Új 1,6 literes benzinmotort kap az Opel Insignia

Az új motor mellett az Insignia multimédiás rendszerét is frissítették

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Részecskeszűrővel is felszerelt, közvetlen befecskendezésű, turbófeltöltéses benzinmotorral gazdagodik az Opel Insignia erőforrásainak sora.


Az új négyhengeres erőforrás csúcsteljesítménye 200 lóerő, amelyet 5500-as fordulaton ad le, míg a csúcsnyomatéka 280 Nm, amely 1650-4500-as fordulat között áll rendelkezésre. Az erőt hatfokozatú manuális vagy ugyanennyi fokozattal rendelkező automatikus sebességváltó is továbbíthatja az első kerekek felé. A végsebesség azonban váltótól függetlenül 235 km/h, a gyorsulás pedig 7,7 másodperc. A motorban felbukkant a részecskeszűrő is annak érdekében, hogy eleget tegyen a 2019 szeptemberétől életbe lépő Euro 6d-TEMP normának. A gyáriak ígérete szerint az új motor fogyasztása 6,6-6,7 liter környékén alakul.
Hirdetés

Az új motor megjelenése mellett a multimédiás rendszer szoftverét is fejlesztették az Opel mérnökei. A színes érintőképernyő 8 colos méretben is választható, illetve a vezető előtti műszeregységet is átláthatóbbra szabták, valamint HUD is elérhető már az autóhoz. Németországban 35 195 eurótól (11,5 millió forinttól) indul az új 1,6 literes turbós motorral és manuális sebességváltóval felszerelt Opel Insignia Grand Sport ára, ám nálunk olcsóbban adják, 9,36 millió forinttól rendelhető, már a második, Dynamic felszereltséggel adják ennyiért, az automata váltó váltó felára 800 ezer forint.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?