Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
A Škoda már több autót is újragondolt az aktuális formanyelve alapján - ezúttal egy pickup került sorra.
Emlékeztek még Felicia felpimpelt platósára, ami Fun néven futott? Csupán 3 évig gyártották 1997 és 2000 között, és mindössze 4216 készült belőle. A "rejtett ülésekről" és a hátsó légterelőről könnyedén meg lehetett különböztetni az alapkiviteltől. Emellett a sárga fényezés is karakteressé tette, hiszen néhány elem kivételével az összes Felicia Funt egységesen sárgára fújták.
Julien Petitseigneur ezt a Škodát álmodta újra a Modern Solid formanyelv alapján. Bár az autó alapvető karakterisztikája megmaradt, jó pár helyen felfedezhetőek az aktuális stílusjegyek. Így elöl a korábbi embléma helyett betűkkel jelenik meg a márkajelzés, a felnik a márka villanyautóin található aerohatékony dizájnra emlékeztetnek. Hátul maradt az emblematikus légterelő, míg a Škoda feliratot a platós hátulján végigfutó LED-csíkba integrálta a tervező.
Bár az utastérről csak egy skiccet közöltek, a műszerfalon jól kivehető, hogy több képernyő kapott helyet egymás mellett
Ahogyan a korábban, hasonló metódus mentén újraálmodott Škodák, úgy szinte biztosra vehető, hogy ez sem kerül sorozatgyártásba.
Az újragondolt pickup megalkotója, illetve az eredeti modell