Túl a 275 ezer megrendelésen a Tesla Model 3
Jó boltnak tűnik a Tesla Model 3, az első 200 ezer megrendelő járt a legjobban
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Valóban a Model 3 lehet a Tesla húzómodellje. Az előrendeléseket látva komoly fejlesztésekre lesz szükség, hogy fel tudják venni a tempót.
Már több mint 276 000 vevő hagyta ott az 1000 dolláros foglalót a Teslánál
A Tesla atyja, Elon Musk a Twitteren jelentette be a Model 3 előrendeléseinek számát. A Tesla eddigi legolcsóbb modelljére hihetetlen nagyságú, 276 000 előrendelés érkezett, bár a cég számításai ennél is tovább haladnak. Akik már most foglaltak, azoknak 1000 dollár visszatérítendő letétet kellett elhelyezniük a Model 3-ra, melynek kezdőára 35 000 dollár, azaz kb. 9,5 millió forint. A zéró emissziós szedán 7500 dolláros adójóváírása egyébként, csak az első 200 ezer vásárlónak jár, így ők jártak a legjobban. Ettől függetlenül persze egyre többen és többen érdeklődnek az új modell iránt, bár a kiszállítások csak 2017 végén kezdődnek.
Külön a Model 3-ra fejleszt 15 colos érintőképernyőt az LG, a többi modellben nem az ő technikájuk dolgozik, azaz adja az információkat
Új infó ezeken felül, hogy Musk elárulta azt ami amúgy sejthető volt: a Model 3 alapvetően hátul hajt majd, de rendelhető lesz duál-motoros összkerekes hajtással is. Hozzátette: "Még a hátsókerék hajtással is nagyszerűen lehet irányítani, köszönhetően a Teslától megszokott gyors reakciónak." A Tesla a Panasonickal együttműködve saját akkumulátor-gyárat épít, de itt nem állt meg, újabb nagy gyárral, az LG-vel szövetkezett, hogy elkészítsék a tömegmodell 15 colos fekvő formátumú érintőképernyőjét az infotainment rendszerekhez. A Reuters jelentése szerint a Model S és Model X táblagépei más gyár kezei alól kerülnek ki. Már csak azon kell izgulni, hogy a Tesla képes legyen felvenni a rendelések tempóját és fel tudja gyorsítani az autók gyártását.
Szuper gépkocsi, A SZÓ MINDEN METSZETÉBEN! Ízléses formavilág, valóban élhető+ használóbarát hajtáslánc. Gratulálok Musk csapatának, sokat a Magyar utakra, Magyar származású emberek kezében… (Mert ne csak az idetelepült kétszersült népeknek, meg az ázsiaiaknak legyen itthon a tulajdonukban, ékes bizonyítékul annak, hogy igen, idegenként bejött a számításuk Magyarországon, jól érzik magukat, csak mi nem tehetjük meg hazánkban, hogy ezt a legolcsóbb, de Magyarként drága Tesla 3-ast megvegyük magunknak.)