Vajon mely vevőkör szívéhez áll legközelebb a Lexus RX?

Kiderült, mely vevőket nyeri meg leginkább a Lexus RX

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Azt már kimutatta a J.D. Power, hogy megbízható, jó minőségű a Lexus RX, most viszont azt vizsgálta, mely vevőkör szívéhez áll a legközelebb.


Az 1998-ban bevezetett Lexus RX több szempontból is úttörőnek számít az autóiparban: miután megteremtette a személyautós kényelmet és vezethetőséget kínáló luxus-szabadidőjárművek szegmensét, második generációja a hibrid crossover fogalmát honosította meg a világon elsőként – nem csoda, hogy legnagyobb piacán, az Egyesült Államokban azóta is töretlenül vezeti kategóriájának eladásait, sőt, hosszú idő óta az abszolút legnépszerűbb luxusautó a tengerentúlon. A hibrid SUV-k piacát pedig kétségtelenül világszinten uralja.
De vajon kik azok, akiknek elképesztő sikerét köszönheti az immár negyedik generációjában járó RX? A J.D. Power felmérése szerint tíz vásárlóból négy hölgy, a márkát első alkalommal választó új vásárlók között pedig még ennél is magasabb az arány: 53 százalék. Ráadásul a középkorú női autósok körében egyetlen más szabadidőjármű sem örvend akkora népszerűségnek, mint a hamarosan három üléssoros kivitelben is megjelenő RX.
Az RX minden pénzt megér: legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy a megkérdezett ügyfelek a felmérés során a vásárlási szempontok legvégére sorolták a vételárat. Mindössze hat százalékuk számára volt döntő az ár – a prémium szabadidőjárművek körében pontosan kétszer ekkora, 12% az átlag. Mindez nem azt jelenti, hogy a Lexus nagy crossovere drága lenne a kategóriában. Épp ellenkezőleg: ár-érték aránya és legendássá vált megbízhatósága miatt némelyek gondolkodás nélkül döntenek mellette, tudva, hogy a lehető legtöbbet kapják majd pénzükért.
Hirdetés
A legtöbben persze nagyon is tudatosan választják az RX-et. A kedvező fenntartási költségek (62%, szemben a luxus-szabadidőjárművek szegmensében átlagos 50 százalékkal), a megbízhatóság (77%, vs 63% piaci átlag) és a csekély üzemanyag-fogyasztás (50%, vs 43%) a legfontosabbak, amiket a felmérésben megkérdezettek érvként felhoztak mellette. Az RX vásárlóiról az is kiderült, hogy különösen környezettudatosak, méghozzá aktívan: míg az átlagos luxusterepjáró-vásárlóknak mindössze 56 százaléka hajlandó többet fizetni egy átlagosnál sokkal tisztább üzemű autóért, a Lexus RX tulajdonosainak több mint kétharmada 64 százalék vallotta azt, hogy neki különösen számít ez a szempont.
A dizájn hiába markáns, a vevők a kategóriában megszokottól (82 százalékos átlag) kisebb arányban, 79 százalékban jelölték csupán azt döntőnek. Ez első hallásra negatívumnak tűnhet, pedig valójában a lehető legjobb hír a márka számára; míg ugyanis a versenytársak ki vannak téve a divat változásának, ezáltal sok esetben a marketinges kollégák határozzák meg, hogy egy új modellnek miként kell kinéznie, addig a Lexus RX olyan tartós értékekkel és kategóriaelső technikai megoldásokkal bír, amelyek miatt most és a jövőben gyakorlatilag vakon döntenek mellette a vásárlók.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?