Újraindult a Fiat Ducatót gyártó olaszországi üzem

Ismét működik az FCA és a PSA közös haszongépjármű-üzeme, az atessai Sevel gyár

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Több mint egy hónapnyi leállás ért véget a közép-olaszországi Sevel gyárban, ahol a szakszervezetek igényeit figyelembe véve indult újra a termelés.

Hirdetés
Apró jelek utalnak a koronavírus-járványból való kilábalásra szerte a világon, melyek között kiemelt fontosságúak az olasz események, hiszen itt igencsak súlyos volt az egészségügyi krízis. A Közép-Olaszországban lévő Sevel gyár újraindulása tehát egy pozitív hír, a Fiatot magába foglaló FCA-csoport és a Peugeot-Citroën-Opel márkák anyavállalata, a PSA-csoport közös vállalkozásán keresztül itt készülnek a Fiat Ducatók, valamint a Peugeot Boxerek és Citroën Jumperek. A termelés elindítása természetesen csak szigorú előírások betartása mellett valósulhatott meg.
Hirdetés
A gyár dolgozóinak érdekeit képviselő szakszervezetekkel kötött megállapodás számos biztonsági követelményt szabott meg a gyártási folyamatok beindításának feltételeként. Már otthon kaptak a dolgozók egy linket, melyre kattintva tájékoztató videókat nézhettek meg a gyár biztonságos újraindításával kapcsolatban. Az üzem területére érkezve az alkalmazottakat hőkamerával ellenőrzik, belépés után pedig több ezer plakát, brosúra vagy monitor várja őket a telep teljes területén, melyek a betartandó biztonsági előírásokat közlik. A gyár szinte teljes területét, köztük a mosdókat, öltözőket és pihenőket már fertőtlenítették, és a kéztisztításra is folyamatosan van lehetőség a több ezer kihelyezett kézfertőtlenítőnek köszönhetően. Számos oktatóvideó mutatja be az intézkedések betartásához szükséges tevékenységeket, például a helyes kézmosás szabályait, vagy hogy hogyan lehet biztonságosan vizet tölteni a poharakba az automatákból.
Hirdetés
Személyes védőfelszerelés is jár a munkavállalóknak, többek között arcmaszkok, védőkesztyűk és -szemüvegek is, melyeket nem csak a gyár területén használhatnak, hanem a hazautazás és munkába járás során is, így a fertőzés kockázata alacsonyabb maradhat például a tömegközlekedési eszközöket használók esetében. A gyárat is átalakították, hogy a távolságtartás betartható legyen, távolabbra helyezték egymástól a munkaállomásokat és az éttermek, kávézók nyitvatartási ideje is hosszabb lett, így kevésbé koncentrálódik a bent tartózkodók száma. Ha pedig valaki mégis megfertőződik, az az oktatóvideókból nem csak felismerheti magán a legjellemzőbb tüneteket, de arról is kap információt, mik a további teendői. Bár az intézkedések sikeressége csak később derül ki, amennyiben működőképesnek bizonyul, példaként szolgálhat számos további gyár újraindításához is.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?