Viccnek durva, tehát komoly: 600 lóerős pickup Thaiföldről

A driftvilág platósa is egy Toyota Hilux

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Toyota Hilux kapcsán leginkább az elnyűhetetlenségre asszociálunk, ez persze autóversenyzés, vagy épp a driftelés terén sem hátrány.

Igazi becsípődés az a drift-pickup, amit Pattaraphan Tansiriwat – barátainak csak Frank épített. A LEGO-generáció gyermekeként mindig is azt az elvet vallotta, ha valamiből nem találsz kedvedre valót, építsd meg magadnak, így aztán autóból is olyat épített, amilyenre ő vágyott. Mindennek előzménye, hogy saját futóműépítő műhelyt hozott létre (TunerConcept néven) általános szervize mellett, majd amikor már eléggé biztos volt a dolgában, két munkahelye mellett hozzálátott saját álomautója megépítéséhez. Talán ezen a ponton mondtak le róla véglegesen a barátai, ugyanis bár Thaiföldön rengeteg remekül tuningolható, kívánatos japán kupé és szedán kínálkozott volna, ő a műhelyt szállítójárműként szolgáló 1991-es gyártású, ötödik generációs Toyota Hilux (vagy, ahogy Thaiföldön ismerik, a Hilux Mighty-X) mellett döntött.

Frank tehát pont azt az utat követte, amit sokan itthon is teszünk, akár csak fejben - meglévő, szeretett autóját építette át.

A létraalvázas Hilux persze remek alap volt, építésmódjából adódóan és az alapján is, hogy Frank alighanem legalább annyira ismerte, mint a saját tenyerét, így nem meglepő, hogy már pontos elképzelései voltak a futóművel kapcsolatban, és azok megvalósításában csak akadályozta volna egy önhordó karosszéria.
Hirdetés
Az ismerős körvonalú borítólemezek alá elöl-hátul egyedileg szerkesztett, mesterien kivitelezett csőváz került. Ezen alakította ki a motor és a futómű rögzítési pontjait, és nem mellékesen ehhez kapcsolódik a fülkében elhelyezett bukókeret is. A hátsó segédváz és az erőforrás ugyanarról a helyről, a Nissan Silviából származik. A felfüggesztés egyes elemeit, köztük a nyomórudas rugóstagokat saját maga fejlesztette és gyártotta le. A kérdésre, hogy ha már Toyota, miért nem a legendás soros hathengeres JZ motorcsalád valamelyik tagját választotta, kész a válasz: mert a Silvia soros négyhengeresét a Hiluxhoz hasonlóan ismerte és szerette.. A kétliteres DOHC turbómotor abszolút korhű, bár egyáltalán nem eredeti állapotú. Az 1990-es évek elején bevezetett, elektronikus befecskendezéses erőforráson a motorblokk kivételével mindent újra, erősebbre, egyedire cserélt, így a legerősebb gyári kivitelében 246 lóerős motor most 596 lóerőt ad le. Építője szerint a motor ennél jóval többet is elbírna, az egyébként hatalmas turbófeltöltő azonban elérte teljesítőképessége határát, úgyhogy hamarosan még nagyobbra cseréli. Az autó, amelyet hosszú évek óta, kevés szabadidejében épít, a tuningautókhoz hűen még nincs teljesen kész, s talán ember nincs aki meg tudná mondani, kész lesz-e valaha. Tavaly még fekete keréktárcsákon gurult, a horganyzott alumíniumlemezzel borított fülkében amerikai stílusú, rövid háttámlás kagylóülések voltak, a műszeregység pedig rengeteg különálló órával töltötte ki a rendelkezésre álló helyet. Mostanra a Hilux minimalista stílusához jobban illő Recaro versenyülésekkel és a FuelTech motorvezérléshez tartozó apró, de annál informatívabb digitális kijelzővel rendezte be tulajdonosa a vezetői környezetet, de gyanítjuk, hogy ez sem a végső állapot.

Frank korhű fényezésű Toyotája valahol az ékszer és a használati tárgy státusza között lebeg.

Legfőbb díszeit, az egyedi vázat, a precízen kivitelezett futóművet és a makulátlan motort burkolatlanul hagyta. A platónak értelemszerűen padlója sincs, ami borzalmas légörvényeket keltene, ha gyorsan menne az autóval – ez egyébként amúgy sem volna baj, hiszen a hátfalnál helyezte el a motor hűtőjét –, de ez nem jellemző. A Hilux inkább tuningkiállításokon, találkozókon hirdeti építője kompetenciáját. Ugyanakkor, ha alkalom adódik, nem kell kétszer kérni Franket, hogy tartson egy rögtönzött driftbemutatót, ami szintén új ügyfeleket hozhat futóműépítő műhelyének.
Műszaki adatok:
Motor
  1. Fuel Tech motorvezérlés
  2. Precision 6062 turbófeltöltő
  3. Cp 87 mm kovácsolt dugattyúk
  4. BC hajtókarok és vezérműtengelyek
  5. ARP hengerfejcsavarok
  6. GReddy intercooler és vezetékek, szívócső és leömlő, olajteknő
  7. Walbro üzemanyag-szivattyúk


Erőátvitel
  1. OS Giken manuális sebességváltó és tengelykapcsoló
  2. NISMO részlegesen önzáró differenciálmű


Futómű
  1. TunerConcept rugóstagok, lengőkarok
  2. Egyedi gyártású bekötések és csőváz-merevítések
  3. Nissan Silvia hátsó segédváz


Fékek
  1. Nissan Skyline GT-R első fékek, 300 mm tárcsa


Kerekek
  1. Panasport Racing G7 keréktárcs
  2. Abroncs elöl 250/40 R17, hátul 225/40 R17


Optika
  1. Hilux Surf első lökhárító
  2. Többlencsés fényszórótest
  3. Motoros mozgatású napfénytető
  4. Egyedi fényezés és matricák


Utastér
  1. ATC kormánykerék
  2. Recaro ülések
  3. Personal kormánykerék
  4. FuelTech műszer


Fotók: superstreetonline.com
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?