Több tízmilliós autókból lopnak fényszórót, de csak a pénz miatt?

A fényszóró az új katalizátor? Tucatszámra lopják a Porsche fényszórókat

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A fényszóróitól megfosztott Taycan kombi néhány nap alatt bejárta az internetet, de az eset nem egyedi, a tolvajok már a kereskedéseket sem kímélik, sőt egy olyan felvétel is nyilvánosságra került, amelyen egy Panamerát 14 másodperc alatt intéznek el.

Ahogyan arról mi is beszámoltunk, a múlt héten került fel a Redditre néhány fotó egy alaposan helyben hagyott Porsche Taycan kombiról, amelyből a fényszórókat lopták ki a tolvajok, alaposan megnyirbálva a karosszériát. A németországi Düsseldorfban pórul járt villanyautó esetében a kár legalább 3 millió forintra rúg, ám az eset egyáltalán nem egyedi. Ezt alátámasztják a Redditre felkerült fotók is, amelyeket a minapi eset után tettek közzé: ezen egy holland rendszámos Porsche látható, bár a pontos helyszín nem derül ki, viszont azt látni, hogy itt valamivel kegyesebbek voltak a bűnözők.
Hirdetés
A sorozatos lopások csak most kaptak nagyobb sajtóvisszhangot, de már tavaly októberből is találni olyan bejegyzéseket az X-en (korábban Twitter), amelyek arról szólnak, hogy komplett Porsche kereskedéseket fosztottak ki Nagy-Britanniában ezzel a módszerrel. Az egyik ilyen poszt alatt a kommentelők arról számoltak be, hogy nem csak a Porschékat célozzák meg a bűnözők, egyikük arról írt, hogy a Volkswagenek fényszóróit is előszeretettel lopják. Fontos kiemelni, minden esetben a LED-es lámpatestekre pályáznak. A jelenség viszont egyáltalán nem csak Nyugat-Európában ütötte fel a fejét. 2023. januárjában a YouTube-ra egy brazil térfigyelő kamera felvételei kerültek fel, ezen jól kivehető, hogy egy tolvaj 14 másodperc alatt lopja ki egy Panamera fényszóróit. A modell annyira kitett a bűnözőknek, hogy még a Porsche is kénytelen volt lépéseket tenni az ügyben: elmondásuk szerint 2018-ig minden példány hatványozottan ki van téve a tolvajoknak, viszont a 2019-es modellévtől már úgy szerelik be a fényszórókat, hogy nehezebb legyen azokat kiszedni. Joggal merül fel a kérdés, miért terjedt el ennyire a lámpatestek önkéntes eltulajdonítása?
Hirdetés
Természetesen az egyik nyilvánvaló ok a pénz. A videón látható Panamera fényszórója például 40 ezer brazil reálba, vagyis közel 2,8 millió forintba kerül, de a németországi Taycan esetében is másfél millió forint egyetlen lámpa ára. Természetesen ezeket biztosan nem a normál áron értékesítik a tolvajok, de a fekete piacon még így is jelentős bevételt realizálhatnak ezekből. A másik fontos ok már nem ennyire egyértelmű, mégis bevett szokás a bűnözők körében a lopott fényszórók efféle felhasználása. Ahogy az korábban említésre került, a tolvajok kizárólag a LED-es lámpatestekre pályáznak. Ezek rendkívül erős fényt bocsátanak ki magukból, és az energiaigényük is alacsony egy hasonló fényerővel bíró lámpához képest, így a drogkereskedők rendszeresen ezek segítségével termesztik zárt épületekben a kábítószereket, ezt beszámoló is alátámasztja. Sajnos a hatóság egyelőre tehetetlen a fosztogatások ügyében, csupán annyit közöltek, hogy a nagy értékű autókat mindig igyekezzenek a tulajdonosok olyan helyen hagyni, ahol van biztonsági kamera, a rosszabb hírű környékeket pedig messziről kerüljék el.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?