Tudja, amit kell. Chevrolet Malibu dízel teszt

Chevrolet Malibu 2.0 D LTZ teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem sokkal a benzinmotoros verzió bemutatkozása után már kétliteres dízelként is kapható a Chevrolet európai zászlóshajója, a Malibu. Alap, hogy így lesz sikeresebb.


Opel Insignia? Ha nem is unalmas, de már megszoktuk. Saab 9-5? Elvitte a cica, legalábbis a márkát. Velük azonos padlólemezen bezzeg itt a Malibu, a Chevrolet európai zászlóshajója, s már nem csak szomjasan szívó benzinesként, hanem közkedvelt, nyomatékkal és takarékos üzemmel csábító dízelmotorral is. A 2.4-es benzinest néhány hónapja automatával próbáltuk, most pedig azt igyekeztünk kideríteni, hogy egy ugyancsak bordó és ugyancsak LTZ csúcsfelszereltségű limuzin mint muzsikál csokornyakkendője mögött a GM kétliteres gázolajosával.
Hirdetés
Hogy rögvest a tárgyra térjünk: dízelként a Malibu pont azt adja, amire egy középkategóriás szedán vevője vágyhat. Ami a technikai hátteret illeti, a 160 lóerős és 350 Nm-es, (egyelőre tán még) nem stop-startos motor mai szokás szerint nagynyomású közös nyomócsöves befecskendezéses, két felülfekvő vezértengelyes, változó geometriájú turbós, töltőlevegőhűtős és részecskeszűrős. Automata váltó is rendelhető hozzá, tesztautónkat 6 fokozatú manuálissal szerelték.
Az áttételezés spórolósan hosszú, mindamellett a 9,7 mp-es 100-as sprintidő nem rossz – padlógázra dinamikusan gyorsul, s kellően rugalmas is a dízel Malibu. A négyhengeres kerepelés illően szigetelve jut csak az utastérbe. A váltási segédberendezés mondjuk csupán felfelé kapcsolásra buzdít, és ennél is szomorúbb, hogy a nagyvárosi araszolásban a már említett áttételezés kissé elkedvetleníti az embert. A kettesben csorgás, a szinte kötelező kuplungcsúsztatás kínszenvedés.
Hogy a gyári 5,3 l/100 km-es átlagfogyasztást megközelíteni sem sikerült, nem meglepő, azt viszont már homlokráncolva konstatáltuk, hogy a fedélzeti számítógép szerinti 6,5 literből a tankolás után számolgatva 7,5 lett. Oké, a tesztautót jobbára Budapesten hajtottuk (azaz sokszor bedugulva csak hajtottuk volna), azonban ennél akkor is szerényebb étvágyban bíztunk. Mérésünk persze közel sem volt biztos, vagy a műszer vagy a tesztautót előzőleg hajtó firkász csalt, előbbi a számok, utóbbi a tank telítettsége vonatkozásában.
Kifejezetten tetszett bezzeg az elektromos szervokormány és az alapvetően kényelmesre hangolt elöl MacPherson, hátul többlengőkaros futómű - még a hatalmas, 18 collos, 245/45-ös kerekeken sem zötykölődtünk, és tempós kanyarban is egész semlegesen viselkedett az uszkve 1,6 tonnás, nagyon nem kicsi autó. Az ülés oldaltartása ilyenkor persze minimális, de egy Malibu, főleg egy dízel Malibu úgyis a komfortos utazásról, sztrádázásról szól, és abban remekel.
Értékeltük a dombsegédet és az elektromos rögzítőféket, no meg azt is, hogy a Malibu kulcs nélküli nyitás-zárással is kényeztethet. Az egyébként jóval szélesebb palettával, több karosszériaváltozattal is kínált Opel Insignia ezt az extrát valami megfejthetetlen okból kifolyólag nem tudja. Az LTZ felszereltségi szinttel járó bőrös-memóriás-deréktámaszos foteljeiben elöl-hátul vidáman elvoltunk, a csomagtartó meg akkora (545 literes, s osztott támlahajtással bővíthető), hogy a messze nem sík falai sem árnyalják a képet.
