Új motor, új váltó, új hibrid a Toyotától

Teljesen megújítja hajtásláncait a Toyota

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

90%-kal csökkenti autói károsanyag-kibocsátását 2050-re a Toyota, és ehhez már jövőre elindítja motor, váltó és hibridrendszerei megújítását.

Már jövőre kezdetét veszi a Toyota hajtásláncpalettájának megújulása az új, 2,5 literes, négyhengeres benzinmotor bemutatásával. Jelzésértékű lehet, hogy az újdonság nem kis lökettérfogatú és turbófeltöltőről sincs hír - talán partnerétől, a Mazdától ellesett pár trükköt a Toyota? Az új erőforrás minden bizonnyal a jelenleg a Toyota több hibrid modelljében dolgozó ugyanekkora motort váltja majd. Ám az ígéretek szerint önmagában is helytáll az elődjénél lényegesen jobb hatásfokú és kisebb belső súrlódású új motor, ami akár 10 százalékos teljesítménynövekedést és 20 százalékkal alacsonyabb fogyasztást jelent.
Hirdetés
Az új motorhoz érkezik még két új váltó és a Toyota hibridrendszerének következő generációja, amelyek a cég várakozásai szerint együttesen az eladások 60 százalékát teszik majd ki 2021-re Japánban, Kínában, Európában és az USA piacán. Az új hibridrendszer kisebb, könnyebb és hatékonyabb lesz a jelenleginél, ami kedvezőbb menetteljesítményekben is megmutatkozik majd. Az új automataváltók 8 és 10 fokozatot kínálnak, utóbbi minden bizonnyal már a következő Lexus LS-ben. Az újítások eredményeként 2021 végére 9 motor 17 változatát, 4 sebességváltó 10 verzióját és 6 hibridrendszer szintén 10 fajtáját kínálja majd a Toyota. Mindez szükséges ahhoz, hogy autói széndioxid-kibocsátását 2050-re 90 százalékkal csökkentse a konszern. A 90 százalékos károsanyag-csökkenésbe persze valószínűleg már új villanymodelljeit is beleszámolta a Toyota, hiszen 2017-től gőzerővel dolgozik azon, hogy lefaragja lemaradását ezen a területen. Ennek érdekében a cégalapító unokáját nevezték ki a projekt élére. Akio Toyoda mellett a Prius egyik vezető tervezője is kiemelt szerepet kapott abban, hogy 2020-ra ütős elektromos modellel rukkoljon ki a Toyota.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 23:31
    Permalink

    Nem akarok vitatkozni veled, legyen: “A bömbös minden idők toronymagasan legnagyobb idiótáját csinálta magából”
    Csak: nagyon okos emberek mondtak lehetetlennek dolgokat, aztán mégis másképp alakult (szóval óvatosan az ilyen se szállítani, se tárolni nem lehet nagy mennyiségben, meg ez az állapot még sok milliárd évig így marad-dal)
    Pl:
    Wright a századfordulón: “még ezer évig nem fog repülni az ember”
    Neumann János “A számítástechnika elérte fejlődésének határait”
    Bill Gates: “640 kilobájt mindenkinek elég”
    Erasmus Wilson professzor “Tekintettel az elektromos világításra – bár sokan szóltak már mellette is, ellene is – úgy gondolom, kétséget kizáróan mondhatom hogy a Párizsi Világkiállítással együtt az elektromos világításnak is vége lesz és soha több nem hallunk róla”
    Siemens: “Az elektromos világítás sohasem léphet a gáz helyébe”
    Einstein: “A legcsekélyebb jelét sem látom annak, hogy a nukleáris energia valaha is elérhető lesz”

    Persze lehet hogy azok az emberek akik ezeket a problémákat megoldották 70 IQ alattiak voltak azért volt számukra érdekes és csak szerencséjük volt. (alázat a tudománynak)

  • 2017.10.27. at 23:31
    Permalink

    Még halkabban kellett volna megjegyezned ezt, annyira halkan, hogy senki meg se hallja. Így viszont hogy meghallottuk, kiderült hogy lövésed sincs a kérdéshez és akkor még nagyon finoman fogalmaztam! 😉
    Soha az életben nem fogalmazta meg senki a Prius piacra kerülésekor, hogy a Prius üzemanyaga a benzin nincs a Földön és se szállítani se tárolni nem lehet azt, de ha lenne és lehetne akkor is olyan veszteségekkel működne a rendszer, hogy töbet fogyasztana és többet szennyezne a Prius mint a nem hibridek (azazhogy ez utóbbi vélemény mégiscsak megfogalmazódott, az utóbbi 20 évben sok tucat ilyen idiótával futottam össze nem egyszer 😉
    Az, hogy te mit temetn;l vagy mit nem láttatlanban vagy látás után az ezek után teljesen lényegtelen, mert kiderült hogy nem hogy csak azt nem tudod mi lesz a jövőben, hanem még azt sem tudod mi volt a múltban. 🙂

