Hirdetés

Valódi japán autó, amit jó eséllyel nem ismersz

Daihatsu Cuore 1.0i, 2011 - használtteszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Sokan még mindig a japán autókra esküsznek, ugyanakkor egyre kevesebb a valóban japán. Az itthon már jó ideje nem forgalmazott Daihatsu Cuore viszont az.

Kedvesen bumfordi orrával igencsak kortalannak számít a már több mint 10 éve, 2006-ban debütált nyolcadik generációs Daihatsu Cuore

Hazánkban a kilencvenes, majd némi szünet után a kétezres évek első felében is próbálkozott a Daihatsu. Előbb több, majd kevesebb sikerrel. Akik a kilencvenes években Daihatsut vettek, azok közül nem kevesen a márka fanatikusai lettek, hiszen autóik elnyűhetetlenek és meglehetősen takarékosak voltak. Meg persze japánosan precíz szerkezetek. Pusztulásukat alapvetően két dolog hozta: az egyik a korrózió, ami főként a sérült példányoknál jött elő, a másik pedig az alkatrészhiány, ami a kilencvenes években és a kétezres évek első felében is jellemző volt még az itthon nem túlzottan kurrens modelleknél. Nem titok, hogy első néhány tízezer kilométeremet én is egy Daihatsu Cuore volánja mögött tettem meg. Az autó semmiképp sem volt összetévesztendő a Marutival, de még egy korabeli Swifthez mérten is egy sokkalta finomabb, precízebb gép volt, még az 1990-ben megjelent L200 szériából. Aztán jött 1994-ben a kerekebb L500, 4 év múlva az L700, újabb 4 év múlva az egészen modern L250, és ne tessék meglepődni, 4 éves modellciklus után 2006-ban az L275. Utóbbinál pedig bő 10 év után sincs frissebb. Most olvasói felajánlásból sikerült a legutolsó széria egy hatéves példányát kipróbálni.

Hirdetés

Meredek far, meredek oldalfalak, a térhasznosítás ki lett maxolva

Térjünk azonban vissza még egy kicsit a márkára, a 110 évvel ezelőtt, 1907-ben alapított Daihatsu gőzgépekkel kezdte az ipart, majd az ötvenes években építette első háromkerekű motorkerékpárját. A Toyotával 1967-ben kezdtek együttműködni, majd utóbbi már 1998-ban többségi, tavaly pedig kizárólagos tulajdonosa lett. A Daihatsu miniautó-specialistának számít, temérdek úgynevezett kei-car modellje van, illetve volt. Ilyen a Cuore is, Japánban 3,4 méternél 5 mm-rel rövidebb és az előírt 47 kW-ra csökkentett teljesítményű. Európába azonban 3,47 méteres hosszt adó lökhárítókkal és 70 lóerős 1,0 literes (háromhengeres) motorral küldték. Gyakorlatilag azzal, amivel a Yarisokat szerelték. A márkafanatikusok szerint pontosabban a Yaris kapta meg a Cuore blokkját. Akárhogy is legyen, az egészen bámulatos, ahogyan az apró blokk lendíti az üresen alig több mint 800 kilogrammos karosszériát. Legalábbis egy-két felnőttel. A 100 km/órás sprint szintideje meglepően jó: 11,1 másodperc, a Cuore pedig állítólag a 160 km/órát is megfutja. Nem kételkedek benne. Az persze biztos, hogy ez az autó nem elsősorban autópályázásra való. Erős csúsztatás lenne azt mondani, hogy körzete az autópálya, tempója halálos. Na mondjuk azért a 160 km/óra a nem egész 1,5 méter széles miniautóban talán tényleg halálosnak tűnik.

Egyszerű miniautós belső, kizárólag kemény műanyagokból. A beltérben a funkcionalitást is csúcsra vitték a japánok – a térnyerés mellett

A második sorban is tologatható az ülés, oldalanként szabályozható a támla dőlésszöge. Az első ülések kényelme meglepően jó

Japán átlagmagassághoz akár ágyat is kialakíthatunk az utastérben, főként ha a lábunkat lelógatjuk

