Villanyautó-töltőt építenének az autópályába Svédországban

A svéd autópálya menet közben tölthetné a villanyautókat

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A terv az, hogy 2025-re 3000 km-nyi autópályán alakítsanak ki a villanyautókat menet közben töltő sávot.

A projekt első lépcsőjét Svédország egyik legfontosabb közútján, az E20-ason tervezik végrehajtani: ez Stockholmot, Malmőt és Göteborgot is érinti, így jelentős forgalmat bonyolít. 2025-ig azonban még hosszabban szeretnének menet közben töltő autópályát kiépíteni: a cél 3000 km-nyi, folyamatos töltést biztosító gyorsforgalmi út létrehozása az évtized közepére. Arról egyelőre nem született döntés, hogy az elérhető töltési technikák közül melyiket telepítik az autópályára. Ilyenből jelenleg hármat is tesztelnek az ország területén: 2016 óta egy 2 km-es útszakaszon tesztelik a felsővezetékes rendszert. Egy másik két kilométeres útszakaszon az aszfaltba épített sínes megoldással kísérleteznek 2018 óta, egy 1,6 kilométeres útszakasz alá pedig indukciós, drót nélküli töltési megoldást telepítettek. Az áramszedős megoldások előnye a hatásfokuk, az indukciós töltőrendszer viszont, bár sokkal pazarlóbb, kevesebb speciális eszközt igényel a járművekben, és személyautókkal is használható lenne. A menet közbeni töltésre elsősorban a hosszú távú teherautó-forgalom miatt lenne szükség: itt jelenleg a hosszú töltési idő miatt az elektromos hajtás még nem válthatná ki a dízel-teherautókat. A nagyszabású svéd autópálya-villamosítási projekt egyébként komoly befolyással lehet egész Európa közlekedésére, mivel egy korábbi megállapodás szerint a svédek megosztják ilyen irányú tapasztalataikat Németországgal és Franciaországgal. Így elég valószínű, hogy a svédek által választott műszaki megoldást követik majd egész Európában.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?