  • 2017.10.27. at 23:31
    Permalink

    A bömbös minden idők toronymagasan legnagyobb idiótáját csinálta magából azzal, hogy hosszú évekig verte az asztalt, hogy mánpedig a hidrogén a jövő és nemsokára beköszönt a csudálatos hidrogénkorszak. Olyan apróságokkal a szerencsétlenek nem foglalkoztak, hogy sok milliárd éve nincs a Föld nevű bolygón szabad állapotban számottevő mennyiségű hidogén (de még ha lenne, akkor sem lehetne se tárolni se szállítani nagy mennyiségben), és ez az állapot még nagyon sok millárd évig így is marad. Aki csak egy kicsit is ért a kérdéhez és nem bukott meg fizikából az csak folyamatosan röhögött a szánalmas erőlködésükön, ami aztán természetesen mint mindig brutális pofára esésben végződött és szépen lehúzták a klotyón a hidrogénes lázálmaikat.
    Persze több más gyártó is szenvedett valamennyit ezzel, Nissan, Ford, GM, Honda, Toyota, Daimler de a leghangosabban és legtovább mindig is bimmeren lehetett röhögni.
    Most a Toyota próbálja leszorítani a képzeletbeli idióták királyi pozíciójáról a bömböst. Hosszú ideje nagyon próbákozik ezzel, és akár még sikerülhet is neki! 🙂
    A hidrogénhajtás – legalább is a közúti közlekedésben személygépjárművek esetében – kizárólag a 70 IQ alattiak számára érdekes téma. Ennyit a szívességtevésről.

  • 2017.10.27. at 23:31
    Permalink

    Szép ez a 90% így leírva, néhány országban az energia mix el is érheti a 100%-os megújulót 2050-re, de a világ nagy része nem. Ezért a helyi emisszió mentesség előnye korlátozott a lakott területekre, a CO2 szint megállíthatatlanul emelkedik majd.

  • 2017.10.27. at 23:31
    Permalink

    Halkan jegyezném meg, hogy anno a Prius piacra kerülésekor is hasonló vélemények fogalmazódtak meg “hozzáértő” emberek fejében. No és hol tartunk most? – A legtöbb autógyártó próbál magának hybridet faragni, több kevesebb sikerrel.
    Az elektromos autók piacán való csekély szereplésre pedig nem az lesz a válasz, hogy hülyék hozzá, hanem az, hogy a fejlesztésekre valószínűleg nem fordított túl nagy hangsúlyt a Toyota – eddig. Lehet a hidrogén projekt miatt éppen, amit szintén nem temetnék látatlanban. Sok szakember több ezer munkaórája fekszik benne, mire piacra került, remélem – hasonlóan a Priushoz – nem alaptalanul!

  • 2017.10.27. at 23:31
    Permalink

    Azért a BMW is az elektromos irányba halad inkább… Az hogy tíz éve csináltak egy hidrogénnel is működő 7-est és azóta semmi szerintem pont nem azt jelenti hogy komolyan gondolnák ezt. (ha jól emlékszem pl. a fordnak is volt hidrogénnel működő autója…).
    Az hogy most a Toyota nyalja a BMW seggét és lesz egy BMW karosszériába bújtatott mirai technikás tanulmányautó szerintem pont azt jelenti hogy a BMW nem ebbe az irányba fordul, tesz egy szívességet a Toyotának hogy újra téma legyen a hidrogénhajtás. Közben meg adja neki a dízel motorokat, meg megcsinálja az új Suprát….

  • 2017.10.27. at 23:31
    Permalink

    Talán hallottad már, hogy a Toyota az egyik legnagyobb autógyártó, nyilván ott mindenki segg hülye veled ellentétben. Ez is marha vicces ugye?

  • 2017.10.27. at 23:31
    Permalink

    Amilyen zseniális húzással mindenkit lelépett a hibridek területén a Toyota olyan katasztrofális pofáraesést mutatott be a teljesen elektromos meghajtású járművek tekintetében. Hosszú, szívós, kemény és következetesen végrehajtott makacs idiotizmussal egy erős 10 év alatt leküzdötte magát a futottak még – pontosabban szólva a sosem futottak – kategóriájába a BEV-ek területén, Mindeközben padlógázzal repeszt a hidrogénes ökörség zsákutcájába gyakorlatilag mindenkit agyhalottnak nézve és ezzel a húzással visszavonhatatlanul felzárkózott a bömbös mellé a magából a lehető legnagyobb hülyét csináló cégek népes listáján.
    Innen nagyon nehéz lesz fordítani.

Vélemény, hozzászólás?