Veszélyben is kényeztet a páncélozott Mercedes-Maybach Pullman

A biztonságot és a luxust vegyíti a hosszú S-osztály

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A tavalyi félidős frissítésen átesett S-osztályú Mercedesből bemutatták a nyújtott, páncélozott változatot.

Ne rendeljen Mercedes-Maybach S650 Pullman Guardot, akinek sürgős, ugyanis a rendeléstől számítva 1,5 év múlva kaphatja csak kézhez a hatalmas limuzint. A gonosztevőknek is egyből feltűnhet, hogy a hűtőmaszk rácsozása változott, vízszintes helyett ezentúl függőleges pálcákkal készül, ez csak a leghosszabb Mercedes-Maybach sajátja. Ezen kívül megkapta az aktuális S-osztály új lámpáit és lökhárítóját.
Hirdetés
A luxus mellett a legnagyobb hangsúly a biztonságon van. A gumik golyóállóak, a hátsó ülés (de inkább fotel) mögé acél válaszfal került, így a csomagtartó felől sem támadható a jármű. Természetesen az ablak sem gyenge pont, az is golyóálló, és ha 15 kg TNT robbanna fel az autó mellett, akkor sem esne baja a bent ülőknek. A limuzin 5,6 tonnát nyom, az ajtót kézi erővel nem is lehet nyitni-zárni, ezért a feladatról villanymotorok gondoskodnak. Olyan extrák rendelhetőek, mint a zászlótartó, kék villogó és sziréna, de még csészealjba rejtett vészhívó is kérhető. A plázaparkolóban nem lesz könnyű dolga a sofőrnek, az autó hossza 6,5 méter, "cserébe" a hátsó ülések elfektethetőek. A nagy test mozgatásáról egy 6,5 literes V12-es motor gondoskodik 523 lóerővel. Egyelőre nincsenek hírek róla, hogy miután a Mercedes S-osztályból búcsúzik ez a 6,5 literes V12-es erőforrás, vajon Maybach verzió továbbra is kapható lesz-e ezzel a motorral. Az ár nem meglepő módon passzol az autó méretéhez, az is hatalmas. A Mercedes-Maybach S650 Pullman Guard indulóára átszámítva 442 millió forint, ha lemondunk az extra hosszúságról a Mercedes-Maybach S 650 Guardot már a feléért is hazavihetjük.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?