Viper verte a Lexus LFA-t a Nürburgringen

Tíz másodpercet javított korábbi köridején a Dodge Viper SRT10 ACR

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A nürburgringi köridő presztízskérdés, a Dodge a már nem gyártott Viper SRT10 ACR-rel visszavette negyedik helyét.

A Dodge Viper SRT10 ACR először 2008-ban hódította meg a Nordschleifét, és akkori, 7:22.10-es idejével a világ negyedik leggyorsabb szériagyártású autója lett a híres, 20,6 km hosszú pályán.
Idejét azóta többen is megjavították, közülük idén augusztusban a Lexus LFA Nürburgring Edition 7:14.64-es idővel vette át helyét a sorrendben. Kicsivel több mint tíz nappal ezelőtt azonban a Chrysler úgy döntött, ad még egy lehetőséget az immár nem gyártott sportkocsinak, elhoztak hát két 2010-es Viper SRT10 ACR-t egy texasi szalonból, melyek elődjüktől néhány aerodinamikai elemben, valamint az ötödik sebesség áttételében különböznek, ezáltal nagy sebességnél jobban gyorsulnak és az egyenesekben is nagyobb tempóra képesek.
A 600 lóerős bestia volánja mögé a FIA GT-sorozatban versenyző Dominik Farnbachert ültették, aki finom vezetéssel 7:12.13-ra szorította a köridőt, s ezzel ismét elvette a negyedik helyet a két másodperccel lassabb Lexus LFA Nürburgring Editiontől.
Így tehát most ismét a Dodge Viper SRT10 ACR a Nürburging negyedik leggyorsabb szériaautója (a Radical SR8 LM, a Radical SR8 és a Gumpert Apollo Sport mögött, amik közúton azért körülményesebben vezethetők a Vipernél), amit Ralph Gilles, a Chrysler tuningrészlegének, az SRT-nek ügyvezetője a következőképen kommentált: “Már korábbi köridőnk felállításakor is éreztük, hogy maradt még lehetőség a pályában, de azt mi sem gondoltuk volna, hogy kerek tíz másodpercet verünk saját, 2008-as időnkre. Ezzel a Viper ismét bebizonyította, milyen képességekkel rendelkezik versenypályán kívül és belül egyaránt.”
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?