Több használt Volkswagen fogy, mint új Suzuki

Használtautó-import: idén a Ford Focus a legnépszerűbb modell

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egyre gyorsabban pörögnek ki az új rendszámok, ugyanis mind az új, mind pedig a használt autók piaca bővül. Bár az új autók eladása jobban nő, még jelentősebb az import.


Már a tavalyi évben is jelentősebben bővült az új autók piaca, mint a használtautó-import, de még mindig utóbbi a jelentősebb, többlete azonban mind szerényebb. Ennek ellenére nem feltétlenül jó, hogy több - zömében 10 év feletti - már akár kiszolgáltnak is tekinthető autó kerül útjainkra, mint új. Igaz, elsősorban nem ez rontja a hazai autópark már 14 éves átlagéletkorát, hanem az, hogy az idő bizony telik, közben pedig nem kerül elegendő új autó az útjainkra.
Miként arról múlt hó elején (is) beszámoltunk, új autóból ismét Suzuki fogy a legnagyobb példányszámban, és ez egyebek mellett az ősszel átadandó rendőrautó-kontingensnek köszönhetően aligha fog változni. Ugyanakkor az idei évben is Volkswagenekkel, használt Volkswagenekkel bővült legnagyobb számban a hazai autópark. Maradt a dobogón az Opel és a Ford is, ami mutatja, hogy a vevők továbbra is józanabbak, mint egy-két évvel ezelőtt, amikor még tarolt a BMW és az Audi. Míg a dobogó tavalyhoz képest változatlan, a top 10-ben a Toyota megelőzte a Mazdát és a Renault-t is, a Nissan a Skodát; a Kia a 21. helyről a 17. helyre jutott, az Alfa Romeo viszont két hellyel lejjebb csúszva kiesett a top 20-ból.
Használtautó-import 2017 első félévében - az 50 legnépszerűbb márka
Márka Import darabszám Piacrész
1. Volkswagen 8 853 12,1%
2. Opel 7 845 10,7%
3. Ford 7 255 9,9%
4. BMW 5 215 7,1%
5. Audi 4 818 6,6%
6. Mercedes-Benz 4 536 6,2%
7. Toyota 4 177 5,7%
8. Mazda 3 672 5,0%
9. Renault 3 260 4,4%
10. Peugeot 2 644 3,6%
11. Honda 2 324 3,2%
12. Citroën 2 050 2,8%
13. Fiat 1 950 2,7%
14. Hyundai 1 647 2,2%
15. Nissan 1 296 1,8%
16. Skoda 1 284 1,7%
17. Kia 1 164 1,6%
18. SEAT 1 135 1,5%
19. Volvo 1 122 1,5%
20. Mitsubishi 1 092 1,5%
21. Alfa Romeo 1 049 1,4%
22. Suzuki 718 1,0%
23. Chevrolet 540 0,7%
24. smart 424 0,6%
25. Chrysler 413 0,6%
26. Mini 387 0,5%
27. Dacia 349 0,5%
28. Lexus 312 0,4%
29. Lancia 231 0,3%
30. Land Rover 224 0,3%
31. Subaru 181 0,2%
32. Porsche 166 0,2%
33. Jeep 163 0,2%
34. Jaguar 134 0,2%
35. Daihatsu 131 0,2%
36. Daewoo 118 0,2%
37. Saab 107 0,1%
38. Infiniti 91 0,1%
39. SsangYong 59 0,1%
40. Dodge 54 0,1%
41. Rover 42 0,1%
42. Lada 23 0,0%
43. Cadillac 22 0,0%
44. Maserati 14 0,0%
45. Vauxhall 13 0,0%
46. Tesla 13 0,0%
47. MG 12 0,0%
48. UAZ 9 0,0%
49. Bentley 8 0,0%
50. Iveco 7 0,0%

