Valódi buszsáv a Budaörsi úton

Önálló buszsáv a Budaörsi úton

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nyár elején az M1-M7 bevezető szakaszának számító Budaörsi úton okozott káoszt a buszsáv kijelölése, most a Régi Budaörsi úton pályaszélesítéssel, valódi sávot adtak át a tömegközlekedésnek.


A mai az első reggele a Budapest XI. kerületében átadott új buszsávnak, melyet a Régi Budaörsi úton, a Virágpiac és Gazdagréti út között alakítottak ki. A buszsáv alapvető célja a közösségi közlekedés feltételeinek javítása, általa a Budapesti Közlekedési Központ szerint gyorsabbá és megbízhatóbbá válik az ott közlekedő autóbuszok forgalma. Mint azt a BKK írja, a fejlesztés előnyeit nemcsak az erre közlekedő 40-es, 240-es és 240E jelzésű autóbuszokat naponta igénybe vevő 19 ezer utas érzékeli majd, hanem előnyt jelent a személyautóval közlekedők számára is, hiszen ezúttal nem a korábbi sávok számának csökkentésével, hanem az út szélesítésével épült meg a buszsáv. Örömteli, hiszen azt már a nyár elején megtapasztalhattuk, hogy mekkora káoszt tud okozni, ha egy meglévő sávot zárnak le a buszok számára.
A projekt keretében összesen 1,4 kilométer új buszsáv létesült, de pályaszélesítés csak a Budaörsi úti szakasz 790 méteren történt. Azon túl 250 méter hosszan jelöltek ki buszsávot a Gazdagréti úton lefelé, azaz a városközpont irányába, a Rétköz utca és a Budaörsi út között - a Gazdagrétről a városközpont irányába közlekedő 139-es, 153-as és 239-es autóbusz-viszonylatok részére. Tovább 350 méter buszsávot a Lapu utcán a Gazdagréti csomópont és az M1/M7 autópálya bevezető szakasza között is buszsávot jelöltek ki. Ezen a felüljáró alatti szakaszon számos buszjárat közlekedik Budaörs és Gazdagrét felől, az új szakasz hatására összefüggő buszsáv-kapcsolat létesült a jelen projektben kiépült Régi Budaörsi úti buszsáv és az M1/M7 bevezető szakaszon, a Lapu utcától befelé már meglévő buszsáv között.
A „Budapest Főváros – XI. Régi Budaörsi út (Virágpiac – Gazdagréti út) – buszsáv kialakítása útszélesítéssel” (KMOP-2.3.1/B-08-2009-0008) című projekt 285 millió forintból valósult meg, melyhez az Európai Unió közel 217 millió forint támogatást nyújt.
Noha a Budapesti Közlekedési Központ a tömegközlekedés helyzetének javításáért vállalt kötelezettséget, számításaik szerint a Régi Budaörsi úton megvalósuló fejlesztés hatására csökkennek a csúcsidőben tapasztalt közlekedési dugók, azaz a fejlesztésekkel az autósok is jól járnak. A tömegközlekedés feltételei javításával természetesen nem az autósok életét kívánják elsősorban könnyíteni, hanem a közösségi közlekedést kívánják népszerűsíteni és használhatóbbá tenni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?