbira 82 százalékot vitt haza.
Hirdetés
A bajorok biztonsága is megmérettetett, a BMW legkisebb szabadidő-autója, az X1 is 5 csillagot kapott az Euro NCAP tesztjén. Részeredmények terén a felnőttek védelmére 86, a gyermekek védelmére 89, a gyalogosok védelmére pedig 76 százalékot kapott, a legjobb értékelést pedig a biztonsági asszisztensrendszerei érték el 92 százalékkal. A Mercedes egy jóval nagyobb és még sokkal nehezebb modellt delegált a töréstesztre a közelmúltban: a 2355 kilós, tisztán elektromos EQE limuzin 95 százalékot kapott az ütközésbiztonságra a felnőtt utasok esetében, míg a gyerekeknél 91 százalék lett a végeredmény. A gyalogosok védelme 83 százalékos értékeléssel vizsgázott, míg a biztonsági asszisztensekre 81 százalékot adtak a pontozók.
Hirdetés
Zárásként egy olyan modellt hoztunk, amely a prémiumkategóriába kíván betörni. Ezt a konkrét modellt ki is próbálhattuk a közelmúltban, így arról már meggyőződtünk, hogy hajtáslánc, kényelem és minőségérzet terén valóban megugorja a lécet, ám a biztonság is legalább annyira fontos szempont. Ez az újdonság nem más, mint a Mazda CX-60, amely 88 százalékot kapott a felnőttek, 91 százalékot a gyerekek és 89 százalékot a gyalogosok védelmére az ütközések során, egyedül az ütközések elkerülésére szolgáló asszisztenseket pontozták le 76 százalékra benne, ám még ez sem volt elég ahhoz, hogy elvegye a japán újdonságtól az ötödik csillagot. Nem csak a kínai márkák vizsgáztak tehát jól a törésteszteken, egyértelműen látszik, hogy a legtöbb gyártó az egyre szigorodó biztonsági elvárások ellenére is meg tud felelni ezen a téren. A jobb összehasonlíthatóság érdekében - szokás szerint - táblázatban is megmutatjuk az autók adatait, ezt alább láthatjátok.
A legújabb Euro NCAP törésteszt-eredmények
ModellEuro NCAP eredményFelnőtt-védelemGyerek-védelemGyalogos-védelemBalesetelkerülő rendszerek
Kia Niro4 csillag91%84%75%60%
Citroën C5 X4 csillag22%87%69%66%
Tesla Model Y5 csillag97%87%82%98%
BMW X15 csillag86%89%76%92%
Mercedes EQE5 csillag95%91%83%81%
Mazda CX-605 csillag88%91%89%76%
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?