Igen, ez az autó egyértelműen a zsúfolt belvárosokba való, Japánban sem véletlenül kapnak adókedvezményt a kei-carok. a Cuore esetében a 3,47 méteres hosszhoz mérten igen jelentős, 2,49 méteres tengelytáv társul. Ez 10 centivel nagyobb, mint a korábbi generációé. Az utastérben érezhető is a meglepően jó hosszanti helykínálat. A második üléssor kb. 20 centis úton tologatható. Így akár 414 literes csomagtér is kialakítható, vagy lehet két kategóriával nagyobb a hátsó lábtér. Az utastér természetesen csak négyüléses, de négy felnőtt abszolút kényelmesen elfér. Hátul az ülőlap (egyben) tologathatóságán túl a támlák (50:50 arányú osztással) dönthetősége, illetve dőlésszög-szabályozhatósága is variálási lehetőséget ad. Azokat lehajtva egyébként teljesen sík, csaknem 1,3 méter hosszú (akár egy, persze nagyjából üres EUR raklapot is elnyelő) rakteret kapunk. Ami viszont talán fontosabb: az első ülések mérete és kényelme a miniautókén messze túlmutató, az eggyel nagyobb méretet jelentő szuperminik körében is tisztességes. Bár a kormánykerék helyzete csak le-fel szabályozható, így is egészen jól személyre szabható a sofőr pozíciója.

A tologatható hátsó ülés akár 414 literes csomagteret ad

Ülésdöntéssel hatalmas és sík padlójú rakteret kapunk, akár egy EUR raklap is befér

Az utastér berendezése jól mutatja, hogy ez egy 2006-ban megjelent modell: az összes plasztik kemény, zömük könnyedén karcolódó. Az ajtókárpiton eltérő szálhúzású fekete plasztik igyekszik oldani a többi fekete műanyag komorságát. Kitalálható sikerrel. A Cuore persze nem a vidámságával fogja megnyerni tulajait, pontosabban a vevőket, hogy belőlük tulaj legyen. Hanem azzal, hogy vélhetően 10 év múlva is ugyanúgy pöccre indul majd a motorja, mint most, már eleve 6 éves korában. Az 1,0 literes változó szelepvezérlésű, blokkjával és hengerfejével is könnyűfém motor bár nem egy erőbajnok, azért alacsonyabb, akár már 1500/perc alatti fordulaton is terhelhető, 94 Nm csúcsnyomatékát 3600/percnél, 70 lóerejét 6000-nél adja, de vígan elforgatható 6500-ig is. Kedveli, szinte kéri a forgatást. Ha kitapossuk a belét, akkor sem megy 6 liter fölé a fogyasztása, de vegyesben elég könnyedén el lehet vele járni 5 liter alatt. Akkor is, ha csak 2-3 kilométereket megyünk egyszerre. És ilyet bizony elég kevés autó tud. A Cuore gazdája próbálta, ilyen üzemben egy amúgy nem sokkal drágábban elérhető, de korosabb Prius II is torkosabb lenne. Tapasztalatból ezt is alá tudom támasztani, de persze azért nem hasonlítanám a Prius kényelmet az itt tapasztalthoz. Ha viszont parkolóhelyet kell keresni, a Cuore nyer. Szóval egyértelmű: van ám egy 3,47 méteres miniautónak is létjogosultsága.

Szemből több Toyota modell is belelátható, főként a kétezres évek elejéről

Miért vette ezt olvasónk? Mert volt a családjában Daihatsu a kilencvenes években, majd volt egy előző generációs Cuoréjuk is. Majd kellett nemrégiben egy második autó, zömében épp a nagyon rövid távokhoz, de olyan, amibe nem kínszenvedés a hátsó ülésre akár hordozóstul bekötni egy-két gyermeket, aminek a csomagterébe gond nélkül befér egy babakocsi, és ami zokszó nélkül, emészthető fogyasztással tűri a rövid utakat. Ja, mindezt mindennel együtt legfeljebb 1,5 millió forintig, lehetőleg 6 évnél nem idősebből. Ebben a mátrixban pedig nyert a Cuore. És jó hír, hogy már az alkatrészellátásától sem kell tartani, van hozzá minden, az átlagnál inkább olcsóbban, mint drágábban. A bő negyed éve vásárolt autón például 25 ezer forintból kijött az első féktárcsák és betétek cseréje, egy szett új nyári gumi pedig szereléssel együtt volt 40 ezer forint rá – az őrjítő 145/80 R13 méretben. Félsz tőle, mert nem tartod biztonságosnak? Ezt a kis vakarcsot 4 csillagosra törte az Euro NCAP 2008-ban, pedig csak 2 légzsák van benne. A kínálat nagyjából minimális belőle, egy-egy ehhez hasonló példány 1,3 millió forint környékén szokott felbukkanni a Használautón.

Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 15:55
    Permalink

    En inkabb ugy fogalmaznek, hogy azoknak valo, akik nem akarnak folyton a szerelöhöz jarni vele… 🙂
    Meglepöen megbizhatoak szerintem a Daihatsu modellek. Illetve talan nem is meglepöen.
    Nick kollega meg meghagyja masoknak a vasarlas lehetöseget, jol van ez igy.

  • 2017.10.27. at 15:55
    Permalink

    [i]“Olyan autót amúgy sem szívesen vennék, amelyiknek nincs hazai márkaképviselete”. [/i]
    Az ilyen azoknak való, akik szeretnek ügyködni autóikon, a kisebb karbantartásokat maguk végzik stb. Ezért cserébe a valós használati és műszaki érték alatt juthatnak hozzá.

  • 2017.10.27. at 15:55
    Permalink

    Nekünk igaz, nem Coure van, hanem Sirion (2009-es), de hasonloak egymashoz.
    A nejem vezeti, ö nagyon szereti, mert könnyü vele parkolni a formaja miatt (majdhogynem függöleges ötödik ajto).
    Szerintünk jopofa, aranyos kis auto.
    Az ülesek rövid tavon valoban kenyelmesek, szerintem igy ranezesre meg a karpit mintazata is egyezik a ket modellben.
    Az ülölap meglepöen hosszu.
    Müanyagok kopogosak kemenyek, de müködik mindene kitünöen. Mar ket eve, hogy nalunk van, eddig semmi baja, remeljük igy is marad.
    Meglepeön sok fut belöle itt a környekünkön. Minden nap latok, mindenfele vidam szinekben.

  • 2017.10.27. at 15:55
    Permalink

    Ilyen külsővel nem csoda, hogy nem tudta megvetni a lábát a Daihatsu. Nekem legalábbis nem tetszik. És ha messziről nem jön be, akkor közel már nem megyek. Olyan autót amúgy sem szívesen vennék, amelyiknek nincs hazai márkaképviselete.

  • 2017.10.27. at 15:55
    Permalink

    Sosem tudtam, hogy kell kiejteni ennek az autónak a nevét, aztán nemrég nemes egyszerűséggel “kuóre”-ként hallottam a tévében. Tehát olaszosan kell? “Cuore”, mint “szív”? De miért adnak a japánok egy autónak olasz típusnevet? Számomra ez több, mint rejtély:)

  • 2017.10.27. at 15:55
    Permalink

    Szomszédpukkasztásra nem alkalmas, de nagyon szerethető kisautó. 🙂
    1 éve használok 2004-es évjáratú, előző generációst, harmadik autóként. Akartam egy jobb állapotú Honda nagy robogót használtan, de olyan ára van, hogy kevesebb mint felényi pénzért megtudtam venni a Cuore-t. 98.000 valós kilométerrel, szervizkönyvvel. 1L-es 3 hengeres motor, 2 vezértengely, hengerenként 4 szelep, 58 LE. 120-as tempót könnyedén tartja, ugyanúgy 160 km/h a végsebessége mint a most tesztelt fiatalabb generációnak. Gyorsulás 100-ra 12 másodperc.
    Amit kiemelnék, az a fogyasztása. Soha nem hittem volna, hogy sima benzines autóval, igaz a mostani nyári melegben, légkondi nélkül, 100-110-es tempó mellett 3 liter/100 km-es fogyasztással tudok autózni. Télen is országúton, hasonló tempóval 3,9-4 literrel kijöttem ki. Aki korábban kis autójáról 4 literes fogyasztást említett, megmosolyogtam, mondván magát is becsapja, most meg itt vagyok ledöbbenve. Nem állítom, hogy mindegyik példány elmegy ennyivel, van aki éppen a magas fogyasztására panaszkodik. Abba szerintem szakszerűtlen kezek “belepiszkáltak”. Használt autónak nem tudja az illető pontosan az előéletét. Városban mínusz fokokban, 1-3 km-es szakaszokon sok hidegindítással 6 literrel ment.
    Vezérműszíj, feszítőgörgő azonos a Suzukival, tehát a legolcsóbbak között van. Speciálisabbak már magasabb áron, pl. komplett lengőkar csuklóval, szilentekkel 50e Ft hozzá. Kerékcsapágyak 3-5000 Ft/ db. Olajcsere mennyiség 2,1-2,3 liter, 5W40.

Vélemény, hozzászólás?