Míg a használtan behozott autók márkadobogóján nincs változás, a modellekén van. A két éve még harmadik Ford Focus a BMW 3-as sorozata után a Volkswagen Passatot is megelőzte, az idei első félévben a legnépszerűbb modell volt a használtan behozottak körében. Keseregni valója persze a Volkswagennek sincs, hiszen a Golfról is elmondható, hogy megelőzte a 3-as BMW-t, így a dobogó második és harmadik helye is a Volkswagené, negyedik az egyre kevesebbeket, de persze még mindig sokakat meggyőző 3-as BMW, követője prémium vetélytársa, az Audi A4, a praktikus és viszonylag olcsó családi egyterű Opel Zafira pedig a hetedikről a hatodik helyre lépett. Előbbre lépett a Mazda6 és az Opel Astra (a H generáció jön nagy számban be), lecsúszott viszont a Mercedes-Benz A-osztály. Szintén a piac józanodását jelzi, hogy az első generációjával már egészen olcsón elérhető Opel Meriva és a Ford Fiesta is bekerült a 20 legnépszerűbb importmodell közé, de az is, hogy az elmúlt évekkel ellentétben idén több Audi A3, mint A6 érkezett. Kikerült a BMW 5-ös sorozata, a Skoda Octavia és a Volkswagen Sharan is.
Hirdetés
Használtautó-import 2017 első félévében - a 20 legnépszerűbb modell
Modell Import darabszám
1. Ford Focus 2 595
2. Volkswagen Passat 2 538
3. Volkswagen Golf 2 383
4. BMW 3-as sorozat 1 925
5. Audi A4 1 625
6. Opel Zafira 1 419
7. Mazda6 1 271
8. Opel Corsa 1 221
9. Mercedes-Benz A-osztály 1 194
10. Ford Mondeo 1 129
11. Opel Astra H 1 057
12. Opel Meriva 883
13. Mazda3 878
14. Volkswagen Polo 877
15. Audi A3 872
16. Audi A6 828
17. Honda Civic 819
18. Honda Jazz 783
19. Ford Fiesta 761
20. Renault Scénic 723

Miközben új autóból az idei év első felében összességében 54 794 példány került az útjainkra (ami ez előző évinél 19,2 százalékkal több), használtból 73 468, ami pedig az újaknál közel 20 ezer példánnyal, a tavalyi számnál viszont csak 5 százalékkal több. Látható, hogy hamarosan ismét utoléri az új autók piaca a használt-import mértékét, ugyanakkor még mindig jóval kevesebb új autó fogy annál, mint ami szükséges lenne az autópark korosodásának megállításához. Jó hír azonban, hogy az importmodellek között mind több az olcsóbban fenntartható, a költségesebben üzemeltethető prémiummodellek pedig visszaszorulóban vannak, persze még mindig szép számmal jönnek. Esetükben ugyanis sajnos nem ritka, hogy a korrekt karbantartásra már nem jut elég pénz, közlekedésbiztonság, de egészség (emisszió) szempontjából is jobb, ha inkább kevésbé villantós, de jobb állapotú autók kerülnek az útjainkra.
Így frissült az autópark 2017 első félévében
Autók száma Növekedés az előző évhez képest
Újautó-eladások 68 084 19,2%
Használtautó-import 73 468 5%
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 16:02
    Permalink

    Ha egy proffé volt egy autó az még talán elmegy, bár szerintem köztük is van sok aki betéve tudja elméletben egy fúziós reaktor működését, de közben az olajszintjét már nem tudná ellenőrizni az autóján..de legalább van pénze a drága kötelező szervízekre.A hölgy tulajdonos autóktól meg kifejezetten írtózom, mert elnézést, ha megbántanék bárkit is, de a tapasztalataim alapján csak akkor veszik észre hogy valami nem stimmel az autóval, ha már lassan motorcsrére szorul az.Amúgy ímádlak benneteket csajok, de inkább a fakanál és nincs ebben semmi rossz!!!
    Az meg sajnos tényleg igaz, hogy inkább az ipar a nagy környezetszennyező, nem az autók…persze a sok kicsi sokra megy és ha minden embernek megfordulna a fejében, hogy nem veszem meg ezt, vagy azt az autót, mert nagyon magas a károsanyag kibocsátása, akkor azért sokat tehetnénk levegőnk tisztaságáért.Persze ehhez megfelelő mennyiségű zsetonra is szükség van.
    Ezek után már egészen biztos vagyok benne, hogy nekem környezetvédelmi miniszternek kellett volna tanulnom:-)

  • 2017.10.27. at 16:02
    Permalink

    [i]“Ja, és akkor arról nem beszéltünk, hogy a károsanyag kibocsátást nyitott, vagy csukott motorházfedélnél kell-e mérni…”[/i]

    Mert mi különbség van a csukott vagy a nyitott motorházú mérésnél?

  • 2017.10.27. at 16:02
    Permalink

    [b]“Nemetorszagban mar az euro 5-os autokat is kitiltjak ! “[/b]

    Legfeljebb a belvárosokból… egyébként még mindig lehet akár Euro2-es autókkal is közlekedni, csak az adójuk sok, az én 124-es Mercim is napi használatban volt.

  • 2017.10.27. at 16:02
    Permalink

    Népbutítás ez az egész emisszió mizéria.
    Az ózonlyukat kis mértékben a kipufogógáz, sokkal inkább az erőművek és az ipari kibocsátás és komoly hányadát pl. a szarvasmarha tenyésztés (az állatok bélgáza) növeli. Nem azt mondom, hogy nem szennyezik a levegőt az autók, de a nagy részét teherautók és a tömegközlekedés adják. Ja, és akkor arról nem beszéltünk, hogy a károsanyag kibocsátást nyitott, vagy csukott motorházfedélnél kell-e mérni…

Vélemény, hozzászólás?