Jó tudni, hogy 5 csillagos lett a töréstesztje, 6 légzsák és egy rakás elektronika védi az utasokat, ellátmánya meg csak a legmodernebb vezetőtámogató rendszereknek van híján. Gyanús, hogy olyan népszerű cégautó sosem lesz belőle, mint amilyen az Insignia (meg a Ford Mondeo, a Skoda Superb vagy a VW Passat), de a – kedvezménnyel - 7,6 millió forintos alapárú LT Plus felszereltsége is gazdag, 8,4 millióért az LTZ pedig már-már luxushúrokon játszik. Zenéje sajnos olyasmiktől hamiskás, mint az átlagtermettel eléggé előre nem húzható könyöktámasz, a nem feltétlen kézre eső ablakemelő-blokk, a rettenet vaskos A-oszlop, a tükröződés a szélvédőben és a visszapillantókban, vagy a motorindító/leállító gomb – sötétben - zavaróan zöld világítása.
Mutatós, tipikusan GM, hátulról és műszerfalával csöppet camarós, 4 felnőttnek (és csomagjaiknak) tágas, kényelmes, érzetre minőségi és szépen kistafírungozott szedán a Malibu. Nem rossz vétel így 8-9 millióért, ám ennyi pénzért lehetne élvezetesebben vezethető, izgalmasabb is. A váltóáttételezésen meg tessék reszelni. Vagy ne. A 450 ezres automata-felárat ebben a ligában már ki kell tudni alkudni.
Értékelés
Pozitív
Jó a kiállása, tágas az utas- és csomagtere, kényelmes, gazdagon felszerelt, kellemes a futóműve, kormányzása, erős a motorja
Negatív
Nem olcsó, nem túl takarékos, túl hosszú áttételezésű a váltója, több bosszantó hibája is van
Árak
Tesztmodell alapára
7 599 000 Ft (2012.10.28.)
Tesztautó ára
9 000 000 Ft (2012.10.28.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1956 cm3
Teljesítmény:
117 kW (159 LE) 4000 1/min-nél
Nyomaték:
350 Nm 1750 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
9,7 s
Végsebesség:
213 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
5,3 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4865 mm
Szélesség:
1855 mm
Magasság:
1465 mm
Saját tömeg:
1620 kg
Össztömeg:
2200 kg
Tengelytáv:
2737 mm
Karosszéria-kivitel:
limuzin
Csomagtér:
545 l
Belső szélesség elöl:
1475 mm
Belső szélesség hátul:
1460 mm
Belmagasság elöl:
900-990 mm
Belmagasság hátul:
910 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
240 mm
Ülőlap hossza elöl:
510 mm
Ülőlap hossza hátul:
500 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1190 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
1030 mm
Csomagtér magassága:
550 mm
Csomagtér hossza:
1160 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
2000 mm
Raktérnyílás szélessége:
950 mm
Raktérnyílás magassága:
470 mm
Motor és váltó
Motor:
Dízel üzemű
Motorosztály:
Euro 5
Hengerűrtartalom:
1956 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
manuális - 6 fokozatú
Nyomaték:
350 Nm 1750 1/min-nél
Teljesítmény:
117 kW (159 LE) 4000 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
213 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
9,7 s
CO2-kibocsátás:
134 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
5,3 l/100km
Fogyasztás a használónál:
7,5 l/100km
Menetzaj
Menetzaj 50 km/óránál:
58 dB(A)
Menetzaj 90 km/óránál:
62 dB(A)
Menetzaj 130 km/óránál:
66 dB(A)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 12:24
    Permalink

    Ebben is a fiat által fejlesztett 2.0 multijet motor dolgozik több mint valószínű.Fiat-GM.Kicsit megtévesztő az ECOTEC felirat a motor burkolatán. Az opel insigniában is pont ugyanígy van.

Vélemény, hozzászólás?